Érkeznek a fagyosszentek

Kultúra – 2013. május 11., szombat | 19:16

A következő napokban Szent Pongrác vértanúra, Szent Szervác püspökre és Szent Bonifác vértanúra emlékezünk. A közép-európai, így a magyar néphagyomány is fagyosszentek néven tartja számon alakjukat.

Szent Pongrác vértanú – ünnepe: május 12.

Az ázsiai Frígiában született. A 6. században keletkezett szenvedéstörténete szerint szüleit korán elvesztette, s a tizennégy éves fiú nagybátyjával, Dénessel frígiai hazájából Rómába költözött, ahol találkozott Marcellinusz pápával és a keresztényekkel. Nemsokára Pongrác is, nagybátyja is megkeresztelkedett. A pápa felismerte a fiú tiszta lelkületét, és megkeresztelte. Pongrác részt vett a közösség imáin és áldozati ünnepein. Hamarosan a rejtőzködő pápát is felfedezte a hatóság, Pongrácot és nagybátyját is feljelentették a császárnál. Pongrác a császár előtt bátran védelmezte hitét és a keresztényeket. A fiút a Via Aurelián fejezték le 304-ben.

Pongrác tiszteletére az 5. századtól van bizonyíték. Symmachus pápa (498-514) bazilikát emeltetett a Via Aurelián lévő sírja fölé. Rómában fehérvasárnap az újonnan megkereszteltek ünnepi körmenetben a bazilikájához vonultak, ott levetették keresztelési ruhájukat és megújították hitvallásukat. Hitüket az ártatlan gyermek oltalma alá helyezték szeretetük és bizalmuk jeleként. E bizalom eskük megerősítéseként is szolgált bírói tárgyalásokon: a peres felek Pongrác sírjánál esküdtek meg arra, hogy igaz a vallomásuk. A késő középkor óta Pongrácot a tizennégy segítőszent közé sorolják.


Szent Szervác püspök – ünnepe: május 13.

Tongeren püspöke volt, majd Maastricht városába települt át  és az ottani egyházmegye püspöke lett. Jelentős szerepe volt a kereszténység terjesztésében Németalföld területén. Maastrichtban a korábbi római templom helyére felépíttette a Miasszonyunk-templomot, amely ma is a város egyik vallási központja. Szerváciusz kora egyik jelentős egyházi személyisége volt, rengeteget utazott és részt vett számos zsinaton és egyházi gyűlésen. Az eretnekek, különösen az arianizmus elkötelezett üldözője volt.

A legenda szerint, mikor a hunok Rómához közeledtek, ő az apostolok sírjánál imádkozott a veszedelem elhárításáért. A harmadik nap végén látomása volt: Szent Péter jelentette neki, hogy a gallok bűnei miatt Isten ítélete nem marad el, de az ő szülővárosát, Maastrichtet Isten megkíméli. Néhány nappal később, pünkösdhétfőn halt meg 384-ben, mely abban az évben május 13-ra esett. Szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó. Később templomot emeltek fölé és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai.


Szent Bonifác vértanú – ünnepe: május 14.

Egy Aglaes nevű nemes hölgy vagyonának őrzője volt, akivel paráznaságba keveredett. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűneiket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva Bonifác Tarsus városába érkezett. Leült a még élő, szenvedő vértanúk lábaihoz, bilincseiket csókolgatta, és így szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek.”

Bonifácot ezután elfogták. Ő megvallotta kereszténységét. A bíró feldühödött, felakasztatta, és testét addig szaggattatta vaskarmokkal, mígnem előtűntek csontjai; ezután hegyes nádakat szúrtak körmei alá. Bonifác az égre tekintve derűsen viselte a fájdalmakat. Látva ezt a gonosz bíró, szájába forró ólmot öntetett. A szent vértanú pedig ezt mondta: „Hálát adok neked, Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia.” Ezután a bíró üstöt hozatott, megtöltette szurokkal, és Bonifácot fejjel lefelé a fortyogó szurokba tetette. Mivel ez sem ártott neki, megparancsolta, hogy fejezzék le. Bonifác május 14-én halt vértanúhalált. Rómában, a Latinnak nevezett út mentén temettek el. Sok hitetlen tért meg Krisztus erejét látva a vértanúban. 

* * *

„Évszázados paraszti tapasztalat szerint – írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában – ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még szoborállítással sem remélték, hogy a fagyosszentek jóindulata megnyerhető.”

A szentek legendája és az időjárással kapcsolatos megfigyelés között ugyan nincs összefüggés, a néphagyomány azonban teremtett. Az ország különböző tájain különböző hiedelmek, történetek kapcsolódnak a fagyosszentekhez.

Topolyán úgy tartották: Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok. Ezért haragusznak ránk, emberekre.

Mindszent idősebb népe szerint e szentek úgy fagytak halálra, hogy nyomorult betegeket a saját ruhájukkal takargattak. A betegek életben maradtak, ők azonban belehaltak a hirtelen támadt hidegbe.

A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.

Baranya megyében és a Drávaszögben egyaránt ismert mondás: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.”

Egy berettyóújfalusi rigmus pedig így hangzik: „Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz.”

Ha májusi fagy érte a szőlőt, Eger szőlőművesei ezt mondták: „a fagyosszentek megszüreteltek”.

A fagyosszenteket Göcsejben fagyosnapok néven tartják számon.

A várható májusi fagyok miatt a kényesebb növényeket (uborka, paradicsom, bab) csak a fagyosszentek után ültették.

Források
Magyar katolikus lexikon
Diós István: A szentek élete,
Leganda Aurea  (mek.niif.hu)
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Magyar néprajz VII.

Magyar Kurír
(bh)