Európa és Afrika főpásztorai: Krisztus fénye ragyogjon fel

Kitekintő – 2015. június 2., kedd | 18:45

Az európai (CCEE) és afrikai (SECAM) püspökök május 28. és 31. között zajló mozambiki találkozójuk végén közös üzenetben fogalmazták meg meglátásaikat és javaslataikat a családpasztoráció terén – tájékoztat a Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa sajtószolgálata.


A mozambiki Mumemóban rendezett találkozó záróüzenetét Duarte Da Cunha, a CCEE főtitkára olvasta fel a két kontinens főpásztorai nevében. Az üzenet egyik legfontosabb következtetése, hogy meg kell sokszorozni az evangelizációra tett erőfeszítéseket, ennek érdekében pedig sokkal inkább középpontba kell állítani a családpasztorációt minden egyházmegyében, valamint a keresztény családról szóló tanítást kell terjeszteni, nem csupán a hívek, hanem minden jóakaratú ember körében.

A püspökök kifejezték óhajukat, hogy „a családok pasztorális gondozásának elmélyítése, a fiatalok házasságra való felkészítése, a gyermekes és gyermektelen családok kísérése és lelki támogatása, az idősekről való gondoskodás és a bármilyen körülmények között élő elváltak kísérése révén Krisztus fénye ragyogjon fel”.

A püspökök hangsúlyozták, hogy közel állnak azokhoz, akik házassági krízist élnek át; együtt éreznek a széthullott családokkal; a szegény családokkal, akiknek alig futja a napi betevőre. Örömmel hallanak a jó új kezdeményezésekről, amelyek a családokat támogatják mindennapi terheik viselésében. Kiemelték a családtagok közötti rendkívül erős köteléket Afrikában; csodálják az élő hittel működő közösségek életerejét, és hogy oly sok fiatalt vonzanak magukhoz. Örömüket fejezték ki a közelmúltban született európai lelkiségi mozgalmak miatt, melyek középpontba állítják a családokat.

„A keresztény család maga is felvállalhatja missziós hivatását, amennyiben szeretettel látja a rászorulókat, elesetteket, elhagyatottakat; biztonságos helyszínt biztosít a párbeszédre, ahol kultúrák találkozhatnak és megtisztulhatnak az evangélium által; ez az a hely, ahol gyermekek születnek, akikből a jövő politikusai, művészei, tudósai, mérnökei, orvosai, mesteremberei, a jövő édesanyái és édesapái, papjai és szerzetesei lesznek” – olvasható a főpásztorok üzenetében.

A püspökök küldetésével kapcsolatban úgy fogalmaztak: „Szentatyánkkal, Ferenc pápával egységben elkötelezzük magunkat, hogy mint pásztorok jobban jelen leszünk minden család számára, bármilyen körülmények között is él. Krisztust, az Emmanuelt (a velünk élő Istent) képviseljük számukra, aki soha nem szűnik meg irgalommal, könyörülettel nézni Isten valamennyi gyermekére, bármilyen körülmények között is él – Ő szabadít meg minket minden bűnünktől. Ő, Isten Igéje, akit Szűz Mária hozott a világra, segíti a családokat, hogy növekedni tudjanak a szeretetben és a hitben; Ő erősíti meg a köteléket férfi és nő között, gyermekek és szüleik között.”

Az októberi püspöki szinódusra való előkészületet is jelentő háromnapos tanácskozás során számos témát érintettek a résztvevők. A családok előtt álló társadalmi és egyházi kihívásokról beszélt Benjamin Ramarosson, Farafangana és Madagaszkár érseke, valamint Ludwig Schick, a németországi Bamberg városának érseke.

A családok örömeit és nehézségeit, a pasztoráció kihívásait mutatta be Frederick Olweny és felesége az Afrikai Családi Élet Szövetsége (AFLF) részéről a saját példájukon keresztül, majd ugyanerről a témáról José Caminate na Bissign püspök és Anders Arborelius stockholmi püspök adott elő.

A püspököknek a család evangéliumának hirdetésében betöltött szerepéről beszélt Louis Portella Mbuyu kinkalai püspök és Francois Granier, a franciaországi Cambrai érseke. Az egyháznak és a püspököknek a társadalommal és az állammal, a családdal összefüggő kérdésekben folytatott párbeszédéről adott elő Sithembele Sipuka mthathai püspök és Everard de Jong, a hollandiai Roermond segédpüspöke.

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökének beszédét a testület őt képviselő főtitkára, a portugál Duarte da Cunha olvasta fel.

A találkozó a Maputóban celebrált szentmisével ért véget Szentháromság vasárnapján.

Fotó: CCEE.eu

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria