Életműdíjat kapott Sirák András, a Máltai Mentőszolgálat önkéntes orvosa

2016. február 28. vasárnap 16:00

Életműdíjat vehetett át Sirák András a Családorvos Kutatók Országos Szervezete XV. Kongresszusán, február 25-én. Az egyetemi tanár, velencei háziorvos a kezdetek óta tagja a Máltai Mentőszolgálat önkéntes csapatának. A többszörösen kitüntetett doktor szerint háziorvosnak lenni hatalmas felelősség.

Sirák András 1980 óta háziorvos Velencén, jelenleg a város alpolgármestere. 1986 óta folyamatosan oktat a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékén, emellett a szegedi és pécsi orvostudományi egyetemek családorvosi intézetében is tanít jelenleg. 1990 óta Fejér megye háziorvos-szakfelügyelője.

Fontosnak tartja, hogy a háziorvosi munkát megbecsülje a társadalom egésze, hiszen, mint mondja, több ezer háziorvos dolgozik névtelenül, szorgalmasan, kevés erkölcsi elismeréssel.

Már az egyetemi évek vége felé elég világosan éreztem, hogy háziorvos akarok lenni. Nagyon tetszett, hogy itt soha nem egy, a környezetéből kiemelt emberrel kell foglalkozni, hanem – mint a neve is mutatja – egy családdal. Ha ott vagy egy praxisban három-négy évig, és rendesen dolgozol, az ott élő betegeid számára családtaggá fogsz válni. Azt hiszem, ez a háziorvosi munka mély lényege – fogalmazott Sirák András.

A háziorvos Sürgősségi betegellátás című könyve több átdolgozott kiadásban, tizenkétezer példányban jelent meg családorvosok, rezidensek és asszisztensek számára. Sirák András 1992 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálatának kivonuló mentőorvosa. 2008-ban megkapta az Astellas-díjat, elnyerve ezzel „Az év orvosa” címet, miután Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban egy rögtönzött mentős csapattal megmentette egy férfi életét.

Az esetről így nyilatkozott: „2006. augusztus 25-én a székesfehérvári Sóstói Stadionban játszották a Hairt. A nézőtéren négy-öt sorral felettünk egy velem egyidős férfi összeesett, leállt a vérkeringése. A felesége kiabálni kezdett: »Orvost, orvost, meghal a férjem!« Egy percen belül négyen voltunk mellette, két nagyon ügyes intenzíves nővér, egy mentőtiszthallgató, meg én. Megpróbáltuk újraéleszteni, ezt 13 percig csináltuk minden eszköz nélkül, amíg a rohamkocsi odaért. Újraélesztés közben valaki odajött, és kezembe nyomott egy rózsafüzért, hogy tegyem be a férfi zsebébe. Azóta is magával hordja. A beteg élete túl sok véletlen szerencsés összjátékán múlt, bár én inkább úgy fogalmazom: velünk volt a Gondviselés. A férfi teljesen felgyógyult, még évekig dolgozott utána, azóta is jó barátságban vagyunk egymással.”

Sirák András február 25-én vehette át Budapesten az életműdíjat, melyet 2003 óta évente egy családorvosnak ítél oda a Családorvos Kutatók Országos Szervezete.

Forrás és fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-diakonusoknak-ne-legyetek-elojegyzesi-naptaratok-es-fogadoora-rabjai
Ferenc pápa a diakónusoknak: Ne legyetek előjegyzési naptáratok és a fogadóóra rabjai!

Május 29-én, vasárnap a Szentatya több ezer diakónussal együtt mutatott be szentmisét a Szent Péter téren, akik az irgalmasság szentéve alkalmából zarándokoltak Rómába. A mise végi Úrangyala-imádság előtt pedig többek között azt kérte, hogy csatlakozzunk a szíriai gyermekek imádságához.

2016. május 29. vasárnap
interju-erdo-peter-biborossal-nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-elokeszuleteirol
Interjú Erdő Péter bíborossal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő látogatásra érkezett május 25. és 28. között Budapestre Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke. A világesemény előkészítési folyamatáról Erdő Péter bíborost kérdeztük.

2016. május 28. szombat