Egy nap a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel

2016. január 17. vasárnap 16:01

A Szabad Föld újság munkatársa Ferences Szegénygondozó Nővérekkel töltött egy napot Esztergomban.

Ferenc pápa, aki maga is jezsuita szerzetes, 2015-re meghirdette a szerzetesek évét. Napjainkban Magyarországon összesen 102 rend tagjaként 644 férfi és 962 női szerzetes él. A demagóg vélekedésekkel ellentétben nem bujkálnak barlangok mélyén, nem esznek szöcskét, nem sanyargatják magukat, és nem is csuhás imagépek. Hús-vér emberek ők is, akik velünk és értünk élnek – Istennel a szívükben.

Kakucsi Anna nyit kaput. A 31 éves roma asszony hosszú ölelésben forr össze a barna habitusba öltözött nővérekkel. Kötélen száradó ruhák és törmelékek közt vezet az udvar végébe, a romos házrész felé, gondosan elhajtva a kapirgáló baromfikat Mária Ágnes és Mária Lúcia nővér elől. Ebben a két helyiségből álló albérletben él az asszony hét kiskorú gyermekével és nagyothalló párjával. Se fürdőszoba, se víz, de így is elkérnek érte havi 45 ezret – abból a 100 ezerből, amennyit a gyerekek után kapnak az államtól. Csupán ennyi a biztos pont az életükben, a ferences nővérek segítségén kívül. A férfi nem dolgozik, Annának is csak ritkán akad valami alkalmi munka. Pedig látszik rajta az igyekezet – a szegényes szobákban rend és tisztaság uralkodik –, menne ő, hiába húzódik az epeműtét után a friss seb.

A „Jézus” feliratú fali szőttes alatt, az ágyon most öt gyerek szorong egymás mellett a Mikulás ajándékával, ami a nővérek „közvetítésével” érkezett az imént. A család kenyerével együtt. Adományként kapták a szerzetesek az egyik helyi üzlettől. Bőven akad helye, sóhajt Ágnes nővér.

– Nem ritkán végső elkeseredésükben csöngetnek be rendházunkba az emberek: mert éhesek, mert nem tudják kiváltani a gyógyszert. Amikor behívjuk őket és elbeszélgetünk, rendszerint kiderül, az ételnél és a pénznél többet segít a jó szó, a törődés. Rendkívül magányosak manapság az emberek.

***

A Ferences Szegénygondozó Nővérek Assisi Szent Ferenc családjának egy kis magyar ága, amely 1927-ben hajtott ki, és gyors virágzásnak indult. A nővérek hármas fogadalmát – tisztaság, szegénység, engedelmesség – jelképezi a kordára kötött három csomó.

Lelkükben hordozzák a negyediket, az áldozatos szegénygondozást. A „hárommillió koldus országában” P. Oslay Oswaldot, a ferencesek férfiágának tartományfőnökét az foglalkoztatta, hogyan lehetne megoldani a szegények és elesettek ügyét. Az Egri Norma eszméjében talált megoldásra.

– A három pillért az állam, a társadalom és az egyház jelentette – magyarázza az esztergomi anyaház imatermében Mária Veronika nővér, a rend főnöknője. – Eger városában a szegényügyi hivatalban kartotéklapon vezették a rászorulók szükségleteit. Betiltották a koldulást, a nélkülözők természetbeni és anyagi segítséget kaptak, többnyire azokból az adományokból, amelyeket nemes lelkű hölgyek házról házra járva gyűjtöttek. A konkrét szegénygondozói munkát az újonnan alakult rend nővérei végezték, akik ezt felekezeti különbségtétel nélkül vállalták. Személyesen keresték meg a „szemérmes” rászorulókat. Gyakran földbe vájt barlangokból, odvas fákból, istállókból, kriptákból szedték össze az embereket. Testüket kimosták a férgekből és tetűkből, tiszta ruhát adtak rájuk. Anyai szeretettel gondoskodtak róluk. A szegények nemcsak jóllaktak, visszanyerték emberi méltóságukat is.

Megbarnult régi képeket nézegetek. Az egyiken törékeny nővérek tüzelőt aprítanak, a másikon idősebbek házat meszelnek, a harmadikon népkonyhán főznek. Az életüket sem kímélve fertőző betegeket gondoztak; többen elkapták az akkor még gyógyíthatatlan tbc-t. Az Egri Norma működött. Olyannyira, hogy egy 1936. évi BM-rendelet kötelezővé tette a bevezetését az összes városban és a nagyobb községekben Magyar Norma néven. 1950-ben 42 közösségben mintegy 250 nővér tevékenykedett, akik Istennek ajánlották fel egész életüket és szolgálatukat.

Ám ekkor a szerzetesrendeket betiltották. A nővéreknek el kellett hagyniuk a rendházakat, le kellett vetniük a habitust – miközben jószerivel utcai ruhájuk sem volt. Sokan haza se mehettek, egy apáca nem vetett volna jó fényt a családra. Legfeljebb nehéz fizikai munkára vették fel őket vagy arra sem, de önéletrajzukban akkor is makacsul vállalták múltjukat.

„Ruhát cseréltünk, de szívet nem” – mondogatták később a szétszóratás emberpróbáló időszakáról az idős nővérek, akik a négy évtized alatt sem veszítették el egymást.

1990-ben újraindulhatott a szerzetesi élet. Lukrécia nővér akkoriban a pécsi 25 emeletes „kísértetházban” élt. A jó hír hallatán eladta a lakását, vonatra szállt, és meg sem állt Esztergomig, hogy újraszervezze a szegénygondozó nővérek közösségét.

A Kossuth utca 50. szám alatti házat anno a helybeli Margit néni ajándékozta a nővéreknek. A férje meghalt, gyerekük nem született, aki megörökölte volna. Két idős nővér összekuporgatott pénzéből felújították a házat: a hátsó részben élt haláláig a jólelkű asszony, az elejében pedig a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó szerzetesek, akik az elesettek istápolása mellett igyekeztek átadni tudásukat és szellemiségüket a következő szerzetesgenerációnak...

***

Dermedt kézzel nyújtja felém a féltve őrzött keresztet Bernáth Klára. Az idős asszony sok évvel ezelőtt Lukrécia nővértől kapta ajándékba, ő pedig – a ferences szerzetes – Paskai László bíborostól, aki egy pápai audiencia alkalmával Rómából hozta. Szívmelengető történeteket mesél a 102 éves korában elhunyt legendás apácáról a hideg szobában. A lerobbant épület lakói hosszú hetek óta háborúznak az önkormányzattal, merthogy az életveszélyessé nyilvánított kémény miatt tilos fűteni. Mondhatni, utolsó csepp ez télvíz idején a nélkülözés határán lavírozó Klári néninek és lakótársának, Máriának. Láthatóan a két kisnyugdíjas nem csak a mai ajándék tejért hálás a nővéreknek, sokkal inkább a rendszeres törődésért, a beszélgetésekért, a simogatásért.

– Manapság a testi éhségnél nagyobb a lelki éhezés – jegyzi meg már az utcán a 28 éves Lúcia nővér, aki szeptemberben tett örökfogadalmat. A következő pillanatban riadtan kulcsolja imára a kezét, amikor a túloldali járdáról egy asszony futva rohan felénk a kétszer kétsávos úttesten át. Szerencsésen átér! És már dől is belőle a panasz. A barna ruha és fátyol gazdájától remél segítséget.

***

Ágnes nővér tisztán emlékszik arra, amikor először öltözött be a Ferences Szegénygondozó Nővérek hagyományos barna habitusába. Segítői azt mondták neki: Krisztust öltöd magadra.

– Nekem a közösség a létformám – mosolyog a nyolcgyermekes budapesti családból származó, szociális végzettségű nővér. Egy egyházi kórus tagjaként fiatalkora óta kijárt idősekhez, mozgássérültekhez műsort adni és segíteni, aztán felnőttként, a Miklós atya vezette hittancsoporthoz csatlakozva érett meg benne az elhatározás, hogy életét Istennek szeretné szentelni és Szent Ferenc útján járni...

***

– Aki Istentől jövő meghívást érez rendünkbe, 18 éves kor fölött kérheti felvételét közösségünkbe, így kezdődik a jelöltidő. A fiatal beköltözik az esztergomi anyaházunkba, még civilben járva belekóstol az életünkbe, egy-két évig ismerkedik a szolgálatokkal – sorolja a szerzetessé válás stációit a rendfőnöknő. – A noviciátus a beöltözéssel kezdődik; egy évig nincs külső szolgálat, a novícia imádságban, lelki tanulmányokban, Isten szeretetében elmélyülve készül a hivatására. Az ünnepélyes fogadalomtétel után következik a juniorátus időszaka: a fiatal nővér az ima mellett egyre felelősségteljesebben vesz részt a szegények közötti szolgálatban. A minimum háromévnyi ideiglenes fogadalmas időszakot koronázza meg az örökfogadalom: igent mondunk Istennek egy életre.

A szerzetesrend esztergomi, siófoki és szécsényi házában jelenleg összesen 14 nővér szolgál, közülük ketten novíciaként. Rajtuk kívül öt idős nővérről idősotthonban gondoskodnak.

Miből élnek? És miből adnak másoknak? Alapvetően az egyházi normatívából. Ezenkívül természetbeni és pénzadományokból. Legtöbbször ismeretlenektől, név nélkül kapnak, hogy másoknak adni tudjanak. Lúcia nővérnek például egyszer a zebra piros lámpájánál egy vadidegen dugott borítékot a zsebébe, Ágnes nővérrel pedig a zöldségesnél sorban állva esett meg hasonló.

A felkelő nap mindennap 5.55-kor a kápolnában találja a nővéreket, a reggeli zsolozsmázáson. Aztán sietnek háromnegyed hétre a ferencesekhez, a diákmisére.

Az egyórás elmélkedés után fél kilenckor közös reggeli, majd mindenki a szolgálatára igyekszik: ki a beteg öregekhez, ki a gyerekotthonba, ki a cigánysorra, ki hittant tartani… Délben összegyűlnek közösen imádkozni és ebédelni, mielőtt nekivágnak a délutáni feladatoknak, amik kitartanak az esti imádságig, szentségimádásig, idejáró imacsoportig…

A nővérek saját maguk főznek, takarítanak, kertet gondoznak. És maguk simítják el azokat a kis sértődéseket, konfliktusokat, amelyek óhatatlanul hozzátartoznak az együttéléshez. Nyáron „szabadságra” mennek, utaznak vagy meglátogatják a családjukat. De a szentestét a rendházban, együtt töltik majd, hiszen már a szerzetesi lelki közösség az igazi otthonuk.

***

Veronika nővér egy gyöngyösi vallásos család tizedik gyermekeként született. Felnőve valahogy többre vágyott az imádkozásnál. Egy ifjúsági hittancsoporthoz csatlakozott a ferences plébánián, akik hetente kétszer hajléktalanokat étkeztettek, fogyatékosokat táboroztattak, cigánygyerekekről gondoskodtak.

– Így találkoztam a mássággal. Olyan piszkos, büdös, sokszor részeg emberekkel, akiktől korábban távolságot tartottam. Az emberek mögött lassan felvillant az életük, és bennem a felismerés: mennyire szerethetők ők is. Én, aki nehezen döntök egy cipőválasztáskor is, matematika-számítástechnika szakos tanárként Szécsényben, a ferences nővérek között határozottan felismertem a helyem és a küldetésem a világban.

***

Sárközi Piroska a nyakában lógó rózsafüzért morzsolgatja, Rómából hozta egyik rokona. Nem tudott aludni ma éjszaka se, panaszolja könnyes szemmel, a cukorbaján és a vérnyomáson kívül most elviselhetetlen ízületi gyulladás is kínozza. Hiába segítik gyógyszerhez a nővérek, a 75 éves írástudatlan asszony nehezen igazodik el a pirulák között…

A lelakott házrész másik helyiségében a férje, Pedro mered kábán előre. A férfi daganatos betegségéből lábadozik.

– Most épp nyugodt, de amúgy a sok gyógyszertől ideges, agresszív. Azelőtt nem ilyen volt – Piroska néni elsírja magát. Az asszony nyugdíja 33 500 forint, a férfié éppcsak 40 ezer fölött jár. Ebből nem futja se cipőre (a nővérektől kapott papucsot hordja télen is), se gyógyszerre (rákos betegnek nem jár közgyógyellátás), se mosógépre (most kézzel se bír mosni a fájdalomtól), se ételre (ma csak héjában főtt krumplit eszik a nagy család; a harmadik szobában lakik ugyanis az egyik lányuk a négy gyermekével).

Csupán akkor tűnik fel egy halvány mosoly Piroska néni arcán, amikor a nővéreknek a porcelánokat mutogatja. Festett tányérok a falon, csészék, étkészletek és szobrocskák a szekrény polcain. Egy réges-régi, jobb élet emlékmorzsái.

***

Tévé, újság, hírek, politika, könyv? Nincs tiltva a rendben – csak alig jut rá idő és erő. Ha hétvégén mégis leülnek filmet nézni, vígjátékot vagy rajzfilmet választanak. Ami szórakoztat, amin nevetni lehet, együtt.

– Sokak szerint az nem lehet normális ember, aki nem él szexuális életet, aki nem hajtja a pénzt, aki nem akar hatalmat. Nem az élet élvezetéről mondtunk le, csupán más, lelki értékek mentén élünk – mondja Veronika nővér, akinek a rendben felvett neve igaz képet jelent. – Az élet kihívásaira reagálunk mi is. A szerzetesek évében azt üzenjük: az égre nézünk, de a földön járunk.


Forrás: Szabad Föld Online

Fotó: Kállai Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
-egymillio-csillag-szegenyekert-megkezdodott-katolikus-karitasz-adventi-szolidaritasi-akcioja
„Egymillió csillag a szegényekért” – Megkezdődött a Katolikus Karitász adventi szolidaritási akciója

Az „Egymillió csillag a szegényekért” jótékonysági akciót idén több mint kétszáz helyszínen rendezi meg a Katolikus Karitász. Az immár kilencedik alkalommal megszervezett egyhetes rendezvénysorozatot december 4-én Pécsett, a Széchenyi téren nyitották meg.

2016. december 5. hétfő
patsch-ferenc-jezsuita-szerzetes-tartott-eloadast-a-parbeszed-hazaban-vilag-es-az-egyhaz-jovojerol
Patsch Ferenc jezsuita szerzetes tartott előadást a Párbeszéd Házában a világ és az egyház jövőjéről

A jezsuita szerzetes „A világ jövője, az egyház jövője és Ferenc pápa” címmel tartott előadást december 4-én, vasárnap a a Jézus Társasága budapesti lelkiségi és kulturális központjában, a Párbeszéd Házában.

2016. december 5. hétfő