Elhunyt a világ legidősebb apácája

2018. június 7. csütörtök 20:20

Japánban elhunyt a világ legidősebb szerzetesnővére június 5-én. A spanyol származású Victoria de la Cruz az Adorációs Nővérek rendjének tagja volt. Három hét múlva ünnepelte volna 111. születésnapját.

Victoria 1907. június 24-én született Malagában. Miután letette szerzetesi fogadalmait az Adorációs Nővérek Rendjében, elöljárói Japánba küldték, ahová 1936-ban, kéthónapos hajóút után érkezett meg. A második világháború alatt a nővéreknek el kellett hagyniuk Tokiót.

„Emlékszem azokra a nehéz időkre, nagyon hideg volt, és kevés volt az élelem, sok megpróbáltatást kellett elviselnünk a háború végéig. Akkor átköltöztünk Jokohamába” – idézte fel a háborús éveket Victoria. Japánban több iskolát alapított, volt a helyi szerzetesközösségek elöljárója. Élete végéig dolgozott a fiatalokért és a nőkért.


Tevékenységéért a japán hatóságok is kitüntették. Egy éve, amikor 110. születésnapját ünnepelte, a YouTube-on keresztül ismerhette meg a világ. A világhálóra feltöltött felvételen kasztanyettán játszotta a ritmust a népszerű Que viva España! dalhoz.


Érdemes megjegyezni, hogy a domonkos nővérek krakkói kolostorában él a 110 esztendős Cecylia Maria Roszak nővér, aki 1908. március 25-én született. 1929-ben, az Állami Kereskedelemi és Ipariskola elvégzése után lépett be a domonkos rendbe, ahol 1934-ben örökfogadalmat tett.

Fordította: Koncz Éva

Forrás: Ekai.pl

Fotó: Diocesismalaga.es

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
a-haromlabu-fesztival-augusztusban-ujra-arcus-temporum-pannonhalman
A háromlábú fesztivál – Augusztusban újra Arcus Temporum Pannonhalmán

Az idei Arcus Temporum, a pannonhalmi művészeti fesztivál programjait június 19-én mutatták be a sajtónak a Budapest Music Center könyvtárában. Az augusztus 24. és 26. között sorra kerülő esemény a zene, az irodalom és a spiritualitás köré szerveződik.

2018. június 19. kedd
ferenc-papa-csaladokhoz-1-resz-szerelem-olyan-mint-tesztafozes-mindennapi-feladat
Ferenc pápa a családokhoz (1. rész): A szerelem olyan, mint a tésztafőzés – mindennapi feladat!

Június 16-án délben a Szentatya a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ferenc pápa rögtönzött beszédét – mely kiragadott részleteiben bejárta a magyar sajtót is – két részletben, teljes terjedelmében közöljük.

2018. június 19. kedd