Építsük a béke új útjait! – Vallások közti béketalálkozó Németországban

2017. szeptember 13. szerda 16:14

Véget ért a 31. vallások közti nemzetközi béketalálkozó, amelyet a Szent Egyed közösség 1986 óta minden évben megszervez. Ezúttal két német város, Münster és Osnabrück adott otthont szeptember 10. és 12. között a rendezvénynek, amelyen részt vett Angela Merkel kancellár is.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Több mint háromszáz vallási vezető vett részt a találkozón, valamint a politikai és kulturális élet kiemelkedő személyiségei. Szeptember 10-én a megnyitó ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Angela Merkel német kancellár.

A helyszín választása szimbolikus jelentést is hordoz, mert 1648-ban Münsterben írták alá a protestáns és katolikus európaiak között vívott harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét. Az idei találkozót A béke útjai címmel hirdették meg, a jelen lévő vallási vezetők arra buzdították a hívőket, hogy legyenek bátrak, és építsék ki a béke új útjait, amelyekre oly nagy szükség van ebben a háborúktól, erőszaktól szenvedő világban.

Ferenc pápa, aki az elmúlt évben Assisiben személyesen is részt vett a vallások közti béketalálkozón, üzenetet küldött az idei alkalomra: „Azok oktalanságával szemben, akik gyűlöletet hintenek, és ezzel megszentségtelenítik Istent; a háború démonával, a terrorizmus őrültségével, a fegyverek megtévesztő erejével szemben a mi utunk a békéhez nem lehet más, mint az az út, amely egybegyűjt sok vallási hagyományt. (…) Ahhoz, hogy átjárókat nyissunk a béke felé, alázatos bátorságra és komoly kitartásra van szükség, legfőképpen pedig imádkozni kell (…) Nem szabad közönyösnek maradnunk, hogy a gyűlölet okozta tragédiák feledésbe ne merüljenek.”

Angela Merkel beszédében kiemelte Európa Afrika iránti felelősségét: „Nem hagyhatjuk magukra a válságban lévő országokat, nem lesz igazi fejlődés a világban, ha valakit kizárunk ebből. Európaiként felelősségünk, hogy tegyünk Afrikáért… Ki kell mentenünk az embereket az emberkereskedők fogságából… lehetőséget kell teremtenünk a biztonságos bevándorlásra Európába. Szövetséget kell kötni Líbiával, Nigerrel, Csáddal, jobban együtt kell működni a származási és a tranzitországokkal. Foglalkozni kell a Líbiában rekedt emberekkel is, akik sokszor katasztrofális körülmények között élnek.” Megköszönte a Szent Egyed közösségnek a humanitárius folyosókat, amelyeken keresztül a menekültek biztonságos úton érkezhetnek Európába. „A béke mindenki számára nyitott műhely, nem csak a szakemberek, politikai stratégák feladata: mindannyiunknak közös felelősségünk, hogy béke legyen a világban” – zárta beszédét a kancellár.


A hétfői nap kerekasztal-beszélgetésekkel telt, huszonhat témában: a békéről, a napjaikban zajló háborúkról, Afrikáról, a keresztények és muszlimok együttéléséről, a menekültkérdésről, ökológiai problémákról. Az utolsó napon, kedden délután a vallási vezetők a hagyomány szerint különböző helyszíneken imádkoztak a békéért, majd összegyűltek a közös záró szertartásra.

A záróünnepségen Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség alapítója arról beszélt, hogy sokszor tehetetlennek érezzük magunkat a súlyos problémákkal, katasztrófákkal szemben. Aki nem szenved, annak könnyű pesszimistának lennie. A hívő emberek azonban nem törődhetnek bele mások fájdalmába, nem mondhatják, hogy nem tehetnek semmit. Mert „az imádság áttöri a lehetetlenség határait: ahhoz fordulunk, aki mindent megtehet”. Hangsúlyozta, hogy a vallások felébresztik a béke reményét, és arra ösztönzik a hívőket, hogy szabaduljanak meg a közönytől, és legyenek „a béke kézművesei”. „A párbeszéd csekély erejével, de nagy reménységgel meg akarjuk nyitni a béke új útjait” – foglalta össze a harmincegy éve megrendezett találkozó célját.

Butrosz Marajati aleppói örmény katolikus püspök tanúságot tett népe szenvedéséről és békevágyáról: „A városomból és minden, az erőszaktól megsebzett városból felszáll egy kiáltás: »Soha többé háborút!« A háború mindig értelmetlen vérontás, elpusztítja az embereket, a kultúrát, a civilizációt, a természetet, mindent, ami szép. Olyan városokat is lerombol, ahol évszázadokon keresztül együtt éltek a különböző emberek, mint az én szeretett, szép Aleppómban.”

A beszédeket követően felolvasták a békeüzenetet, amelyben a vallási közösségek hitet tettek a béke mellett, és vállalták, hogy keresik a béke új útjait. Gyermekek mentek fel a színpadra, átvették a leírt, szépen összetekert, olajággal díszített üzenetet, és átadták a jelen lévő politikai vezetőknek. Végül a vallások vezetői ünnepélyesen aláírták a békeüzenetet, és meggyújtottak egy-egy gyertyát a kandelábereken. Marco Impagliazzo, a Szent Egyed közösség elnöke bejelentette, hogy 2018-ban a következő találkozót Bolognában rendezik meg.

Forrás: Avvenire.it; Santegidio.org

Fotó: Santegidio.org

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
megaldottak-felujitott-tours-i-szent-marton-templomot-vizafogon
Megáldották a felújított Tours-i Szent Márton-templomot Vizafogón

Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a felújított Tours-i Szent Márton- (és Flüe-i Szent Miklós-) plébániatemplomot Budapest Vizafogó városrészében szeptember 23-án.

2017. szeptember 23. szombat
gyerekek-es-katonak-nemzeti-katonai-zarandoklat-mariaremeten
Gyerekek és katonák – Nemzeti katonai zarándoklat Máriaremetén

Szeptember 23-án, szombaton kisebb „katonai tábort” építettek a máriaremetei kegytemplom kertjében, Bíró László tábori püspök pedig a minden szakmában, de a honvédelemben talán különösen is szükséges állhatatosságról elmélkedett prédikációjában. És a gyerekek is megtalálták a számításukat.

2017. szeptember 23. szombat