Elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep Székesfehérváron

2016. február 5. péntek 15:28

A székesfehérvári hívek február 4-én ismét együtt imádkoztak főpásztorukkal, Spányi Antal megyéspüspökkel a ciszterci Nagyboldogasszony-templomban, a hagyományos elsőcsütörtöki imaalkalmon.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A püspök arra hívta a város papjait és a plébániák képviselőit, szemléljék együtt azt a Krisztust, aki egészen ránk bízta magát, és elszakíthatatlanul velünk maradt az Oltáriszentségben.

Spányi Antal beszédében felhívta a figyelmet arra, milyen nehezen bízzuk rá magunkat teljesen Jézusra: „Tele van életünk felesleges dolgokkal, amelyekhez kényelmünk miatt ragaszkodunk. Krisztus személyes szeretete irántunk pedig arra sürget, hogy az apostolok nyomán mindentől szabadon vigyük az örömhírt a világba, és tanúságtételünkkel hirdessük az embereknek, hogy a bensőséges szeretetkapcsolat Istennel a legtöbb, amit elérhetünk életünk során.”

A szentmisén jelen voltak a 85. Számú Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjai, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket.

A szentmise után kezdődött a közös szentóra, melynek során a hívek Spányi Antallal együtt a Szentlélek kegyelmeiért fohászkodtak az Oltáriszentség előtt. Azt kérték, hogy minden ember megszabaduljon attól, ami elválasztja Krisztustól, ami megzavarja abban, hogy felismerje Őt, és hallgasson rá.

„Krisztust kell hordoznunk, Őrá kell hallgatnunk, Őhozzá kell szólnunk. Ő az, akitől vigaszt és reményt kapunk, amelyet el kell vinnünk másoknak is. Mert Krisztus ránk bízta magát” – hangzott el a főpásztor imájában.

Spányi Antal az imádság végén hálát adott az irgalmasság szentéve eddigi eseményeiért az egyházmegyében: a szent kapuk megnyitásáért, a szerzetesi hivatások ünnepéért.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
bojte-csaba-szent-kristof-vezessen-minket-az-irgalom-es-josag
Böjte Csaba: Szent Kristóf vezessen minket az irgalom és jóság partjára

Szent Kristófra emlékezve a zarándokok, utazók és a járművek megáldásával ünnepeltek az egybegyűltek Szántódpusztán július 23-án. A búcsún a Csillagösvény elnevezésű missziós körutat járó Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt, a szentmisét Böjte Csaba mutatta be.

2016. július 24. vasárnap
ferenc-papa-az-imadsag-az-elso-es-legfobb-munkaeszkoz-kezunkben
Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

Július 24-én délben Ferenc pápa ismét elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel. Előtte a napi evangéliumról elmélkedett, arról, hogy mit tanított Jézus az imáról. Utána pedig imádságot kért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokért.

2016. július 24. vasárnap