Fabiny Tamás: Ferenc pápa svédországi látogatása meghatározhatja a reformáció emlékévét

2016. január 26. kedd 14:25

Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke szerint Ferenc pápa svédországi látogatása meghatározhatja és az ökumené felé tereli a reformáció emlékévét.

A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség január 25-én, hétfőn délben jelentette be, hogy Ferenc pápa október 31-én, a reformáció emléknapján a svédországi Lund városába látogat, ahol közös istentiszteleten vesz részt a Lutheránus Világszövetség elnökével, Munib A. Jounan jeruzsálemi püspökkel, illetve a szervezet alelnökeivel.

Fabiny Tamás szimbolikusnak nevezte, hogy a pápa éppen Lundba látogat, abba a városba, ahol 1947-ben megalakult a Lutheránus Világszövetség. A város székesegyháza ráadásul 500 évig katolikus volt, 500 éve pedig evangélikus, így mindenképp alkalmas helyszín a közös imádkozásra.

A Lutheránus Világszövetség alelnöke szólt arról is, a szervezet kezdettől fogva azt vallja, hogy csak az lehet evangélikus, aki ökumenikus.

Ferenc pápa meghívása nem előzmény nélküli, hiszen ötven évvel ezelőtt, a II. vatikáni zsinattal egy időben indult el a római katolikusok és az evangélikusok között az intézményesített párbeszéd. Ekkortól hatéves ciklusokra vegyes bizottságok jöttek létre, amelyek különböző témákat vitattak meg, ezek között volt a keresztség, a papi hivatás vagy például az úrvacsora. Ötven éve gyakorlatilag megszakítás nélkül folyik tehát igen magas szintű teológiai párbeszéd.

Fabiny Tamás hozzátette: e párbeszéd igen jelentős állomása volt, amikor 1999. október 31-én a két egyház képviselői Augsburgban aláírták a közös nyilatkozatot a megigazulás kérdéséről. Ezzel a dokumentummal visszavonták egymás kölcsönös, 16. századi kiátkozását.

Az evangélikus püspök utalt arra is, hogy január 17-én mutatták be magyarul A szembenállástól a közösségig címmel a két egyház közeledésének legfontosabb állomásait bemutató kötetet. A folyamatnak pedig nincs vége: „a távlati cél mindenképpen az úrvacsorai közösség megvalósulása”. Az evangélikus püspök megjegyezte, hogy bár mind katolikus, mind protestáns részről lehetnek majd ennek ellenzői, ő mégis úgy gondolja, hogy a 21. században csak ökumenikusan szabad gondolkodni és cselekedni.

Személyes vágyam, hogy megvalósuljon az úrvacsorai közösség. Ez az a cél, amelyet csak úgy lehet elérni, ha néhányan megfogalmazzuk mint vágyat. Aztán majd csak felzárkózik a vágyhoz a teológusok egyeztető munkája is – fogalmazott az evangélikus püspök.

Forrás: MTI

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nagybojt-nem-szomoru-nem-gyaszos-ido
Ferenc pápa: A nagyböjt nem szomorú, nem gyászos idő!

Február 18-án a Szentatya a déli Mária-imádság előtt a szentmise evangéliumáról, az imádság és a megtérés fontosságáról elmélkedett. Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.

2018. február 18. vasárnap
a-jo-szulok-peldaja-brenner-janos-boldogga-avatasara-keszulunk
A jó szülők példája – Brenner János boldoggá avatására készülünk

Brenner József nagyprépost, Brenner János testvére írásával folytatjuk havonta megjelenő rovatunkat, amellyel Brenner János vértanú május elsején Szombathelyen sorra kerülő boldoggá avatására készülünk.

2018. február 18. vasárnap