Ferenc pápa elfogadta Santiago de Chile érsekének lemondását a főegyházmegye vezetéséről

Ferenc pápa – 2019. március 24., vasárnap | 15:46

Ferenc pápa március 23-án elfogadta Ricardo Ezzati Andrello szalézi szerzetes, bíboros, Santiago de Chile érsekének lemondását a főegyházmegye vezetéséről. A bíboros januárban töltötte be 77. életévét.

A széküresedés idejére Celestino Aós Braco kapucinus szerzetest, az észak-chilei Copiapó eddigi püspökét nevezte ki a pápa apostoli adminisztrátornak Santiago de Chilébe.

Chile fővárosának fellebbviteli bírósága március 22-én elutasította a kérést, hogy ejtsék a bíboros elleni vádakat. Ricardo Ezzati Andrellót azzal vádolták meg, hogy kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket takargatott, amiket egyházmegyéje papjai követtek el. A bíboros felkérte ügyvédeit, hogy lépjenek kapcsolatba az ügyészséggel annak érdekében, hogy nyilatkozatot tehessen, és eleget tegyen a törvény által előírt minden formalitásnak.

Ricardo Ezzati Andrello bíboros március 23-án, a Santiago de Chile-i főegyházmegye lelkipásztori évének megnyitóján nyilatkozott lemondásáról: „Teljesen nyugodt a lelkiismeretem. Elutasítottuk, és most is elutasítjuk az elkövetett bűntetteket. Emelt fővel mondhatom, amit püspöki szolgálatom megkezdésekor ígértem, Karadima Fariña ügyének kirobbanása után. Akkor azt mondtam, hogy bízhattok a püspökökben és abban, hogy minden vádat alaposan kivizsgálunk. Ma, püspöki szolgálatom végén ugyanezt mondhatom. Hűséges maradtam az ígéretemhez.”

Ricardo Ezzati Andrello bíboros olasz származású, II. János Pál pápa szentelte püspökké 1996-ban. XVI. Benedek pápa nevezte ki Santiago de Chile érsekévé 2010-ben. Ferenc pápa 2014-ben kreálta bíborossá.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria