Fábry Kornél kaposfüredi plébános somogyi Príma-díjat kapott

Hatodik alkalommal adták át a tízesztendős Prima Primissima somogyi Primáját hatodik a Csiky Gergely Színházban.

Fábry Kornéllal riportot készített a Somogyi Hírlap, amelyben hivatásáról vall Kaposfüred plébánosa: a Kaposvári Egyházmegyébe egy újságcikk hatására került: olvasta, hogy Somogyban igen magas a papok átlagéletkora, akik nem egyszer hat-nyolc falut is ellátnak, s így, bár előtte a Balaton-partot leszámítva életében nem járt a megyében, ide jelentkezett kispapnak. Miután felvették, a Pázmányon végezte a teológiát a Központi Szeminárium növendékeként.

„Ami az egyházmegye választást illeti, kaptam néhány jelet is Istentől – teszi hozzá –, így biztosnak látszott, jól döntöttem. A püspök úr szentelt fel, s egy év párizsi káplánság és tanulás után a kaposvári Szent Imre-templomba helyezett Varga Laci atya mellé két boldog évre.”

Itt élhette át egy évvel korábban élete egyik legfelemelőbb pillanatát: 2000-es felszentelése után újmisésként megáldhatta szüleit. „Ott térdeltek előttem, mint Isten papja előtt, s láttam az arcukon az örömöt. Hiszen egy keresztény családban ez a pillanat a nevelés és az átadott értékek visszaigazolása a szülők számára: nem volt hiába a példaadás a hívő életre.”

Kaposvár után Rómában tanult tovább, az Örök Városban doktorált. A nyári szünetekben nyelvet tanult: hosszabb időt töltött Londonban, az Egyesült Államokban, Chicagóban a helyi magyar közösségnél helyettesítette a plébánost, s misézett hétköznap angolul, vasárnap magyarul.

A római tanulmányait befejezve a kaposfüredi plébániára került 2008-ban, ahol a közösséget több mint négy évtizeden át vezető elődjét, Zalai Ferenc esperest váltotta. A hívek hamar elfogadták, noha eredendően csak annyit tudtak róla, hogy a humorista Fábry Sándor unokaöccse érkezik hozzájuk. S tapasztalták, Kornél atya nem a falusi papok klasszikus életét éli, hiszen ifjúkori hobbijai közül többnek hódol ma is – ha ideje és a széljárás engedi, egy pesti utazás során megáll a Balatonnál egy-egy órácskára szörfölni, míg a fővárostól északra előszeretettel wakeboardozik az Omszki-tavon; ha alkalma adódik, kölcsönkéri a srácok gördeszkáját, hogy mutasson egy-két trükköt, hiszen kamasz korában sok éven át mindenhova ezzel járt. De szívesen ping-pongozik vagy biciklizik is a füredi gyerekekkel, fiatalokkal. Közülük egyre többen járnak hittanra és misére, ahogyan szüleik közül is mind többen feltűnnek a felújított templomban: a templomba járók létszáma az elmúlt négy év alatt a többszörösére nőtt.

„Örülök, hogy nemcsak az idősekkel és a gyerekekkel foglalkozhatom; a legfontosabb, hogy kapcsolatba kerüljek a szülőkkel. Ha a gyerekekre hatok, olyan, mintha halat adnék nekik, ám, ha a szüleikre: mintha megtanítanám őket halat fogni... Vagyis ha a szülők hite nő, azt tovább akarják adni a gyermeküknek is; és lássuk be: ők sokkal több időt tudnak tölteni gyerekeikkel, mint én a hittanórán vagy szentmisén. Pedig, ha a statisztikákat megnézzük, nem mondhatjuk, hogy a templomba járás divat lenne manapság, inkább belső szükség: egyre többen érzik, kell nekik ez a heti egy óra. Még akkor is, ha a régiek esetleg nem mindig nézik jó szemmel az újonnan érkezőket: hallottam róla, hogy a rendszerváltás után olyanok jöttek a templomba, akik azelőtt csak azért mentek templom felé, hogy felírják, kik vettek részt a misén.

Megértem az esetleges indulatokat azok részéről, akik a legnehezebb időkben, minden hátrányos megkülönböztetés ellenére is kitartottak hitük, keresztény vallásuk gyakorlásában; ugyanakkor tudom: mindenkinek máskor jön el az idő, hogy rátaláljon Istenre, így kifejezetten örülök, ha valaki hosszú évtizedek után bűnbánatot tart, és csatlakozik a keresztény közösséghez. Füreden, hála Istennek, nyitott és befogadó a közösség. Különben is, bár megvan a magam meggyőződése, a politikát kerülöm a templomban, hiszen pártok, ideológiák jönnek és mennek, Krisztus viszont marad, és az Ő keresztje középen állt a Golgotán, tőle jobbra és balra a két lator.”

Kiss Iván/Kaposvári Egyházmegye/Magyar Kurír