Ferenc pápa az olasz bírókhoz: Az igazságosság a társadalom javát szolgálja

2019. február 10., vasárnap | 20:23

A Szentatya február 9-én, szombaton fogadta az olasz bírók nemzeti szervezetének tagjait abból az alkalomból, hogy a szervezet idén ünnepli alapításának 110. évfordulóját.

Ferenc pápa az olasz bírókhoz szóló beszédében hangsúlyozta: az igazságosság fontos a társadalom egyensúlyához, a társadalom java számára, az idő változó kontexusában. Az igazságosság kardinális erény, mert kijelöli a helyes irányt; igazságosság nélkül a társadalmi élet minden területe megbénul. A bírók fontos feladata az alkotmányos értékeknek, a demokratikus szabályok felügyeletének és a közjó szolgálatának az előmozdítása. Az állam törvényhozó testületei számára kiemelt személyek ők, mert az állampolgárok életéről és problémáiról közvetlen ismeretekkel rendelkeznek.

A pápa szólt a valóság és az elképzelés közötti küzdelemről. Míg a valóság az, ami, addig az elképzelés meghamisítható. Az információval elárasztott világban, ahol az igazságot gyakran meghamisítják, a bírák legyenek az elsők, akik megerősítik a valóság felsőbbrendűségét az elképzeléssel szemben.

Ferenc pápa beszélt a törvényhozási hézagokról, amelyek a valódi igazság és a manipulált elképzelések között léteznek. Felidézett ezek közül fontos területeket, mint az élet kezdete és vége, a családra vonatkozó törvények és a migráció összetett valósága. Amikor a bírót felkérik, hogy nyilatkozzon ezekről a kérdésekről, fel kell vállalnia a felelősséget, amely túlmutat megszokott kötelezettségein. Ehhez arra van szükség, hogy folyamatosan frissítse ismereteit annak érdekében, hogy jobban megértse a társadalomban folyó változásokat és képes legyen bölcsen gyakorlatba ültetni a törvények változó értelmezését. Ezért alapvető, hogy a bíróság független legyen, hogy vissza tudja utasítani a nyomást és a sürgetéseket, amelyeknek célja az igazságszolgáltatás befolyásolása.

Az igazságszolgáltatás során az emberek, a leggyengébbek „eleven húsát” érintjük meg. Egy bírósági döntés hozhat enyhülést és vigaszt, de bántást és diszkriminációt is okozhat. Ebben a folyamatban a bíró mindig keresse minden személy emberi méltóságát, a jóság és az irgalmasság tekintetével az emberre pillantva, amely elősegíti az igazság hitelesebb keresését.

Végül Ferenc pápa emlékeztette a bírókat, hogy szerepük sokkal több annál, mint hogy hivatalnokok: példaképek minden állampolgár, különösen is a fiatalok számára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-nagycsutortok-este-annak-van-legnagyobb-hatalma-aki-leginkabb-szolgal
Ferenc pápa nagycsütörtök este: Annak van legnagyobb hatalma, aki leginkább szolgál!

Április 18-án a Szentatya a Rómához közeli Velletri település börtönében mutatta be a nagycsütörtök esti misét, amelynek keretében megmosta tizenkét különböző nemzetiségű fogvatartott lábát. Az elítéltek közül lelkileg is sokan készültek az alkalomra, például meg is gyóntak.

2019. április 18., csütörtök
erdo-peter-mutatta-be-nagycsutortok-esti-szentmiset-esztergomban-96211
Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban

Április 18-án, nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. A liturgia során a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását.

2019. április 18., csütörtök
Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle