Erdő Péter: Nem a halálbüntetésre kell törekedni

2015. május 21. csütörtök 19:37

A katolikus egyház álláspontja szerint a bűnmegelőzésre és a hatékony és emberséges igazságszolgáltatásra kell törekedni, nem pedig a halálbüntetésre – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke május 21-én az InfoRádiónak adott interjújában.

Az alábbiakban a beszélgetésnek a halálbüntetés témájára vonatkozó részét közöljük.

– Újra vitáznak a halálbüntetésről itthon és Európában is. Mit ajánl a józanul érvelni kívánók figyelmébe?

– A katolikus egyházban erről világegyházi szintű hivatalos álláspont van, ez pedig a Katolikus Egyház Katekizmusának 2267. pontja, tehát egy külön kis fejezet foglalkozik ezzel, amelyet ráadásul a kilencvenes évek végén módosítottak és pontosítottak is a legmagasabb pápai tekintéllyel. Ebben arról van szó, hogy természetesen az államnak kötelessége megvédeni a polgárait a jogos önvédelem keretében. Majd egy olyan bekezdés következik, amely a „napjainkban” szóval kezdődik. Nagyon fontosnak tartom ezt a kifejezést, hogy „napjainkban”, mert azt mondja a katekizmus, hogy napjainkban általában lehetséges az, hogy az állam megvédje a legsúlyosabb bűncselekmények ellen a polgárait anélkül, hogy halálbüntetést alkalmazna. Majd odateszi, hogy tehát elkerülhetővé válik a halálbüntetés, és zárójelben feltételezi, hogy erre most már soha sincs szükség. Ilyen összefüggésben kell a témáról beszélni, vagyis az a cél, amire törekedni érdemes, az a bűnmegelőzés és a hatékony és emberséges igazságszolgáltatás. Ha ezt egy modern állam tudja biztosítani, márpedig elvileg a technikai eszközök meg kell, hogy legyenek erre, akkor erre érdemes törekedni, nem pedig a halálbüntetés visszaállítására.

– Van-e arról parancs, utasítás, hogy az állam ölhet-e? Megölhet-e egy embert, akiről úgy gondolja, hogy bűnös?

– Itt egy ősi kérdésről beszélünk, tehát amikor a katolikus tanítást említjük, akkor évezredek keresztmetszetét nézzük. A történelemben az igazságos háború, a jogos önvédelem és ennek kapcsán a kollektív önvédelemnek az állami joga vagy kötelessége voltak azok a témák, amelyek fölmerültek, és mindig az igazságosság volt a fő kérdés. Éppen itt van a halálbüntetésnek az egyik legnagyobb sebezhető pontja, mert hányszor előfordult bírói tévedés, hányszor voltak koncepciózus, igazságtalan perek, amelyekben ártatlan embereket halálra ítéltek és kivégeztek. Ez olyan nagy embertelenség, olyan nagy bűn és hiba, hogy mindenképpen el kell kerülni, ez megéri a fáradságot, ezért kell az összes többi eszközöket tényleg kompetensen, magas színvonalon és megbízhatóan alkalmazni. Visszatérek arra a szóra, hogy „napjainkban”. Ha napjainkban egy állam nem tudja biztosítani, hogy tárgyszerűen, hatékonyan megelőzze a bűncselekményeket, illetve a büntetés-végrehajtást így folytassa, akkor vajon azt tudja biztosítani, hogy a halálbüntetést igazságosan szabják ki, és ne bírói tévedések vagy ne elfogultság alapján? Ahol az állam olyan gyönge, hogy esetleg nem tudná a büntetés-végrehajtást halálbüntetés nélkül biztosítani, ott a halálbüntetés alkalmazásával is nagyobb a valószínűsége az embertelenségnek és az igazságtalanságnak. Visszatérek oda, hogy egyházunk álláspontja szerint az igazságos és emberséges büntetés-végrehajtásra, nem pedig a halálbüntetésre kell törekedni.

A teljes beszélgetés meghallgatható az InfoRádió Aréna című műsorában pünkösdvasárnap reggel 8 órakor és pünkösdhétfőn 18 órától.

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-mit-tesz-isten-en-is-december-17-en-szulettem-marfi-gyula-az-ad-limina-latogatasrol
„Mit tesz Isten, én is december 17-én születtem” – Márfi Gyula az ad limina látogatásról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vesznek részt Rómában. A küldöttség tagjaként az örök városban tartózkodó Márfi Gyula veszprémi érseket Somogyi Viktória kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

2017. november 23. csütörtök
a-magyar-puspokok-felkerestek-nemet-magyar-kollegiumot
A magyar püspökök felkeresték a Német-Magyar Kollégiumot

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjainak ad limina látogatása során november 22-én este a Collegium Germanicum et Hungaricumot (Német-Magyar Kollégium) keresték fel a főpásztorok, akik részt vettek a kollégiumi templom felszentelésének évfordulós ünnepén is.

2017. november 23. csütörtök