Erdő Péter libanoni látogatása – találkozás a keleti kereszténységgel

Nézőpont – 2016. április 25., hétfő | 22:10

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke Béchara Boutros Raï maronita pátriárka meghívására április 17-22. között Libanonban tett látogatást.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az útra Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja kísérte el. A bíborost, akit április 18-án díszdoktorává avatott a Kasliki Szentlélek Egyetem, a látogatásról és a keleti kereszténység mai helyzetéről kérdeztük.

– Bíboros úr, hogyan jött létre a libanoni látogatása?

– A Libanonban tett közel egyhetes látogatás közvetlen oka az volt, a Szentlélekről nevezett katolikus egyetem (Université Saint-Esprit de Kaslik) díszdoktori címet ítélt meg számomra, ezt mentem átvenni. Nagy öröm és megtiszteltetés volt jelen lenni a gyönyörű ünnepségen, amelyen a libanoni maronita pátriárka mellett részt vettek a helyi tudományos és társadalmi élet képviselői is. Alkalom nyílt arra is, hogy részletesen megismerkedjem a libanoni kereszténység és a maronita egyház belső életével. Találkozhattam a Béchara Boutros Raï pátriárka elnökletével ülésező szinódus tagjaival is, akik bemutatták a maronita egyház életének legkülönbözőbb területeit. Ez a rendkívül fontos találkozó azzal a tapasztalattal gazdagított, hogy a pátriárka köreiben nagy szeretet és szolidaritás él hazánk iránt, nemcsak Béchara Boutros Raï 2012-es magyarországi látogatása miatt, hanem az azóta fennálló jó kapcsolatok okán is.


– Hogyan értékelték a magyar-libanoni kapcsolatokat?

– Nagyon értékes az a régészeti feltárómunka, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakemberei végeztek Libanonban. A tárgyalások fontos eredményének számít, hogy elmélyítettük a közös gondolkodást a lelkipásztori feladatokkal kapcsolatban, valamint a karitatív és a szociális területen is. A libanoni keresztények helyzete rendkívül súlyos, ugyanakkor a maronita egyház óriási belső energiákkal rendelkezik, erős a közösségi élete, a világiaknak is szervezett közösségeik vannak, amelyek számos módon támogatják a maronita ügyet.

– Milyen területen tekinthető példaértékűnek a munkájuk?

– A maronita egyház szociálislakás-építési programot működtet, és van például egy kiegészítő betegsegélyező pénztára is, amely az állami társadalombiztosításon túlmenően is támogatást nyújt főként a kórházi kezelések esetében. A Caritas Lebanon valamennyi különböző rítusú keresztény egyház közös segélyszervezete, tehát nem csak a maronita egyházé. Ebben a kis országban, ahol a keresztények alapvetően nem keresztény környezetben élnek, nagyon fontos, hogy a Krisztus-hívők közel érezzék magukat egymáshoz, és szolidárisak legyenek egymás iránt. A Caritas nagyon sok helyi szegény embert támogat, de kitüntetett feladata az is, hogy ellátást nyújtson az utóbbi egy-két évben érkezett több mint másfél millió migránsnak és menekültnek.


– Libanon lakossága 4,8 millió fő. Csaknem másfélmillió a keresztények száma, többségük a katolikus egyházzal közösségben lévő maronita. Az ország a lakosság helyzete és adottságai ellenére jelentős részt vállal a menekültválság kezeléséből. Ön mit tapasztalt a látogatása során?

– A libanoniak nyilván sokkal szervesebb kapcsolatot tudnak létesíteni ezekkel az emberekkel, hiszen nincs közöttük nyelvi különbség. Már a korábbi években is érkeztek csoportok Szíriából, mind a szunnita, mind a síita iszlámhoz tartozók. Ezeknek a vallásoknak egyébként Libanonban is erős a jelenlétük, szervezeteik is foglalkoznak a migránsokkal. A jordániai és a törökországi helyzethez képest jelentős különbségnek számít, hogy Libanonban a menekültek nem táborokban élnek. Nemritkán jómódú emberekről van szó, akik tulajdonképpen csak azért tartózkodnak Libanonban, mert a vízumra várnak, legális úton szeretnének eljutni valamelyik nyugati országba. Ugyanakkor sok a rászoruló, a nyomorgó ember is, akik számára nagyon fontos az élelmezés és az iskoláztatás, főként a menekülteket nagyobb létszámban befogadó régiókban.

A libanoni karitász az élelmiszer- és gyógyszer-ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a gyerekek iskoláztatása terén is döntő szerepet vállal magára, s ezzel rendkívül sokat tesz a menekültek életkörülményeinek javításáért. Persze hozzá kell tennünk, hogy az általános egészségügyi, társadalombiztosítási és szociális struktúrák meglehetősen gyengén működnek az országban. Kiegészítésre, segítségre azoknak is szükségük van, akik Libanonban élnek és dolgoznak. S még inkább rászorulnak a támogatásra a menekültek, akik egyébként nem is igen férnek hozzá ezekhez az ellátásokhoz.

Fontos megértenünk, hogy a Libanonba érkező menekültek legnagyobb többsége nem akarja elhagyni a Közel-Keletet. Ezek az emberek az otthonukhoz közel szeretnék megvárni, hogy hazatérhessenek. Őket tehát mindenekelőtt ebben kell segíteni.


– Mit mondhatunk az országban kisebbségben élő, de a társadalom fontos tényezőjének számító keresztény lakosság helyzetéről?

– A libanoni kereszténység az ország bizonyos részein igen eredményesen küzd a fennmaradásáért és identitásának megőrzéséért, kulturális értékeinek kifejezésre juttatásáért és erősítéséért. Libanonban rengeteg az építkezés, korszerű és jó minőségű épületeket emelnek mindenfelé az országban. Jelentős katolikus kegyhelyek működnek itt. Van az országnak egy olyan tengerparti és a hegyek közé benyúló, völgyekkel szabdalt része, amely a világ számos pontjáról vonzza a zarándokokat.

Ilyen mindenekelőtt Szent Charbel Makhlouf kegyhelye, ahol nemrég egy modern bazilika épült. Itt részt vettünk egy csodálatos szertartáson. A templom tele volt hívőkkel, egy részük gyalogos zarándoklat keretében érkezett. Egészen otthon éreztük magunkat, mintha csak egy magyar nemzeti kegyhelyen lettünk volna, annak ellenére, hogy a maronita liturgia – amelyet egyébként a zsinat után erősen modernizáltak – gyönyörű, régi szír és arám dallamvilágot hordoz.

Azt hiszem, egy magyar keresztény számára is feledhetetlen élmény lehet találkozni az ott élő keresztények hitével. Szentjeik gyakran a szerzetesek közül kerültek ki. Szent Charbel maga is remeteéletet élő szerzetes volt. Az 1914-ben meghalt apáca, Szent Rafka ugyancsak feledhetetlen emléket hagyott maga után, búcsújáró helyét sokan látogatják. Egykori kolostora közelében él egy apácaközösség, amely szépen gondozott szociális otthont működtet fent a hegyekben. Hasonló gazdagságot hordoz a Kadisa-völgy, amelyet számos kolostor szegélyez. Közülük a legjelentősebb a Szent Antal-kolostor, ahol a világ első arab nyelvű könyvnyomdája működött. A libanoni keresztények hívták fel a figyelmet arra, hogy külön egységekből álló betűszedéssel arab nyelven is lehet nyomtatott könyveket előállítani. Az ő vallási előírásaik között nem volt olyan, amely a szent szövegek tiszteletével ellenkezőnek tekintette volna ezt.

– A maronita pátriárka viseli az ősi antiochiai pátriárka címét. A kialakult közel-keleti helyzetben, amikor a szír és különösen az iraki keresztények lényegében a megsemmisülés szélére jutottak, milyen új védelmező, oltalmazó tartalmat nyer ez cím?

– Ha keresztények érkeznek Libanonba, és ott akarnak maradni, őket különös szeretettel fogadják. A maronita egyháznak, de az örményeknek és a melkitáknak is megvannak azok a szervezeteik, amelyek fogadni tudják a más országból érkező testvéreiket.


– A maronita pátriárka az elmúlt években többször hangsúlyozta, hogy az egyház jelenléte az ország békéjének egyik záloga, ezért erősítik társadalmi jelenlétüket…

– A maronita közösségnek fontos üzenete a reménység és a bizalom. Az elmúlt századokban számos alkalommal alakultak ki az országban olyan történelmi körülmények, amelyek arra ösztönözték az embereket, hogy nyugaton keressenek biztosabb, nyugodtabb életet. Talán ma is ilyen időket élnek. Egyébként a libanoni középfokú oktatásban a tanítás nyelve sok helyütt az angol vagy a francia. Kevés kivétellel a felsőoktatásban is ez a helyzet. Ezért aztán a diplomások nagyon könnyen találnak munkát a nyugati világban, és nehéz ellenállniuk ennek a vonzásnak. Mégis tudatos törekvés, hogy aki tud, az térjen haza, s akinek lehet, teremtsenek megfelelő szintű munkahelyet a hazájában. Ennek aztán meg is lesz az eredménye, mert a hazatérő libanoniak, ezek a jól képzett emberek valóban nyugati körülmények között dolgozhatnak a hazájukban. A libanoni katolikus egyetemen magam is láttam, milyen kiváló a tanári kar, és a campust is sokan megirigyelhetnék. Egy ökológiai szempontból mintaszerű egyetemi épületegyüttest igyekeznek megvalósítani, amely nem terheli a környezetet, nem rontja a levegő minőségét. Napjainkban a klímaberendezések sok energiát fogyasztanak, ezek elektromosenergia-ellátása gyakran jelent gondot a nagy országos hálózatok számára, így nemritkán helyi szinten igyekeznek megoldani az energiatermelést.

– Hogyan folytatódhat a magyar és a libanoni katolikus intézmények közötti együttműködés mélyítése?

– Az egyetemek közötti kapcsolatok erősítéséhez is igyekeztünk hozzájárulni ezzel a mostani látogatással. Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház és a Libanoni Maronita Katolikus Egyház közötti kölcsönös megismerés és szeretet, a támogatás és a szolidaritás hídjainak építése is célja volt ennek az útnak. Fontosnak tartom, és erre buzdítom az olvasókat is, hogy egy kicsit másként gondolkodjunk az egész Közel-Keletről. Az ott élő keresztények tapasztalatai alapján érezzük át a közel-keleti emberek gondjait és nagyszerű teljesítményeit. Kisebb zarándokcsoportokkal teljesen biztonságos és szép utakat tehet arra bárki. Különösen a maronita szent helyekre érdemes ellátogatni, amelyek számos természeti szépséget és kulturális értéket is kínálnak.


– Mi az a közös pont, amely leginkább összeköti a libanoni és magyar katolikus keresztényeket?

Látogatásunk során örömmel fedeztük fel, hogy a maronita közösség – éppúgy, ahogyan Közép-Európa népei – nemzeti pártfogójának tekinti a Szűzanyát. Megoszthatjuk egymással ezt az örömünket, a zarándokok küldése és fogadása is jó alkalmat kínálhat arra, hogy kicseréljük történelmi tapasztalatainkat, és beszéljünk arról, hogyan tudunk segíteni a humanitárius problémákon. Mélyítsük el tudományos együttműködéseinket. Ezzel kapcsolatban megbeszéléseket folytattam a pátriárkátus egyházi közgyűjteményeinek vezetőjével is, aki érdeklődik a magyar egyházi gyűjtemények, levéltárak, könyvtárak, múzeumok iránt. A libanoniak számára természetesen különösen érdekes a török időkben Magyarország területére került keresztények sorsa, története. Tudni szeretnék, milyen adataink vannak ebből a korszakból, honnan érkeztek hazánkba ezek az emberek, voltak-e közöttük olyan keresztények, akik az akkor Szíriának nevezett területről kerültek Magyarországra. Úgy tudjuk, hogy voltak ilyenek. Többek között ez is egy olyan kutatási terület, amely alkalmat kínál a közös munkára.

Fotó: Libanoni Maronita Katolikus Egyház

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria