Egyesül Kecskeméten a piarista és az angolkisasszony iskola

Megszentelt élet – 2012. február 24., péntek | 17:03

2012. február 20-án Budapesten a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) és a Piarista Rend tartományfőnökei az előzetes megállapodásnak megfelelően aláírták azt a szerződést, amelynek nyomán a két fenntartó kecskeméti iskolái egyesülnek.

 

A megállapodás alapján, amint azt Nagy Attila, a kecskeméti piarista gimnázium igazgatója írja a rend honlapján, a Congregatio Jesu a tanév vége után átadja kecskeméti iskolájának fenntartói jogait a piarista rendnek. A piarista tartományfőnökség a nyár folyamán átszervezést hajt végre, amelynek során az átvett kecskeméti nyolc és négy évfolyamos leánygimnáziumot beolvasztja a kecskeméti piarista iskola felső tagozatába és gimnáziumába. Az átvett osztályok együtt maradva folytathatják tanulmányaikat. Ennek kapcsán adásvételi szerződést is aláírtak a fenntartók az iskolaingatlan tulajdonjogának átadásáról. A piarista tartományfőnökség garanciákat adott, hogy az ingatlant hosszú távon oktatási célra hasznosítja.

A nyári átszervezés előkészületei ősz óta folyamatban vannak. Ennek során a két tantestületből egységes tantestület fog kialakulni. A piaristák tovább viszik a Ward Mária Gimnázium számos hagyományát, fejlesztését. Az egyesült iskola felső tagozata kerül az angolkisasszonyok iskolájának Czollner téri épületébe, és a leánykollégium is ott marad. A gimnáziumi és az alsó tagozatos osztályok a következő években a Piaristák terén lesznek. Új tanulmányi terület bevezetésével a piarista gimnázium a következő évre már három osztályt hirdetett meg. Az eddigi adatok alapján az látható, hogy a jelentkezések száma is ennek megfelelően nőtt. A piarista iskola már évek óta három osztályt iskoláz be az első évfolyamba, az egyesülés kapcsán annak a feltételei is biztosítottak, hogy a felső tagozatba is három osztály tudjon továbbmenni.

Az egyesített iskola – különösen a felső tagozat számára – jobb feltételeket tud biztosítani a szeptembertől bevezetendő mindennapos testnevelés, majd az egy év múlva az újköznevelési törvény által előírt délutáni foglalkozások számára – írja a piarista.hu.

Magyar Kurír

(szg)