Ferenc pápa beszéde a német püspökökhöz ad limina látogatásuk alkalmából

Ferenc pápa – 2015. november 21., szombat | 18:30

Ferenc pápa november 20-án délelőtt fogadta az ad limina látogatásukat végző német főpásztorok harmadik, mintegy húszfős csoportját. Összesen hatvan német püspök találkozott e napokban a pápával, aki átnyújtotta nekik beszédét, melyben érintette a németországi katolikus egyház legfőbb kihívásait.

Az ad limina látogatásotok arra szolgál, hogy megújítsátok a kapcsolatot az egyetemes egyházzal, mely hűségesen hordozza a hit örökségét a századokon át – kezdődött a beszéd, majd a pápa megköszönte a német egyháznak azt a nagy támogatását, mellyel számos karitatív művén keresztül segíti az embereket szerte az egész világon.

A menekültkérdés kapcsán a Szentatya elismeréssel szólt a német püspökökhöz – „A keresztény egyházak és sok állampolgár hatalmas segítséget nyújtanak Németországban a menekülteknek a róluk való gondoskodás és emberi közelség révén.” –, ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a humanitárius segélyekkel a menekültek származási országaiban kell az életkörülményeket elviselhetőbbé tenni.

Utalt a pápa a német egyház földrajzi térségek szerinti jelentős különbözőségeire is: „Nagy szakmai felkészültséggel van jelen az egyház szociális, karitatív és oktatási területeken, fontos, hogy megerősítse intézményei hitbeli elköteleződését”. Majd fájdalommal szólt a vasárnapi szentmisére járás, és a szentségek vételének jelentős csökkenéséről.

E kihívásokkal szemben Ferenc pápa azt ajánlotta, hogy az első keresztények példájából merítsenek, amiként ők az igazságot Krisztus szeretetére alapozták. Ugyanakkor óva intett a Szentatya a növekvő intézményesedés veszélyeitől, mert miközben egyre több új struktúrát vezetnek be, egyre fogynak a hívek.

Az adminisztrációba és a szervezetekbe vetett bizalom helyett inkább lelkipásztori megtérésre van szükség, mely missziós jelleget ad az egyház intézményeinek, szem előtt tartva az emberek felé lépő egyház képét – fogalmazott a pápa, majd utalt napjaink „világiasságára, mely eltorzítja a lelkeket, elfojtja a valóság iránti érzéket, elsötétített üveggel körülvett mesterséges világot teremt”. Az ebből való kiút első lépése az imádság, aztán a nép közé kell menni, méghozzá az első keresztényekre jellemző apostoli hévvel, hiszen a forráshoz való visszatérés és az evangélium eredeti frissessége mindig új utakat nyit.

Ferenc pápa beszédében arra kérte a főpásztorokat, hogy a hit mestereiként folytassák szolgálatukat, törődjenek a teológiai fakultásokkal, segítsék az oktatókat, hogy felfedezzék küldetésük jelentőségét az egyház számára.

Az egyház és a tanítóhivatal iránti hűség nincs ellentétben az akadémiai szabadsággal – figyelmeztetett a Szentatya. – A „sentire cum ecclesia” elv jegyében, az egyházzal együtt érezve kell nevelni az új generációkat. Az állami egyetemek teológia fakultásai hasznosan szolgálhatják a társadalommal folytatott párbeszédet.

A pápa külön megemlítette az eichstätti, egyetlen katolikus egyetemet, mely nagy érték egész Németország számára és kívánatos, hogy a püspöki konferencia megerősítse annak területfeletti jelentőségét.

A plébániaközösségekre tekintve a Szentatya a „gyóntatás és a szentmise jelentőségét” hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a küszöbönálló irgalmasságjubileum jó alkalmat teremt ahhoz, hogy felfedezzük a szentségek értékét, melyekben benne rejlik a lelki megújulás lehetősége. Ferenc pápa rámutatott a papság és az eucharisztia kapcsolatára is, hangsúlyozta, hogy a világi hívek értékes hozzájárulása nem pótolhatja a szolgálati papságot, hiszen pap nélkül nincs eucharisztia.

A hivatásgondozás a hívek lelkében kezdődik, ha azok valóban vágynak arra, hogy legyenek az egyházban papok – fogalmazott a pápa, végül pedig arra kérte a német püspököket, hogy kötelezzék el magukat az élet védelmében, és oltalmazzák azt a foganás kezdetétől egészen az élet természetes végéig, mert ebben az egyház nem ismer kompromisszumot.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria