Ferenc pápa érkezése Mexikóvárosba – sombrero, tánc, világító mobiltelefonok

2016. február 13. szombat 19:02

Ferenc pápa február 13-án megérkezett a világ egyik legnagyobb városába, Mexikóvárosba – negyedik alkalommal tért vissza pápaként Amerika földjére. Mexikót II. János Pál pápa ötször, Benedek pápa pedig egyszer látogatta meg.


Összesen most hetedik alkalommal köszöntheti a katolikus mexikói nép Róma püspökét a saját földjén. A pápa a 11 500 kilométeres utat tizenöt óra alatt tette meg egy megszakítással és estére érkezett meg Mexikóba. A kései érkezés miatt a hivatalos állami ceremóniákat másnapra helyezték az eredeti terv szerint is, de Mexikó népe éppen ezt a lehetőséget használta ki és olyan fogadtatást rendezett, amit római pápa repülőtéren eddig még nem látott, érkezése valóságos népünnepéllyé vált. Amíg a repülő lassan begördült a Benito Juárez repülőtér elnöki hangárja elé, egy zenekar rázendített a Cielito lindo néven ismert mexikói énekre, miközben népviseletbe öltözött táncosok táncoltak. Mintegy ötezer tarka ruhás mexikói fogadta a pápát a 120 milliós lakosság nevében, zászlóikat és kendőiket lengetve. Amikor Ferenc pápa megjelent a repülőgép ajtajában, az egybegyűltek a pápa nevét skandálták, illetve saját magukat is éltették, hogy ők „a pápa fiataljai”.

Az érkező pápát elsőként Mexikó elnöke, Enrique Peña Nieto és felesége köszöntötték, majd népviseletbe öltözött gyerekek járultak a pápa elé virággal, és Mexikó minden szövetségi tagállamából összegyűjtött egy-egy maréknyi földdel teli kosárkát nyújtottak át neki. Megjelent és főszerepet kapott a mai kor emblematikus eszköze, a mobiltelefon is. Hangosbemondó buzdítására bekapcsolt és fénylő mobiltelefonokat lengetve köszöntötték a pápát. Amíg a Szentatya a köztársasági elnök és felesége kíséretében a repülőtér kijárata felé haladt, a tömeg egy emberként kérte a pápa áldását. A pápa először az egyik kórus gyermekeit áldotta meg, majd sorra odament a zenekarokhoz, kórusokhoz és megáldotta őket.

Ezután került sor a pápa által a repülőtéren emlegetett 23 kiloméretes útra, ezúttal is persze nyitott pápamobillal. Az utat lampionos, mobiltelefonos fényfüzér és lelkes taps kísérte végig, egészen addig, míg Ferenc pápa meg nem érkezett a nunciatúrára.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
bojte-csaba-szent-kristof-vezessen-minket-az-irgalom-es-josag
Böjte Csaba: Szent Kristóf vezessen minket az irgalom és jóság partjára

Szent Kristófra emlékezve a zarándokok, utazók és a járművek megáldásával ünnepeltek az egybegyűltek Szántódpusztán július 23-án. A búcsún a Csillagösvény elnevezésű missziós körutat járó Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt, a szentmisét Böjte Csaba mutatta be.

2016. július 24. vasárnap
ferenc-papa-az-imadsag-az-elso-es-legfobb-munkaeszkoz-kezunkben
Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

Július 24-én délben Ferenc pápa ismét elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel. Előtte a napi evangéliumról elmélkedett, arról, hogy mit tanított Jézus az imáról. Utána pedig imádságot kért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokért.

2016. július 24. vasárnap
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István RádióMagyar Katolikus Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPKÚj Ember  Magyar Katolikus Rádió Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle