Ferenc pápa: Az egyház Istennel dicsekedjen, ne önmagával

Ferenc pápa – 2014. november 24., hétfő | 17:02

Amikor az egyház alázatos és szegény, akkor hűséges Krisztushoz, máskülönben saját fénye ragyogása kísérti meg, ahelyett, hogy Krisztus fényét adná az egyháznak – tanította Ferenc pápa november 24-én a Szent Márta-házban tartott szentmiséje homíliájában.

Ferenc pápa az özvegyasszony evangéliumi történetéből indult ki, aki utolsó két fillérjét dobja a templom perselyébe, miközben a gazdagok nagyobb összeget adnak a maguk fölöslegéből. A Szentatya az egyháztörténelemben mindig jelen lévő két tendenciát láttatta meg: lehet egyrészt sokat adni a nyilvánosság előtt: van olyan gazdagság, mely magamutogatásból él és a hiábavalóságnak örvend; vagy lehet a kevésből adni, anélkül hogy észrevegyék, hacsak nem veszi észre maga Isten, mert Ő az, akiben az ember bízik.

A hiúságtól megkísértett egyház és a szegény egyház, melynek nem kell más gazdagság, mint az ő jegyese, mint a templomnak ez az alázatos asszonya– érzékeltette a két tendenciát a Szentatya.

Szívesen látom ebben az emberben az egyházat – szólt személyes hangon a pápa –, mert az egyház bizonyos értelemben egy kicsit özvegy, hiszen a jegyesét várja, aki majd visszatér. Van ugyan jegyese az Eucharisztiában, az Isten szavában, a szegényekben, de mégiscsak várja a jegyesét, nemde? Ez az egyház magatartása.

Ez az özvegy nem fontos személy, nevét nem említik az újságok, senki sem ismerte. Nem volt diplomája, semmije. Nem ragyogott a saját fényétől. Éppen emiatt látom ebben az asszonyban az egyház alakját. Az egyház nagy erénye az legyen, hogy ne a saját fényében pompázzon, hanem abban a fényben, amit a jegyese sugároz. Ami tőle jön. Amikor pedig az egyház saját fényét akarta, tévúton járt– hangsúlyozta a Szentatya.

Majd hozzáfűzte: Másfelől igaz, hogy néha az Úr kérheti az egyházát, öltözzön saját fényébe, de ekkor Krisztus küldetésében jár, azért, hogy megvilágítsa az emberiséget, ám a fénye legyen az Úrtól alázatosságban kapott világosság.

Az egyházban végzett mindenféle szolgálatunk csak abban segít bennünket, hogy befogadjuk ezt a fényt. Enélkül nem megy jól a szolgálat: az egyházat gazdaggá vagy hatalmassá teszi, vagy hatalmat keres, vagy utat téveszt, mint ahogy az gyakran megtörtént a történelem során és a mi életünkben is, amikor egy másik fényt akartunk, ami nem az Úré, a mi fényünket” – figyelmeztetett a Szentatya.

Amikor azonban az egyház hűséges az ő jegyeséhez, akkor örvendezik, hogy tőle kapja ezt a fényt mint özvegy, a várakozás állapotában, ahogy a Hold is az eljövendő Napot várja – fogalmazott Ferenc pápa.

Amikor az egyház alázatos, amikor szegény, amikor megvallja nyomorúságát – amiben van része mindannyiunknak –, akkor az egyház hűséges. Ha azt mondja: „sötét vagyok”, de fény támad belőle, akkor ez nagyon jót tesz nekünk. Kérjük tehát ezt az özvegyet, aki már biztosan a mennyben van, kérjük tőle, tanítson meg bennünket arra, hogy olyan egyház legyünk, amely elveti magától mindenét, semmi se maradjon magának. Mindent az Úrért és a felebarátért. Alázat! Anélkül, hogy dicsekednénk a saját fényünkkel, mindig keressük azt a fényt, ami az Úrtól jön – zárta homíliáját a pápa a hétfő reggeli szentmisén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria