Ferenc pápa az Olasz Katolikus Akció gyermekeihez: Jézussal minden lehetséges

Ferenc pápa – 2014. december 19., péntek | 9:59

Ötven gyermekkel találkozott a Szentatya december 18-án. A gyerekek az Olasz Katolikus Akció tagjainak nevében vitték el karácsonyi jókívánságaikat a pápának.

 

„Minden felfedezésre vár” – ezt a gondolatot választották az idei év mottójául a lelkiségi mozgalom nevelői. A pápa ehhez kapcsolódva azt kérte a gyerekektől, hogy az élet felfedezésén túl ismerjék meg mindazt a szépséget, amit Isten szán nekik.

A Szentatya öt gondolat köré fűzte mondanivalóját.

1. Sose adjuk fel! Amit Jézus elgondolt életünkre, azt együtt építjük a szüleinkkel, a testvéreinkkel, barátainkkal, az osztálytársakkal, a hittanos és plébániai csoporttársainkkal együtt.

2. Mindig figyeljünk oda azokra, akik nálunk szegényebbek, magányosabbak, akik szenvednek, mert aki Jézust akarja szeretni, annak szeretnie kell felebarátját is. Így válhat a Katolikus Akcióban megtett út szeretetté.

3. Szeressétek az egyházat, a papokat, szolgáljátok a közösséget! Ajándékozzátok időtöket, energiátokat, személyes képességeiteket a plébániának. Így tanúskodhattok arról, hogy a bennetek rejlő kincseket Istentől kaptátok, és azok arra valók, hogy megosszátok másokkal.

4. Legyetek a béke és a derű apostolai, mégpedig családotokból kiindulva. Mutassátok meg családtagjaitoknak és barátaitoknak, hogy jó dolog szeretni egymást, és felül lehet emelkedni a nézeteltéréseken, mert Jézussal együtt minden lehetséges.

Ez a lényeg: minden lehetséges! Ez nem egy új találmány, ezt Jézus mondta, amikor lejött a színeváltozás hegyéről. Mit válaszolt Jézus annak az édesapának, aki beteg gyermeke meggyógyítását kérte? Azt, hogy minden lehetséges annak, akinek van hite. Ha hiszünk Jézusban, minden lehetségessé válik.

5. Az ima nem más, mint beszélgetés Jézussal, a legjobb barátunkkal, aki soha nem hagy el minket. Ahányszor csak hibáztok, rosszat tesztek, hozzá szaladhattok, tudva, hogy Ő megbocsát nektek. Beszéljetek Jézusról mindenkinek, beszéljetek szeretetéről, irgalmáról, gyöngédségéről, mert a vele való barátság olyan dolog, amit el kell mesélni másoknak.

Én azt hiszem, hogy ti már sok dolgot megéltek a felsoroltak közül – tette hozzá a Szentatya. – A karácsony kegyelmével Jézus segíteni akar nektek, hogy még bátrabban, még határozottabban, és örömmel telve lépjetek előre, hogy tanítványaivá váljatok. Elég annyit mondani: itt vagyok. Erre tanít minket édesanyánk, Mária, aki szintén így válaszolt az Úr hívására: „Íme, itt vagyok.”

A találkozó elején egy tizenegy éves fiú, Matteo köszöntötte társai nevében Ferenc pápát: „Azzal, hogy ma itt lehetünk, egy csodaszép álmunk vált valóra, mert a szemedbe nézve elmondhatjuk neked, milyen nyugalmat és derűt árasztasz egyszerű szavaiddal, amikor Isten végtelen szeretetéről beszélsz, aki akkor is szereti az emberiséget, amikor mi elfeledkezünk kevésbé szerencsés testvéreinkről.”

Szöveg és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria