Ferenc pápa: Az apák álljanak gyermekeik mellett

Ferenc pápa – 2015. február 4., szerda | 18:56

A február 4-i általános kihallgatás a VI. Pál-teremben zajlott, ahol Ferenc pápa Olaszországból és számos más országból érkezett zarándokokkal és hívőkkel találkozott.

Olaszul elmondott beszédében a pápa folytatta a családról szóló katekézisét, és a múlt heti alkalomhoz hasonlóan most is az apa alakjáról beszélt.

Miután több nyelven is elhangzott katekézisének rövid változata, külön köszöntött egyes csoportokat, utána pedig felhívást tett közzé az ukrajnai népet megtépázó véres erőszak megszűnése érdekében. Az általános kihallgatás a Miatyánk eléneklésével és a Szentatya apostoli áldásával fejeződött be.


Ferenc pápa katekézise

Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!

Ma a családapa alakjára vonatkozó megfontolásaim második részéhez érkeztünk. Múlt alkalommal az apák „hiányzásának” veszélyéről beszéltem, ma inkább az apa alakjának pozitív oldalát szeretném megvizsgálni. Szent Józsefet is megkísértette a gondolat, hogy elhagyja Máriát, amikor felfedezte, hogy gyermeket vár, de az Úr angyala közbelépett, és feltárta előtte Isten vele kapcsolatos tervét és azt a küldetést, hogy az emberek előtt Jézus apja legyen. József pedig, aki igaz ember volt, „magához vette feleségét” (Mt 1,24), és a názáreti család apja lett.

Minden családnak szüksége van apára. Ma az apa szerepének értékéről szeretnék beszélni. Néhány olyan mondatból szeretnék kiindulni, amelyeket a Példabeszédek könyvében találunk. Ezeket egy apa mondja saját fiának: „Fiam, ha szíved bölcs lesz, az én szívem is eltelik örömmel. Örülök majd bensőmben, amikor ajkad igaz szavakat szól” (Péld 23,15–16). Nem lehetne pontosabban kifejezni annak az apának a büszkeségét és meghatottságát, aki felismeri, hogy átadta fiának azt, ami valóban számít az életben, vagyis a bölcs szívet. Ez az apa nem azt mondja, hogy „büszke vagyok rád, mert pont olyan vagy, mint én, mert ugyanazokat mondod és teszed, amiket én”. Nem! Nem ilyesmit mond, hanem valami sokkal fontosabbat, amit így írhatnánk körül: „Boldogság tölt el, valahányszor azt látom, hogy bölcsen cselekszel, és mindig meghatódom, valahányszor azt hallom, hogy helyesen beszélsz. Ezt akartam rád hagyni, hogy a tied legyen: bölcsen és helyesen érezz és cselekedj, bölcsen és helyesen beszélj és ítélj. És hogy ilyen lehess, megtanítottam neked olyan dolgokat, amelyeket nem ismertél, és kijavítottam a hibáidat, amelyeket nem láttál. Mély, ugyanakkor tapintatos szeretettel vettelek körül, amit talán nem tudatosítottál teljesen, amikor még fiatal és bizonytalan voltál. Szigorúságot és határozottságot tanúsítottam, amit talán nem értettél, amikor pusztán cinkosságot és védelmet akartál. Elsőként nekem kellett próbára tennem szívem bölcsességét, és őrködnöm a pozitív érzések és ellenérzések túlzásai felett, hogy hordozni tudjam az elkerülhetetlen meg nem értések súlyát, és megtaláljam a helyes szavakat önmagam megértetésére. Most viszont – folytatja az apa – meghatódva látom, hogy te ugyanilyen próbálsz lenni saját gyermekeiddel és mindenkivel. Boldog vagyok, amiért apád lehetek.” Nagyjából ilyesmit mond egy bölcs, érett apa.

Egy apa tudatában van annak, mennyibe kerül átadni ezt az örökséget: mennyi odafigyelésre, kedvességre és határozottságra van szükség! De azt is tudja, milyen vigasztalással és elégtétellel jár, amikor gyermekei megbecsülik ezt az örökséget! Olyan öröm ez, amely minden fáradozást megér, felülmúl minden értetlenséget és begyógyít minden sebet!

Az első dolog tehát, amire szükség van: hogy az apa jelen legyen a családban. Figyeljen oda a feleségére, osztozzon vele mindenben: örömben és fájdalomban, fáradozásban és reményben. Azután álljon gyermekei mellett növekedésük folyamán: amikor játszanak és amikor dolgoznak, amikor gondtalanok és amikor aggódnak, amikor megnyílnak és amikor hallgatagok, amikor bátrak és amikor félnek, amikor hibáznak és amikor visszatalálnak a helyes útra; tehát velük lévő apa legyen, mindig! Persze az, hogy velük van, nem ugyanazt jelenti, hogy állandóan ellenőrizze őket! Az ellenőrként működő apák elnyomják gyermekeiket, és nem engedik fejlődni őket.

Az evangélium arról beszél, hogy a mennyei Atya az igazi példakép, ő az egyetlen – mondja Jézus –, akit valóban „jó apának” lehet hívni (vö. Mk 10,18). Mindenki ismeri a „tékozló fiúról” vagy helyesebben az „irgalmas apáról” szóló rendkívüli példabeszédet, amely Lukács evangéliumának tizenötödik fejezetében található (vö. 15,11–32). Mily nagy méltósággal és mily gyengéd szeretettel várja az az apa háza kapujában, hogy a fia hazatérjen! Az apáknak türelmesnek kell lenniük. Sokszor nem lehet mást tenni, mint várni; imádkozni és várni, türelemmel, kedvesen, nagylelkűen és irgalommal.
A jó apa tud várni és tud megbocsátani, mégpedig szíve mélyéből. Persze tud határozottan fegyelmezni is: nem egy gyenge, engedékeny, érzelgős apa. Az apa, aki tud megalázás nélkül fegyelmezni, ugyanaz, mint aki tud magát nem kímélve védelmezni. Egyszer a házasok egyik összejövetelén hallottam, hogy egy apa ezt nyilatkozta: „Előfordul, hogy kénytelen vagyok egy kicsit megverni a gyerekeimet, de soha nem pofozom meg őket, mert semmiképpen sem akarom megalázni őket.” Milyen szép! Van érzéke a méltósághoz! Kénytelen büntetni, helyes módon teszi, és megy tovább.

Ha tehát van valaki, aki teljes mélységében képes elmagyarázni a Jézus által tanított Miatyánk imádságot, az éppen az, aki első személyben megéli az atyaságot. A mennyei Atya kegyelme nélkül az apák elbátortalanodnak és megfutamodnak. De a gyermekeknek szükségük van apára, olyan apára, aki vár rájuk, amikor visszatérnek elbukásaikból. Ezek a gyermekek semmiképpen sem fogják ezt beismerni, mindent elkövetnek, hogy ne látszódjon rajtuk, mégis szükségük van egy ilyen apára; ha pedig nem találják, az nehezen begyógyítható sebeket okoz nekik.

Az egyház, a mi anyánk, minden erejével támogatja az apák jó és nagylelkű jelenlétét a családban, hiszen Szent Józsefhez hasonlóan ők az Isten jóságába, igazságosságába és védelmező szeretetébe vetett hit őrei és közvetítői az új nemzedékek számára.

A Szentatya felhívása Ukrajnáért

Most ismételten a szeretett ukrán népre gondolok. Sajnos a helyzet rosszabbodik, és egyre súlyosabbá válik a felek egymással való szembenállása. Imádkozzunk mindenekelőtt az áldozatokért, köztük sokan polgári lakosok, családjaikért, és kérjük az Urat, hogy minél előbb szűnjék meg ez a szörnyű gyilkos erőszak. Megújítom szomorú felhívásomat, hogy tegyenek meg mindent – nemzetközi szinten is – a párbeszéd újrakezdéséért, hiszen ez az egyetlen lehetséges út, hogy ismét visszataláljanak a békéhez és az egyetértéshez azon a véráztatta földön. Fivéreim és nővéreim, amikor a „győzelem” és „vereség” szavakat hallom, mély fájdalmat, nagy szomorúságot érzek a szívemben. Ezek nem helyes szavak! Az egyetlen helyes szó a béke! Ez az egyetlen helyes szó! Gondolok rátok, ukrán fivéreim és nővéreim… Gondoljatok csak bele: ez egy keresztények közti háború! Mindnyájatokat ugyanúgy megkereszteltek! Ti keresztények közötti harcot folytattok! Gondoljátok csak meg, micsoda botrány ez! Imádkozzunk mindenkiért, mert háborús időkben az imádság a mi tiltakozásunk Isten előtt.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály (Napi sajtóközlemény)

Fotó: ANSA

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria