Elindultam világ útján… – A nyolcvanéves Korniss Péter kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában

2017. november 11. szombat 18:02

Korniss Péter fotográfus idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. A munkásságát bemutató fotókiállítás 2018. január 7-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.

A táncházban (1967)

Szép csendben, sorban ülnek a lányok, és várják, hogy valaki felkérje őket. Nagy szemérmesen bizakodó pillantásokat vetnek a parketten táncoló többiekre. A lányok sorsa már csak ilyen évszázadok óta – mondhatnánk –, majd csak jön egy kérő… Korniss Péter egyik erdélyi fényképén, A táncházban címűn láthatjuk mindezt, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett jubileumi kiállításán. A vándorfotós 1967-ben kezdett Erdélybe járni, akkor, amikor még nem sokan utaztak erre a vidékre, és a falusi turizmus sem volt ismert.

Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron, családja 1949-ben Budapestre költözött. Az ötvenes években az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán tanult, ahonnan az 1956-os forradalomban folytatott tevékenységéért eltávolították. Ezután segédmunkásként dolgozott különböző munkahelyeken, majd a Budapesti Fényképész Szövetkezetnél vállalt munkát 1961-ig. Szakvizsgája után a korszak népszerű hetilapjánál kapott állást, a Nők Lapja munkatársa lett, először fotóriporterként, majd képszerkesztőként.

Utazásai során Korniss hamar felfedezte a paraszti életformát és kultúrát, fontossá vált számára a dokumentálás. A szocialista politikai és gazdasági viszonyok között is léteztek falvak, főleg Erdélyben, amelyek mind hétköznapi viseletükben, mind ünnepi szokásaikban megőrizték sok évszázados hagyományaikat.

Függő bölcső (1973) című képen, teljesen szokatlan módon, egy, a mennyezetről köteleken lelógó bölcsőben ringatja csecsemőjét nagy szeretettel  egy fiatal édesanya. Az Istentisztelet után című fotón pedig mintha egyenruhába öltöztek volna a lányok: buggyos fehér ingben, fekete szoknyában és mellényben vonulnak a templomból hazafelé.

A kiállítás rendezői különböző szekciókra osztották fel a rendelkezésre álló kiállítóteret. Az első rész A múlt címet kapta, ahol a már említett falusi életforma minden fontos eseménye helyet kapott, a születéstől a halálig. Az Öregkor, a Siratás, a Ravatalos szobában vagy A sírnál című képek jól mutatják az erdélyi falusi közösség kohéziós erejét, az együttérzést, összetartozás fontosságát. Korniss általában fekete-fehér filmre dolgozott, de jó néhány színes nagyítását is láthatjuk a kiállításon. A gazdagon díszített ruhák csak úgy ragyognak a fényképeken. A Lány gyöngypártában című kép gyönyörű, ünnepi ruhában mutat be egy magyarvistai népviseletbe öltözött, szép arcú, fiatal lányt 1971-ből.

Korniss erdélyi képeivel először a Műcsarnokban mutatkozott be önálló kiállításon, 1974-ben. Jól emlékszem rá, óriási sikere volt, különösen a fiatalok körében. Erdély kényes téma volt akkoriban. Csupa nagyméretű képei szinte beborították a kiállítótermek falait. Ebből a hatalmas fotóanyagból készült 1975-ben az Elindultam világ útján…, majd 1979-ben a Múlt idő című album is.

A hagyományos paraszti életformát már a két világháború között felfedezték és dokumentálták fotókkal, csak Kornisshoz képest erősen idealizált formában. Ez volt az úgynevezett magyaros stílus. Korniss Péter valóban „közel ment” képeinek szereplőihez, ahogyan ezt Robert Capa ajánlotta. Erős kapcsolat alakultak ki közötte és az erdélyi falvakban élők között, évtizedeken át vissza-visszatért hozzájuk, nyomon követve sorsuk alakulását.

Skarbit András a Nyugati pályaudvar előtt (1984)

Az 1970-es évek végétől Korniss érdeklődése a magyarországi ingázó munkások felé irányult. Az ötvenes évektől fokozatosan, de nagy lendülettel iparosodó országban a magyar társadalom egy jelentős rétege kiszorult a mezőgazdaságból. Kénytelen volt a városban keresni állandó munkát, és csak a hétvégente tudott hazamenni a falujába, a családjához. Ebben az időszakban több mint negyedmillió ember élte így az életét Magyarországon.

Az ingázókról szóló riportsorozatát Korniss egy tiszaeszlári kubikosbrigád fényképezésével kezdte, amely szinte kínálta a témákat: a paraszti múltat, a városi munkát, a munkásszállást, a falun maradt családot, a hétvégi vonatozást. Másfél év elteltével azonban a brigád egyik tagja, a Tiszaeszlár és Budapest között ingázó Skarbit András  lett Korniss történetének főszereplője. Mint A vendégmunkás című kötetének előszavában írta: „Skarbit Andrást (…) Bármilyen furcsán hangzik is – a fényképezőgép választotta ki magának.”

Csupa hétköznapi esemény látható a képeken, amelyek ilyen címeket viselnek: A miskolczi pályaudvaron, Vonatra várva, Kockakövek között. Vajon miért érdekes mindez? – kérdezhetnénk. Hiszen ebben éltünk a hetvenes-nyolcvanas években, érdemes volt lefényképezni ezt? A dokumentálás miatt mindenképpen. S aztán meg egy ember élete, története, hétköznapjai és ünnepei mindenképpen érdekesek számunkra ma is. A fővárosban munkásként megélt hétköznapok képei a Munkában, Pesten című szekcióban kaptak helyet. A falusi emberré „visszaváltozott”, hétvégi Skarbit András életébe pedig A gazda, Tiszaeszláron címet viselő szekcióban nyerhetünk bepillantást.

Skarbit András huszonöt éven át dolgozott a Fővárosi Gázműveknél, s ingázott Tiszaeszlár és Budapest között. 1986-ban ment nyugdíjba. 1999-ben, hetvennégy éves korában halt meg. Felesége, Erzsike 2013 végén hunyt el. Mindketten a tiszaeszlári temetőben nyugszanak. Házuk azóta üresen áll.

Korniss nyughatatlan fotográfus. Élményeit folyamatosan rögzíti, lendületesen dolgozik ma is. 1989 után újra visszatért a régi helyszínekre, az ismerős vidékekre. Személyes kötődései, a fényképezés révén létrejött barátságai és kapcsolatai folytán nem kellett újból elfogadtatnia magát, de egy más fajta képi világgal került szembe. A kelet-európai országokban történt nagy változások a falvak életét is átalakították. A falusi közösségek házai, viseletei és szokásai lassan megváltoztak, és a globalizáció jeleinek feltűnése is új tartalmi és képi mondanivalót teremtett. A határok átjárhatósága, a munkaerő szabad áramlása pedig megnövelte a gazdasági okokból otthonuktól távol munkát keresők, a vendégmunkások számát.

Betlehemesek a lakótelepen (2010)

Korniss, miután „napi penzumot” már nem kell teljesítenie a szerkesztőségek felé, vagyis nem hajtják a határidők, végre igazi fotóművészként dolgozhat. E legutóbbi korszakában kezdett el beállított és bevilágított fotográfiákat készíteni. Ezek a kompozíciói gyakran a 20. század elejéről származó felvételek fotóműtermi hangulatát idézik. Míg azonban a korábbi nemzedékek a városi fényképészhez mentek megörökíttetni magukat, addig Korniss a szereplők otthonában teremtette meg a maga képi világát. Jellegzetes a Házaspár tányérantennával című képe 1994-ből, amelyen egy fiatal pár hagyományos környezetébe „beköltözik” a modern technika. Széles körben ismert a Férfi plakátokkal című képe is: egy régi falusi szobát mutat meg, amelynek falait nyugati stílusú reklámplakátokkal díszítették.  

A hagyomány továbbélése a jelenben, betlehemesek karácsony táján a nagyvárosok terein és házai között, a bevásárlóközpontokban – ezek a képek fémjelzik a fotós pályájának újabb állomását. Debrecenben 2006 óta minden évben betlehemes találkozót tartanak. A hiteles falusi szerepjátszók és a városi környezet találkozását láthatjuk Korniss nagyméretű színes képein. A hagyományt szembesíti a jelennel. A Betlehemesek a lakótelepen című képe talán a legjellegzetesebb mind közül. Egy másik képén figyelemre méltó ellentét bontakozik ki, amint a tiszta üvegépületek előterében állnak a betlehemesek a kortárs múzeum udvarán.

A nagyszabású életműtárlat befejezéseképpen az utolsó termekben látható képek a régi idők arisztokratáinak freskóméretű beállított festményeire emlékeztetnek. Azzal a nagy különbséggel, hogy ezeken a képeken nem éppen gazdag asszonyokat láthatunk, amint egy szoba közepén állnak, vagy Budapest egyik forgalmas terén, vagy az egyik aluljáróban. A hagyományos paraszti világ lassú eltűnésével párhuzamosan a széki asszonyok budapesti munkavállalása a munkaerő-vándorlás egyik jellegzetes formája lett. A takarítás, az idős városi hölgyek gondozása és a népművészeti termékek árusítása jövedelmet biztosít, amelyet az erdélyi asszonyok elsősorban otthon maradt családjukra fordítanak.

Kockás konyharuhával  (2017)

Kornissnak ebben a most először bemutatott sorozatában az a generáció jelenik meg, amelyet fél évszázaddal korábban a régi táncházban láthattunk. Találunk olyan szereplőt is, aki mindkét sorozaton rajta van, az 1967-ben készült képeken, és az egyik legutóbbi felvételen is. Amint a kiállításon vetített riportfilmekből is kiderül, a fotós és az erdélyi asszonyok sok évtized elteltével is felismerik egymást. A világról, amelyet a tárlat bemutat, sokat elárulnak a fényképek címei is: Színes tollseprűvel, Kockás konyharuhávalPiros lapáttal.

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. október 29-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
mindannyian-kaptunk-talentumot
Mindannyian kaptunk talentumot

Évközi 33. vasárnap – Gondolatok az evangéliumról (Mt 25,14–30)

16:00
kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat
Kisfalusi M. Klavéria kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebben az évben Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megtartott ünnepségen.

2017. november 17. péntek