Február 13-án jelenik meg magyar nyelven Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása

Hazai – 2014. február 6., csütörtök | 18:59

Február 13-tól magyar nyelven is olvasható Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása - tájékoztatta szerkesztőségünket Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója.

Nagy várakozás előzi meg Ferenc pápa apostoli buzdításának magyarországi megjelenését. Farkas Olivér a Magyar Kurírnak elmondta: a kiadóban szinte percenként csörögnek a telefonok, az ország legkülönbözőbb pontjáról érkező hívások mind a megjelenés időpontjáról érdeklődnek. Mivel a Szentatya apostoli buzdítása az evangélium hirdetéséről szól a mai világban, elsősorban a karizmatikus megújulás közösségei, a családmozgalmak, a különböző ifjúsági csoportok vezetői és a lelkigyakorlatra készülő lelkipásztorok körében érzékelhető fokozott várakozás.
Az apostoli buzdítás magyar nyelvű kiadására adott előjegyzések száma már meghaladta a négyezret, a kiadó webáruházába történő felkerülése utáni napon a sikerlista élére került - mondta el az igazgató.

A február 13-án megjelenő, magyarul mintegy 170 oldalt kitevő dokumentumot Diós István atya fordította, tartalmi lektora pedig Török Csaba volt, aki a Magyar Kurír hasábjain korábban 13 részben ismertette és méltatta Ferenc pápának az evangélium mai világban való hirdetéséről szóló apostoli buzdítását.

Török Csaba ismertetése itt olvasható.

Magyar Kurír
(ki)