Egyiptomban is segítik az integrációt a szaléziak

2016. január 11. hétfő 14:05

A szíriai származású szerzetes, Dany Kerio Kairóban a Zeitoun városrészbeli szalézi ház igazgatója. Nicoletta Volpi vele készített interjújából közlünk részleteket.

– Mit csinálnak a szaléziak Zeitounban?

– Egy kis reményt adunk – ez az első. Foglalkozunk árvákkal, egyiptomi utcagyerekekkel és dél-szudáni menekültekkel. Igyekszünk befogadni őket, adni nekik egy helyet, ahol élhetnek, hogy együtt lehessünk velük. (...) Ezek az emberek rendkívül szegények, az egyiptomiak és a szudániak is.  Valamennyi anyagi segítséget nyújtunk nekik, hogy ki tudják fizetni a lakbért, hogy gyógyszert tudjanak venni vagy egészségügyi ellátást biztosítsanak maguknak – és egy kis munkát adunk nekik.

– Hogyan segíti elő az integrációt a fiatal egyiptomiak és a fiatal dél-szudániak között, akik az oratóriumot látogatják?

– El szeretném mesélni egy két évvel ezelőtti élményemet. Sok fiatal volt, akik részt akartak venni a nyári táborban, de csak száz helyünk volt, ezért úgy döntöttünk, hogy ötven szudánit és ötven egyiptomit veszünk fel. Azt mondtam az egyik szudáni fiúnak, hogy a következő évben külön tábort indítunk a szudániak és egy másikat az egyiptomiak számára, hogy több lehetőséget biztosítsunk a szudániaknak. De a fiú azt válaszolta: „Nem, nem, nem, nem, Abuna! A szám nem számít. Az benne az igazán szép, hogy együtt lehetünk!”

– Hogyan töltik a karácsonyt Zeitounban?

– Ez egy kicsit nehéz, mert december 25-én van karácsony a szudániaknál, akik mind latin rítus szerinti katolikusok, és január 7-én az egyiptomiaknál, akik kopt ortodoxok. Ezért mindent külön ünneplünk... Például december 27-én tartunk egy ünnepet a szudáni családokkal. Aztán december 31-én van az egyiptomi keresztény családok ünnepe. Január 7-én és 8-án lesz egy színdarab az egyiptomi utcagyerekeknek, akik többnyire ortodoxok. Ez azt jelenti, hogy a karácsonyt két vagy három alkalommal is megünnepeljük.

– A tartomány missziós szolgálata keretében a jövő nyáron a zeitouni szalézi házba is érkeznek fiatal önkéntesek. Mi lesz a feladatuk, mit fognak csinálni?

– Tanúságot tesznek! Jól emlékszem, amikor 2003-ban Irakban voltam, ott háború dúlt, Szíria azonban békés, fejlődő ország volt. Amikor az irakiak, különösen a fiatalok (és néhány pap is) elmenekültek Irakból, és látták, hogy a papok Szíriában jómódúak és békében élnek, odajöttek hozzánk, csodálkozva néztek, és megkérdezték: „Mi a csudáért hagytátok el az országotokat? Miért?” És amikor ugyanezt megkérdeztük magunktól, hogy miért jöttünk, az volt a válasz: hogy megtaláljuk az életünk értelmét.

Egyiptom szegény ország. Nem azt mondom, hogy olyan, mint Irakban 2003-ban, de még mindig hiányzik sok minden. Amikor látják, hogy fiatal, szép, tehetséges európaiak úgy döntenek, hogy idejönnek missziós tapasztalatokat szerezni, elkerülhetetlenül felmerül bennük a kérdés: „Miért csinálják? Ki fizeti őket? Mit nyerhetnek vele?” Ez a tanúságtétel legjobb módja, még akkor is, ha nem tesznek semmi különöset... A jelenlétük is elég.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
krisztusi-uzenet-az-idosek-vilagnapjara-gizella-otthon
Krisztusi üzenet az idősek világnapjára a Gizella Otthon tizenöt éves fennállásának ünnepén

Az idősek világnapja és a Bodog Gizella Alapítvány Gizella Otthonának tizenötödik évfordulója alkalmából Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be szentmisét szeptember 30-án Biatorbágyon, az idősotthon kápolnájában.

00:45
a-papa-gruz-ortodox-patriarkahoz-zarandokkent-es-baratkent-erkeztem
A pápa a grúz ortodox pátriárkához: Zarándokként és barátként érkeztem

„Számomra nagy öröm és különleges kegyelem, hogy találkozhatok Önnel és a Szent Szinódus tiszteletre méltó metropolitáival, püspökeivel és tagjaival” – mondta a pápa II. Illés katholikosz-pátriárkának.

2016. szeptember 30. péntek