Fájdalmas Anya-búcsút tartottak Egerben

A Fájdalmas Anya kegyszobra 1689-ben került a városba, az egri szerviták kapták bécsi rendtársaiktól. A templomhoz hívők sokasága kezdett zarándokolni, miután a Fájdalmas Szűz közbenjárására csodás gyógyulások történtek.

Az idei búcsú szeptember 15-én, pénteken délután a keresztút végzésével kezdődött. Ezt követően a szenvedélybetegekért és a lelki válsággal küzdőkért mondott szentmisét Szabó József, az Egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa.

Szombaton délután a keresztútra, ezután a fájdalmas rózsafüzér elimádkozására került sor, majd a családokért celebrált szabadtéri szentmisét Linczenbold Levente teológiai tanár, tardi plébános. A hagyományoknak megfelelően ezután éjfélig szentségimádást tartottak az egri plébániákon.

Szeptember 17-én, vasárnap az ünnepi szentmisét Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be.

Amint szentbeszédében fogalmazott: a Szűzanya ugyanazt az emberi életet élte meg, amit mi élünk, éppen ezért találjuk meg az ő istenkövetésében a magunk keresztény útját. Kiemelte: a művészetekben a leggyakrabban Stabat Materként, szenvedő édesanyaként ábrázolják. Amint a püspök rámutatott: a Szűzanya fájdalma mindnyájunk közös fájdalma.

A Fájdalmas Anya ünnepe a compassiónak, az együttszenvedésnek az ünnepe, hogy megtanuljuk a Szűzanyától – ahogy Ő tudott a kereszt alatt fiával egyesülten szenvedni –, hogyan kell mindnyájunknak részt venni szeretteink szenvedésében. Sőt ezen túlmenően azt, hogyan tudunk mindnyájan, hívő emberek Krisztus szenvedésében, Krisztus megváltó áldozatában részt venni.

Jézus szenvedéséről szólva hangsúlyozta: a szenvedés elkerülhetetlen része életünknek. Senki nem menekülhet el előle. Lehet ez fizikai, testi fájdalom, de néha talán még ennél is szörnyűbb a lelki szenvedés.

Rámutatott: a hitetlen ember nem tud mit kezdeni a szenvedéssel. A szenvedés sötétségében csak a hit tud világosságot gyújtani. Csak a hit, csak Isten tud számunkra irányt, megoldást mutatni. A Szűzanya együtt szenvedett fiával, és minket is arra hív, hogy a saját szenvedéseink mellett vállaljuk mások szenvedéseit is.

Veres András idézte Szent Pál apostolt: „Tövist kaptam a testembe, hogy el ne bízzam magam” (2Kor 12). Majd így folytatta: amíg fiatal, amíg egészséges valaki, addig nem ismer se Istent, se embert. Szükség van a tövisre, szükség van a szenvedésre. Ne essünk kétségbe, ha baj ér bennünket: ebben Isten szeretetének egy másfajta módját ismerhetjük fel. Nagyon sok – korábban hitetlen – embertársunk épp a szenvedés közepette jutott el Isten szeretetének, Isten létének a felismeréséig. Aki le tud térdepelni a kereszt elé, az fel fogja ismerni a kereszt alatt Isten szeretetét. A szenvedés, a kereszt révén kapunk új erőt, hogy életünket Isten gyermekeiként tudjuk élni.

A főpásztor beszéde végén kérte, hogy a házakban, lakásokban, szobákban őrizzük meg a feszületet. Ne tüntessük el köznapi életünkből. Külön felhívta a figyelmet az út mentén állított, rossz állapotban lévő keresztek felújítására. Kérte, hogy időnként álljunk meg Krisztus keresztje előtt. Akkor, amikor a legnagyobb bajokkal küzdünk, hogy megismerjük Isten szeretetét, aki a fájdalomban is új erőt, új szépséget akar nekünk adni.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír