Ezüstmisét és búcsút ünnepeltek Nyírbátorban

2018. augusztus 8. szerda 14:08

„A hit életünk mécsesét tápláló olaj, mely lélekben megerősít” – mondta Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök augusztus 5-én a nyírbátori Urunk színeváltozása görögkatolikus templomban, ahol az egyházközség búcsúját és Kiss Zsolt parókus ezüstmiséjét ünnepelték.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az Egyház fényes ünnepén, Úrszínváltozáskor a nyírbátori görögkatolikus közösség létrejötte óta eltelt 97 évet és lelkipásztoruk ezüstmiséjét ünnepelték a hívek a búcsúi Szent Liturgián.

A nyírbátori neobarokk Urunk színeváltozása görögkatolikus templom az épület belső felújítását követő, 1999-es újraszenteléskor kapta címünnepét. Az épület külső pompáját csak később, 2013-ban nyerte el a mostani parókus, Kiss Zsolt szolgálata alatt. Az ő nyolcéves ittléte során újult meg a parókia és a közösségi tér is.

Az ünnepen a templomon kívül, a harangláb előtt is megteltek a padsorok – s nem csak helyi hívekkel: a parókus egykori szolgálati helyeiről, Debrecenből, Dámócból és Nyíregyháza-Sóstóhegyről is jöttek hívek, hogy a nyírbátori egyházközséggel együtt ünnepeljenek.

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a homília időtartamára maga mellé ültette az ezüstmisés Kiss Zsoltot és feleségét, akik ezüstlakodalmukat is ünnepelték. „Manapság sok kikapcsolódási, szórakozási lehetőség van, de egyre kevesebb az ünnep” – fogalmazott prédikációjában a főpásztor. Rámutatott: szemben a szórakozás önösségével, másoknak, valakiért fáradozva készülünk egy-egy születésnapra, jubileumra vagy egyházi ünnepre.

Az ünnepen valamiképp szolgálunk, de ha el is fáradunk, a végén elégedett fáradtságunk örömmel jár. A szórakozás utáni kimerültség, elégedetlenség és hiányérzet ellenben fájdalmas ürességet hagy maga után szívünkben – mondta Szocska A. Ábel.

A nyíregyházi megyéspüspök végigtekintett a jubiláns 25 évnyi szolgálatán. „Ahogyan olaj nélkül nem ég a mécses, úgy hit nélkül senki sem talál jó gondolatokra” – idézte Szíriai Szent Efrémet.

„Sokszor mondják, hogy nem szabad túlvállani magunkat, mert kiégünk, mint az olaj a mécsesből, s ha kiég az olaj a mécsesből, akkor, Aranyszájú Szent János szavai szerint, a bűzös füstöt árasztó kanóc marad csak hátra. Ha nincs olaj a mécsesben, mi is elfáradunk, kiégünk. De a keresztények tudják, hogy Krisztus életünkben nap mint nap pótolni akarja ezt az olajat.”

Nem baj, ha elfáradunk, csak akkor van probléma, ha nincs miből ismét feltöltekezni. „Az olajunk a hit, mely a jó gondolatokat szüli. Ezzel tudjuk táplálni életünk mécsesét, mely segít megerősödni lélekben, s a lélekben megerősödött ember lehet fáradt, de sosem fog kiégni” – hangsúlyozta a püspök, majd a parókusra és feleségére bízta a hívek szeretetét, s azt is, hogy példát mutassanak az Istenbe vetett hitükkel. Ezt követően tolmácsolta a Szentatya áldását.

A liturgián a nyírbátori Tinódi kórus végzett zenei szolgálatot.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-volt-az-elso-imank-amikor-szuletesunkkor-felsirtunk
Ferenc pápa: Az volt az első imánk, amikor születésünkkor felsírtunk!

December 12-én a Szentatya folytatta az Úr imájáról múlt héten megkezdett katekézissorozatát. Arra buzdított, hogy gyermeki merészséggel szólítsuk meg Istent, tekintsük őt apánknak, ne féljünk tőle, mert az imádkozás által már el is kezdődik gyógyulásunk és szabadításunk.

18:03
a-szenzacion-tul-ferenc-papa-szerzetessegrol-szolo-uj-konyvenek-nem-csak-homoszexualitas-temaja
A szenzáción túl: Ferenc pápa szerzetességről szóló új könyvének nem csak a homoszexualitás a témája

„A hivatás ereje – A megszentelt élet ma” címmel jelent meg december elején több világnyelven Ferenc pápa új interjúkötete, amelyet Fernando Prado, a klaretiánusok spanyol könyvkiadójának vezetője készített a Szentatyával. A kötet ismertetése után részleteket közlünk belőle, magyar fordításban.

2018. december 11. kedd