Elkezdődött a szombathelyi püspöki palota Szent Pál termének restaurálása

Az 1777-ben, Mária Terézia által alapított Szombathelyi Egyházmegye élére Szily János került első püspökként. Püspöki székhelyét a középkori vártemplom közelében építtette meg 1778 és 1783 között. A palotát Hefele Menyhért tervezte. A munkálatok ideje alatt a főpásztor folyamatosan tárgyalt két művésszel, akik a belső díszítést voltak hivatottak elkészíteni: Franz Anton Maulbertsch a díszterem dekorációját, Stefan Dorffmaister a Szent Pál terem pannóit és a Sala Terrena freskóit tervezte.

Szily János nagyformátumú egyházi személyiség volt, méltó tagja a magyar katolikus megújulás nagy triumvirátusának (Padányi Bíró Márton és Esterházy Károly mellett); élesen szembenállt a korszakváltás felvilágosodásával és a jozefinista törekvésekkel. A katolikus egyház története során tudatosan használta fel a művészet társadalomformáló erejét. Az évszázadok folyamán az Egyháznak mindenre volt válasza, ebben a művészet jelentősen segítette – Szily János már győri őrkanonokként felismerte ezt, és tudatosan kereste a korszak Magyarországon dolgozó jelentős művészeit.

II. József egyházellenes intézkedései jelentősen csökkentették az osztrák művészek lehetőségeit hazájukban; a királyságon belül csak Magyarországon számíthattak munkalehetőségre, művészeti feladatokra. Azonban a „kalapos király” rendeletei nagymértékben támadták a Magyar Katolikus Egyház identitását. Szily János megyéspüspök az ellenállás legjelentősebb személye lett; a császár még Bécsből is kiutasította. Azt, hogy Szily püspök számára ebben a történelmi helyzetben mit jelentett, hogy aktuális mondanivalójú képzőművészeti alkotásokkal vette körül magát, s hogy mennyire összefüggnek ezek megrendelőjük életútjának egy-egy szakaszával, legjobban szemlélteti a Szent Pál terem festménysorozata.

Grampi nuncius írja 1780-ban Szilynek: „Erősítsük meg magunkat Szent Pál példájának és tanításának szellemében, és ne legyünk méltatlan utódai ama lelkeknek.” Szily János beadványokkal próbálta a császárt rendeletei visszavonására bírni; 1782-ben zajlott a császár és a püspök bécsi összeütközése, később Szily teljes visszavonulása. A főpásztor ugyanazon év végén kötötte meg a szerződést Dorrfmaister Istvánnal a palota egyik emeleti termének festészeti díszéről, melynek Szent Pál életéből vett hat jelenetet kell ábrázolnia, köztük Szent Pál megpróbáltatásait. Bizonnyal a nuncius levele inspirálta a püspököt arra, hogy Szent Pál történetének megfestésével állítson példát maga elé. Ha a pannósorozat első darabjára tekintett, ahol Szent Pál igaztalan váddal áll Agrippa király előtt, párhuzamot vonhatott Pál története és saját életútja vagy az általa pártfogolt ügy állása között.

Dorffmaister életútjának korai szakasza homályba vész. A művész születési évéről és helyéről nincsenek biztos adatok. Sopronban kelt halotti anyakönyvi adata alapján említik az 1729-es vagy – a festő ritka, életkort is tartalmazó szignójából következtetve – az 1741-es évet. Születési helyként Bécs adódna, ahol az akadémiai vizsgáztatás szerint 1754-ben lakott. A kiterjedt család számos tagja a császárváros Spittelberger nevű kerületében lakott. A festő 1751 és 1758 között végezte az akadémiát, Paul Troger és Sambach irányítása alatt. Az ötvenes években feltételezhetően Maulbertsch segédeként dolgozott; korai festményein a festőzseni hatása érezhető. 1760-ban költözött Sopronba, ahol egészen 1797-ben bekövetkezett haláláig lakott. Két házasságából kilenc gyermek született; hárman folytatták apjuk mesterségét. Állandó pénzzavarral küzdött, hitelezői még halála után is zaklatták özvegyét. Csekély írásos dokumentáció maradt életéről; fennmaradt azonban a Szily püspökkel folytatott levelezése. Megrendelői között voltak főpapok, főurak, rendházak, egyszerű polgárok és plébániák. Működésének területe főként a Dunántúl, azon belül Győr, Sopron, Vas, Baranya és Zala megye volt. Az alkotást segédek közreműködésével végezte, igénybe vette fiai szolgálatát is. István József és István József Pál nevű fiai fejezték be félbehagyott alkotásait.

Megfigyelhető, hogy a Pál apostol életeseményeit ábrázoló festmények nincsenek kronológiai sorrendben: a hat darab nem időrendi sorrendben követi a szent életét és a cselekményeket. Amennyiben a díszterem irányából kezdjük meg a festmények leírását, a sarokképpel kell kezdeni: a festmény témája „Beszéd az Aeropagon”.

Jeruzsálemben, harmadik térítő útján – annak ellenére, hogy figyelmeztették – ellenséges zsidók heccelésére az antoniai vár primi-pilusa lefogatta Pált; ő római polgárságára hivatkozva védekezett, és a tribunus a helytartóhoz szállította. Két esztendő után az új helytartó, Festus rendezni akarta az ügyet: Heródes utolsó utóda bevonásával próbálta Pál szerepét tisztázni. Ezt a tárgyalást jeleníti meg a következő festmény az ajtó és a cserépkályha közötti falon – Pál Heródes, Agrippa, Berenice és Festus helytartó előtt. Szokványos kompozíció: a főalakok a kép középmezőjében helyezkednek el, oldalt és hátul több csoportban repossoir figurák, a hatalmas belső teret boltozatos, párkányos, oszlopos építmények töltik ki. 

A következő festmény Pál máltai hajótörését ábrázolja. A partot érés perceit jeleníti meg a kép, rendkívül erőteljes feldolgozással.

A következő festmény Pál legnagyobb teljesítményének cselekményét ábrázolja – a fekete mágiák könyveinek égetését; majd Pál milétoszi búcsúja látható a következő helyen. Megható mondatokkal búcsúzik a presbiterektől, hiszen tudja, hogy többé nem találkoznak.

A falszegmens két festményt ábrázol: az ablaktól jobbra a kígyómarást – Pált hajótörése után a máltaiak szeretettel fogadták, nagy tűz mellett melegedett fel hajótörött társaival együtt; a tűz mellett melegedve kígyó marta meg. A körülállók gyilkosnak hiszik: a hajótörést túlélte, s egy kígyó végez vele? Lukács érzékletesen írja le a döbbenetet, Dorffmaister hasonlóan drámaian festi meg a cselekményt.

Az utolsó kép Pál és Barnabás csodája Listrában. Pál csodával kezdi működését – a bénát fölállítja. A város lakói Zeusznak és Hermésznek hiszik és istenként tisztelik őket. A két utazó indulattal utasítja vissza a „kitüntetést”.

* * *

Az olajfestményeket évszázadokon át lakkbevonattal védték a napsugárzás káros hatásától. A lakkrétegek – lévén általában szerves alapúak – fény hatására barnultak, sárgultak, oxidálódtak. Hogy a festmények visszanyerjék eredeti színintenzitásukat, a meglévő rétegeket újra és újra lakkozták. Ezen rétegek ismét sötétedtek, átláthatatlan burkot képezve a festmény felületén. Az olajképek tisztításának elsődleges célja e rétegek eltávolítása, és ezáltal az autentikus pigment rétegek elérése. Ha a festmény megsérült, általában javították, foltozták és belefestettek. E javítások felderítése és eltávolítása szintén elsődleges szempont a helyreállítás során. Az eltávolítandó lakkréteg(ek) és az átfestések letisztítása mindig oldószerrel történik, kémiai úton.

A képek felületén végzett tisztítópróbák egyértelműsítik, hogy a festményeket csak egyetlen lakkréteg fedi, a képeket nem festették át. Ezáltal esztétikájuk nem csorbult. Egyedüli felületi védelmet kaptak. Ennek hitelességét az elvégzett fototechnikai vizsgálatok igazolják.

A tervezett restaurálás – a festmények tisztítása és felületi konzerválása – az elméleti és gyakorlati kutatási eredmények alapján történik. A tisztítóablakok megléte bizonyítja a mostani tisztítás szükségességét és hatékonyságát. Valószínűsíthető, hogy a tervnek megfelelő helyreállítás meghozza a várt eredményt: a festmények szakszerű megvédését és bemutatását. A kezelések végeredménye egy új minőségi kategória – a restaurált festmények, amelyek anyagukban megőrzöttek, történetiségükben hitelesek, esztétikai megjelenésükben zavartalanok, ugyanakkor magukon viselik a restaurátor által hozzáadott művészi értékeket.

A Szombathelyi Egyházmegye a munkálatokkal Tarr György restaurátor művészt, műemlék-restaurátor szakértőt bízta meg.

Forrás és fotó: Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont

Magyar Kurír