A kiégés leküzdéséről tartottak előadást Szatmárnémetiben

2016. február 17. szerda 14:27

Ismerjük meg önmagunkat, mérjük fel lehetőségeinket, és dinamikusan álljunk a mindennapokhoz, hogy megtartsuk frissességünket – mondta Gyímesné Márkó Etelka pszichológus február 13-án Szatmárnémetiben. A kiégésről szóló előadást a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye világiak irodája szervezte.

A pedagógusoknak és segítő területen dolgozóknak tartott előadásában Gyímesné Márkó Etelka pszichológus, fejlesztőpedagógus elmondta, a segítő szakmákban ugyanúgy megmutatkozik a kiégés jelensége, mint más területeken. Több kiégési szakasz is lehet az életünkben, újabban pedig már nemcsak idősebb korban jelentkezik az első ilyen, hanem egyetemistáknál, iskolás gyerekeknél is. Sőt a pszichológus az óvodásokkal való foglalkozások során is többször tapasztalja a kiégést. Már itt megmutatkozhat a teljes motiválatlanság, az ellenállás és a többi, járulékos tünet.

A kiégés lassan, fokozatosan alakul ki. Kisebb vagy nagyobb hullámokban, de majdnem mindenkinél megjelenik. Amikor elkezdünk dolgozni, a lelkesedés nagy energiabefektetéssel párosul az adott cél eléréséért. Sokszor a célokhoz mereven ragaszkodunk, a rajtunk kívül álló faktorokra pedig nem tudunk hatni. Így, ha nem érjük el céljainkat, a monoton, hiábavaló tevékenység vagy a nagy mennyiségű munka lassan maga alá gyűri az embert: kezd fogyni az energia, kialakul a feszültség, a csalódottság érzése, a reménytelenség és tehetetlenség gondolata. Ilyenkor az illető érzi, hogy gond van, fáradt, dühös, és sokszor inkább visszafogja az érzelmeit, kilép belőlük, mert azt gondolja, hogy ezek gyengévé teszik. De éppen az érzelmek hátrahagyásával lép át egy kritikus ponton, mert kezdi elveszíteni az uralmat önmaga fölött: agresszívvá vagy depresszívvé válik, dühkitörések jelentkeznek, az intellektuális képességekben zavar mutatkozik, koncentrációs és memóriazavarok alakulnak ki. Itt már egy bemerevedett emberről beszélhetünk, aki úgy érzi, nem tudnak neki újat mondani. Negatív, érdeklődés nélküli és cinikus lesz, leépül a baráti köre, mindig fáradt, kialvatlan.


De nem szabad elfelednünk, hogy mindennek két oldala van: elmondhatjuk, hogy a kiégés rossz, szégyenteli, életveszélyes dolog, de mondhatjuk azt is, hogy valamit megcsináltunk, valahova eljutottunk, kiürült már minden, amit lehetett használni. Ebben az élethelyzetben három lehetőségünk van: elfogadhatjuk, hogy olyan környezetben élünk és olyan munkánk van, ami megnehezíti a célok megvalósítását; újra felfedezzük a rugalmasságunkat, dinamizmusunkat, és változtathatunk rajta; illetve teljesen kiléphetünk a helyzetből, és elkezdhetünk felépíteni egy másikat. A merev rendszerünket, amiben mindent befolyásolni akarunk, váltsa fel a dinamika – tette hozzá a pszichológus. Ne a magunk által festett statikus képeknek akarjunk megfelelni sem a munkánkban, sem pedig a párkapcsolatunkban vagy a gyermeknevelésben. Ugyanúgy sem párunkat, sem gyerekünket ne akarjuk görcsösen megfeleltetni egy általunk elgondolt mintának. Dinamikus együttmozgások vannak, amelyeknek vannak magasabb és mélyebb pontjaik. Elfelejtjük megélni az élet áramlását és dinamikáját. Elmulasztjuk megvizsgálni, hogy mi mit hoz az életünkbe, és helyette képszerű célokat követünk. Ismerni kell magunkat, tudni kell, mi a belső működésünk, hogyan adhatunk lendületet és kreativitást magunknak.

Ha kicsit képesek vagyunk megállni, kívülről rátekinteni erre a helyzetre, megállapíthatjuk, honnan indult, miért alakult ki, hogyan élhetjük meg és milyen irányba mehetünk tovább. Így a kiégés csak egy múló állapota lesz életünknek. A lényeg az, hogy ne maradjunk meg sem az üresség, sem a veszteség, sem pedig a gyász pillanatában.

Gyímesné Márkó Etelka veszélyesnek nevezte a megfelelési kényszert, amely korunk emberét egyre inkább áthatja. Már a gyerekeket a megfelelésre nevelik, illetve arra, hogy folyamatosan a hétvégét és a vakációt várják. A szülőkkel együtt számolják a napokat, „péntekig ki kell bírni” – mondják. Ez felnőtt korban aztán tovább hangsúlyozódik. Meg kell látni, hogy mivel van feltöltve péntektől péntekig a hetünk, mitől lehet különleges és szép minden napunk. Máskülönben csak túlélni akarjuk az életidőnk túlnyomó részét, nem pedig megélni.

Az előadást több interaktív rész színesítette, a pszichológus gyakorlatok által próbálta megnyitni a résztvevőket: megkérte, nézzenek hosszan egymás szemébe, majd beszélgessenek. Később szimbólumokat kerestek saját személyiségükre, és elmondták, milyen kihívások előtt állnak.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-torjuk-meg-es-osszuk-szet-eletunket-masokert
Ferenc pápa: Törjük meg és osszuk szét életünket másokért!

Rómában május 26-án, csütörtökön este mutatta be a Szentatya az úrnapi ünnepi szentmisét a lateráni bazilika előtti téren. (Magyarországon vasárnap fogjuk úrnapját ünnepelni.)

2016. május 26. csütörtök
osztie-zoltan-plebanos-belvaros-szentsegi-urnapi-kormeneterol
Osztie Zoltán plébános a Belváros szentségi úrnapi körmenetéről

Úrnapja Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. Budapesten a Belvárosban május 29-én 9 órakor indul a négy stációból álló, a Belváros plébániáit érintő szentségi körmenet az Egyetemi templom elől. Osztie Zoltánt, a budapesti-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom plébánosát kérdeztük.

2016. május 26. csütörtök