Ferenc pápa fogadta a Gázában szolgáló Jorge Hernandez argentin misszionáriust

Ferenc pápa – 2014. augusztus 29., péntek | 19:21

Jorge Hernandez gázai plébánost augusztus 29-én fogadta Ferenc pápa, a kihallgatás után a misszionárius interjút adott a Vatikáni Rádiónak.

A Megtestesült Ige Intézetének miszzionáriusa elmondta, hogy a gázai keresztény közösség számára nagy kegyelmet jelent Ferenc pápa lelki közelsége. A háború idején is mindig kinyilvánította együttérzését: e-mailt küldött, amit azonnal lefordítottak arabra, ezt a hívek rendkívül nagyra értékelték és megköszönték. Ezekben a nehéz pillanatokban óriási vigasztalást, megkönnyebbülést jelent a Szentatya közelsége. „Most, hogy személyes találkozásra hívott minket, még jobban érezzük közelségét, szavát, bátorítását, hogy legyünk a gázai föld sója” – fogalmazott a plébános.

A pápa a megbeszélés során a következőket mondta: „Az evangélium áldozatokat igényel, amelyeket Jézus mindnyájunktól kér, különböző helyeken. Nektek tanúságot kell tennetek Jézus Krisztusról ott, azon a földön, amely Őt szenvedni látta, amely látta halálát, de látta feltámadását is. Tehát erővel és bátorsággal haladjatok előre!” Ezek a szavak különösen nagy hatást gyakoroltak az argentin misszionáriusra.

Ferenc pápa tudja, hogy kis nyájról van szó: a kétmillió lakos közül mindössze 1300 a keresztények száma, a katolikusok 136-an vannak. „Természetesen nagyon jó a kapcsolat a katolikusok és az ortodoxok között” – mondta Hernandez atya. – „Nem teszünk különbséget, ez már köztudott.”

Arra a kérdésre, hogy Ferenc pápa béke iránti elkötelezettségét hogyan érzékelik a nem keresztények, a misszionárius a következőket válaszolta: „Ez egy életre szóló elkötelezettség, egzisztenciális és konkrét: a pápa azt mondja, hogy a béke lehetséges, hogy mind a két nép élhet békében, tanúságot téve a Béke Fejedelméről, Jézus Krisztusról. Ferenc pápa szentföldi zarándoklatának gyümölcseit már most látjuk, és a jövőben is látni fogjuk: meghódította az emberek szívét, jó szóval fordult mindkét államhoz és ez számunkra óriási kegyelem.”

A gázai plébános reményének adott hangot, hogy a tűzszünet tartós és hosszú lesz, örökké tart. „Elég, ha a két nép szenvedésére tekintünk. Abszolút szükség van arra, hogy mindenki megértse: a háborúnak nincsenek nyertesei. Mindkét fél megfizeti a háború következményeinek árát, ki így, ki úgy, a háborúnak alapvetően csak vesztesei vannak” – fogalmazott a lelkipásztor.

Hernandez plébános arra hívta a Vatikáni Rádió hallgatóit és saját népé, hogy: mindenekelőtt törekedjenek az igazságosságon alapuló béke építésére. „A béke lehetséges, a béke áldozathozatalt kíván, igényli, hogy elismerjük egymást. A béke lehetséges. Főleg a keresztények számára. Mi keresztények vagyunk, a Béke Fejedelmének követői Jézus Krisztus földjén: gondoljunk Izraelre, Palesztinára. Legyünk erősek és szilárdak a tanúságtételben, amelyet Jézus Krisztus kér tőlünk, aki azt akarja, hogy ott, Izraelben és Palesztinában legyünk tanúi” – mondta a misszinárius, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a gázai hívekhez közel álltak.

Főleg a betegekre gondolt, akik szenvedéseiket ezért a békéért ajánlották fel. A gázai keresztények is imádkoznak mindazokért, akik értük imádkoznak mind a szentmisék keretében, mind a rózsafüzér elimádkozásával, mind az Oltáriszentség imádásakor – tette hozzá a gázai plébános.

Magyar Kurír