Evangéliumi értékek mentén cselekvő és gondolkodó egyesület – Beszélgetés Makláry Ákos parókussal

2017. augusztus 6. vasárnap 19:00

Makláry Ákos parókus a Budai Görögkatolikus Parókia papja. Tavaly november óta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke, amely a határon túliakkal együtt 3500–4000 tagot számlál. Vele beszélgetünk.

– A görögkatolikusoknál nem ritka a papi dinasztia. Ön is ilyen hátérbe született, vagy más körülmények között hallotta meg Isten hívását?  

– Egyházunkra korábban sokkal jellemzőbb volt az úgynevezett „papi dinasztiák” előfordulása, mint manapság. A jelenség minden korban szép, hiszen azt jelenti, hogy a fiú vonzónak találta édesapja papi szolgálatát és életvitelét, ez pedig megerősítette a saját hivatásában. Büszkeséggel tölt el, hogy anyai ágon sok, egyházához, rítusához és magyarságához hű pap van a felmenőim között. Édesapám nem papi családban született, és korán elhunyt, példája mégis meghatározó volt a hivatásom alakulásában. A döntésben a Jóisten hívását megerősítették gyermek- és fiatalkorom vonzó mintát adó görögkatolikus papjai és a pannonhalmi bencés közösség szerzetesei.

– Ezek szerint már nagyon korán vágyat érzett arra, hogy Isten szolgája legyen? 

– Nem állíthatom, sőt, egészen más pályára készültem, orvos szerettem volna lenni. Fiatalként egyfajta ellenállás élt bennem a papi hivatással szemben, mert a ’70-es, ’80-as években nem volt könnyű a sok szempontból megosztott Egyházban élni. A gimnázium utolsó évében azonban Isten „megfogta a szívemet”. Emlékszem egy gyönyörű karácsonyi szertartásra a nyíregyházi püspöki templomban, ahol negyven-ötven kispap szolgált az énekével. Meghatározó élményt jelentett számomra ott megélni az Úr jelenlétét. Isten tapintatos pedagógiával építi föl az emberben a hivatást, és valamikor az utolsó tégla is a helyére kerül, mint bennem azon a karácsonyi szertartáson. Attól kezdve aztán már nem kapálózunk, hanem engedelmesen behajtjuk a fejünket az igába, de ahogyan Jézus mondja: Az én igám édes, az én terhem könnyű (Mt 11,30).

– Hét éve vezeti parókusként a nyolc-tizenkétezer körüli létszámú budai görögkatolikus egyházközséget. Egyes adatok szerint a főváros budai részében több a hívő, mint a pesti kerületekben. Menyivel másabb itt a pap feladata, mint egy hitetlen közegben?

– Nem ismerem a statisztikákat, talán nincsenek is pontos számok erre vonatkozóan, de úgy tudom, Pest és Buda között – legalábbis a görögkatolikus hívők számát illetően – nincs olyan jelentős különbség. A fővárosban az első görögkatolikus egyházközség Pesten, a Rózsák terén alakult, és annak lett később filiája a budai, amely 1935-ben vált önállóvá. A templomunkba járó hívek zöme Kelet-Magyarországról származik, jórészt olyan családok, amelyek már több nemzedék óta itt élnek. A kisebbik rész pedig, amely többségében fiatalokból áll, az elmúlt években költözött Kelet-Magyarországról Budapestre és környékére. Közülük sokan csatlakoznak közösségeinkhez, de sajnos nem mindannyian, magas azoknak a száma, akik eltűnnek a látóterünkből. Örömteli ugyanakkor, hogy a parókiánk hívei gyakran tényleg a „semmiből” jönnek, felnőtt megtérők. Nálunk az átlagosnál magasabb az érett korban megkeresztelkedők száma. 

– A hagyományos kereszténység Európában visszaszorulóban van. Ugyanakkor virágoznak a különböző ezoterikus, okkultista tanok. Mivel magyarázza ezt?

–A kereszténység Európában valóban veszített a korábbi jelentőségéből, Afrikában, Dél-Amerikában és a Távol-Keleten viszont virágzik. Sokan még nem élik meg a hitet, és különböző valláspótlékokat keresve próbálnak kapcsolatba lépni a túlvilággal. Ezek az utak azonban a legtöbbször becsapáson alapulnak. Akik ebbe az irányba indulnak el, biztosra akarnak menni: betelefonálnak a tévébe a jósnak, elhívják a látót, érdeklődnek az interneten, és egy bizonyos összegért cserébe megkapják az üzenetet, amit elfogadnak. Ez nem hit, hanem üzleti alapokon nyugvó hiszékenység. A keresztény ember akkor is hűséges az Istenhez, ha életében titkokat és azonnal nem értelmezhető válaszokat, feladatokat tapasztal. Istennel az imádságban személyes a kapcsolata, ami kiegészül azzal, hogy egy keresztény közösséghez tartozik. Fontos lenne, hogy a keresők és az okkult tanokban csalódott, azokból kiábrándult emberek megtalálják azokat a keresztény közösségeket, ahol a hívek hiteles példájából merítve megismerhetik a hit örömét. 

– Mennyiben hibás a Katolikus Egyház azért, hogy sok istenkereső inkább az ezoterikus tanok vagy a szabadegyházak felé fordul?

–Sohasem mondanám, hogy Krisztus egyháza hibás. A látható Egyház ugyanis mi, megkeresztelt emberek vagyunk, és mi lehetünk hibásak, követhetünk el bűnöket olykor az Egyház nevében. Ne hárítsuk el magunktól a felelősséget, mert az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli, de mindannyiunk közös felelőssége a hitelesség. Ha például sok fiatal nem talál valódi közösséget, akkor el kell gondolkodnunk azon: lehet, hogy nem vagyunk jó cégérei Krisztus borának? Panaszkodás és felelősségkeresés helyett tükörbe kell néznünk, és fel kell tennünk magunknak a kérdést: vonzóak, megnyerőek vagyunk-e? Mindaz a negatívum, ami körülvesz bennünket itthon és Európában, arra kell, hogy ösztökéljen bennünket, hogy ne halogassuk ezt a tükörbe nézést. Ez olykor fájó, és lehet, hogy általa csalódást okozunk magunknak, ám erre mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy vonzóvá tegyük az Egyházunkat.

– Önt tavaly novemberben elnökévé választotta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). Melyek a főbb célkitűzései?

– Szeretnénk továbbvinni mindazt, ami a KÉSZ 1989-es megalapításával elkezdődött. Legfőbb célunk, hogy továbbépítsük a „katedrálist”. Ebben a szolgálatban az elmúlt kétezer évben voltak nehezebb, illetve könnyebb és gyümölcsözőbb időszakok. Jelenleg olyan időket élünk itt, Európában, amelyek megnehezítik az Egyház építését, de nem hagyhatjuk abba a munkát. Nem gondolom, hogy a KÉSZ-nek nagyobb irányváltásra volna szüksége. Fontos, hogy a hetvennél több, országhatáron belüli csoport számát tovább növeljük, és a határon túli magyar keresztény szervezetekkel is új kapcsolatokat építsünk ki. Ugyanilyen lényeges, hogy folytassuk a társadalmi szolgálatot. A jogos kritikák megfogalmazása mellett ösztönözzünk is, legyen szó akár politikáról, akár gazdaságról vagy kultúráról. Fontosnak tartom a közbeszéd tisztaságának megőrzését és védelmét is. Nagyon bánt a médiumokban megszólalók és véleményt formálók sokszor méltatlan és vulgáris kommunikációja, amelyből hiányzik az ember tisztelete. Célunk, hogy tiszta, az evangéliumi értékek mentén gondolkodó és cselekvő egyesület legyünk.

– Egy alapvetően vallástalan, vagy a valláshoz és a hithez közömbösen viszonyuló társadalomban miként lehetséges ez?

–Nem tartom alapvetően vallástalannak a magyar társadalmat. Görögkatolikus papként természetesen szembesülök azzal, hogy az Egyházhoz tartozás gyenge, és létezik egyfajta közömbösség, apátia, ami a legnagyobb ellenségünk. A KÉSZ egyik küldetése éppen az, hogy megpróbálja ismét vonzóvá tenni a kereszténységet. Sok ember nem jön be vasárnap a templomba, mert ami ott elhangzik, az tőle még távol áll. Ennek oka az lehet, hogy más nevelést kapott, tele van előítéletekkel, vagy ellenérzés él benne a hittel, a vallással szemben. Ha viszont a kerületben vagy a településen, ahol lakik, előadást tartanak egy-egy közéleti vagy kulturális témában, esetleg megszerveznek egy utazást vagy más programot, amely valamilyen formában kötődik a valláshoz, a hithez, lehet, hogy abba könnyebben bekapcsolódik, és kapcsolatot teremt olyan emberekkel, akik viszont ragaszkodnak a templomhoz, az Egyházhoz, a Krisztus-hithez. Ez is egy evangelizációs lehetőség. A magunk eszközeivel arra törekszünk, hogy az Egyház szerethető, rokonszenves és valóban krisztusi arcát mutassuk meg, nemcsak a KÉSZ-eseknek és nemcsak az egyházakkal kapcsolatban élő híveknek, hanem a keresőknek és a nem vallásos embereknek is.

– Véleménye szerint melyek a mai magyar társadalom legégetőbb gondjai?

–Papként mindenképpen visszautalnék a vallásbeli és hitbeli közömbösségre, ezért szeretnénk a KÉSZ-ben megerősíteni azokat a Krisztus-hívőket, akiknek szívügyük az evangelizáció. A társadalmi problémák közül meg kell említeni az országon belüli és a Nyugat-Európába irányuló elvándorlást, a belső politikai megosztottságot, amely kihat szinte mindenre, a szélsőséges individualizmust, az erkölcsi kérdések szabados felfogását, a cigányság helyes integrálásával kapcsolatos nehézségeket és a nemzet demográfiai tendenciáját. Mindezekről Az idők jelei című kiadványban az elmúlt években sokakkal együtt gondolkodtunk, és igyekeztünk jó megoldásokat megfogalmazni.

– Sokan félnek attól, hogy száz-százötven éven belül szinte egész Európában az iszlám lesz az uralkodó vallás, a kereszténység pedig visszaszorul a katakombákba. Van okunk a kétségbeesésre? Vagy bíznunk kell Jézus ígéretében: az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt?

–Tény, hogy a kereszténység Európában, a hagyományosan meghatározó katolikus vagy protestáns országokban is meggyengült. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tömegek, amelyek továbbra is elkötelezetten keresztények, ám ezek ma már nem a többséget alkotják, hanem szinte végvárakba menekülve élnek. Magyarországon és Közép-Kelet-Európában egyelőre kevéssé érezzük azt a diktatúrát, amely a liberális szabadosság jegyében áll, és Nyugaton, illetve Északon már mindennapos, hogy a keresztény erkölccsel össze nem egyeztethető jelenségeket kényszerít a társadalomra. Ez a kereszténység meggyengülésének egyik következménye, de oka is egyben. Kétségbeesésre ennek ellenére nincs okunk, hiszen a Krisztus-hívő ember soha nem veszítheti el a jövőbe vetett reményét. „Békesség nektek! Ne féljetek!” – mondta az Úr feltámadása után. Elsősorban erre van szükségünk nekünk is. Kereszténység nincs imádság nélkül, manapság pedig sokkal többet kellene imádkoznunk. Óriási szerepük van azoknak a szerzetesi és világi csoportoknak, amelyek az imádságot állítják tevékenységük középpontjába. Az ima erejének kell összetartania az egyént és a közösségeket. Mindenképpen rendszeresen kell imádkoznunk a keresztény Európáért, különösen a vezetőkért. Ha elégedetlenek vagyunk velük, azért, ha elégedettek, akkor pedig azért. Attól azonban nem szabad félnünk, hogy eltűnik a kereszténység; a Szentlélek vigyáz az Egyházra.

Valójában nem az iszlám és a kereszténység versenyéről van itt szó, és nem is biztos, hogy az a vesztes, aki pillanatnyilag háttérbe szorul. Az eddigieknél sokkal jobban meg kell ismernünk az iszlámot, és ha valaki megteszi ezt, akkor felismeri, amiről Henri Boulad atya is mindig említést tesz: az iszlámon belül vannak törésvonalak, szekértáborok, belső feszültségek. Nagyon örülök annak, hogy Ferenc pápa nem olyan választ ad a migráció kérdésére, ami olaj lenne a tűzre, hanem valóban az evangélium szellemében és az irgalmas szamaritánus oldaláról közelíti meg a kérdést. Ugyanis a történelmi kor, amelyben élünk olyan kiélezett, hogy akár vallásháború is könnyen kialakulhatott volna. Fájó, hogy ezt értelmes véleményformáló emberek nem ismerik el, és méltatlan hangon beszélnek a Szentatyáról. Félelem nincs bennem, de a jeleket látva aggodalom igen, nehogy vér folyjon Európában. Nehogy az iszlám szélsőséges ágának megerősödése olyan ellenlépéseket hozzon magával, ami erőszakhoz vezet. Ennek elkerüléséért kell imádkoznunk, tennünk és józannak maradnunk. Nagyon örülök annak is, hogy Magyarországon helyettes államtitkárság alakult az üldözött keresztények megsegítésére, és annak is, hogy a napokban nálunk járt az izraeli miniszterelnök. Az elmúlt fél évben vendégül láttuk az üldözött keresztények egyházi vezetőit. Katolikus és ortodox pátriárkák és püspökök jöttek el Budapestre, Kocsis Fülöp érsek atya és Kozma Imre atya személyesen látogattak el az érintett területekre, és segítséget vittek, most pedig a püspöki konferencia jóvoltából anyagi támogatást nyújthatunk. A félelem és a kétségbeesés első hullámainak csitultával ki kell emelkednünk a vízből, és közösen el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk. Egyénileg és közösségben is cselekedhetünk, de nagyon fontos, hogy tetteinket hangoljuk össze, és keressük a kapcsolatokat az országon, valamint az Európai Unión belül is. Ugyanilyen fontos az ortodox országokhoz fűződő – szükségszerűen átalakuló – kapcsolatok ápolása, mert most van itt igazán az ökumenizmus ideje.

Fotó: Fábián Attila

Bodnár Dániel

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2017. augusztus 6-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: interjúk, KÉSZ
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
lezarult-brenner-janos-emlekev
Lezárult a Brenner János-emlékév – A boldoggá avatásra készül a Szombathelyi Egyházmegye

Vesperessál és ünnepi szentmisével ért véget december 15–16-án a Brenner János-emlékév a Szombathelyi Egyházmegyében. Az ünnep azonban folytatódik: jövőre május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatják a hatvan évvel ezelőtt vértanú halált halt lelkipásztort.

16:40
miert-nem-mondta-meg-keresztelo-janos
Miért nem mondta meg Keresztelő János?

Advent 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 1,6–8; 19–28)

16:00
Mai evangélium – 2017. december 16.

Mai evangélium – 2017. december 16.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 17,10-13

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István RádióMagyar Katolikus Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPKÚj Ember  Magyar Katolikus Rádió Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle