Ferenc pápa fogadta a hite miatt halálra ítélt szudáni fiatalasszonyt és családját

Ferenc pápa – 2014. július 24., csütörtök | 15:55

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön kora délután közzétett tájékoztatása szerint Ferenc pápa 13 órakor a Szent Márta-házban fogadta a szudáni családot – adta hírül a Vatikáni Rádió.

Mint arról hírt adtunk, Meriam Ibrahim, akit korábban hitehagyás miatt Szudánban halálra ítéltek, július 24-én, csütörtökön reggel Rómába érkezett amerikai állampolgárságú férjével és két kisgyermekével. Róma Ciampino repülőterén Matteo Renzi miniszterelnök és felesége, valamint az olasz külügyminiszter fogadták a családot. 

A Szentatyával való találkozáson jelen volt Lapo Pistelli olasz külügyminiszter-helyettes is, aki szerdán Szudánba utazott, hogy lezárja a diplomáciai tárgyalásokat, és Olaszországba kísérje Meriamot és családját.

A csaknem félórás találkozón Ferenc pápa köszönetét fejezte ki Meriamnak és családjának bátor tanúságtételükért és a hitben való kitartásukért. Meriam megköszönte a pápának azt a támaszt és vigaszt, amit számára a Szentatya és annyi sok más hívő és jó szándékú ember imája jelentett. A tolmács szerepét Ferenc pápa egyiptomi származású titkára, Yohannis Gaid pápai káplán töltötte be. A találkozó végén az egyházfő köszöntötte a szudáni család olasz kísérőit is.

Ezzel a gesztusával a Szentatya azt kívánta kifejezni, hogy közel áll mindazokhoz, akik hitük miatt szenvednek, különös tekintettel az üldözött vagy vallásgyakorlásukban korlátozott keresztényekre. A pápa figyelemmel kíséri sorsukat, és imádkozik értük – olvasható a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi SJ tájékoztatójában.

A szudáni fiatalasszonyt májusban halálra ítélték, valamint száz korbácsütést róttak ki rá házasságtörés miatt, mivel keresztény férfihoz ment férjhez. Meriamot letartóztatták, és 20 hónapos kisfiával, áldott állapotban börtönbe zárták.

Az ítélet az egész világon nagy felháborodást váltott ki, számos kezdeményezés indult Meriam kiszabadítására. Az olasz kormány az első perctől fogva azon fáradozott, hogy megmentse a szudáni keresztény nő életét. Az első tárgyaláson, amelyen a halálos ítélet megszületett, a bíró arab néven szólította Meriamot, és többször felszólította, hogy térjen át az iszlám vallásra. „Keresztény vagyok, és nem követtem el semmiféle hitehagyást” – szólt a fiatalasszony válasza. Szavaiért halálos ítélet és börtön járt. Letartóztatása után néhány héttel Meriam a börtönben hozta világra kislányát. „Megbilincselve szült” – mondta el később férje, aki amerikai állampolgár.

Június 23-án a szudáni bíróság Meriam szabadon bocsátásáról döntött, azonban egy nappal később az „okmányok ellenőrzése” ürügyén ismét őrizetbe vették férjével és jogi képviselőjükkel együtt a repülőtéren, amikor az USA-ba akartak indulni. Miután ismét szabadon bocsátották őket, a kartúmi amerikai nagykövetségen kértek menedéket. Meriam július 24-én amerikai útlevéllel elhagyhatta Szudánt. Családjával együtt először Olaszországba érkeztek, majd néhány nap múlva tovább folytatják útjukat New York felé.

Magyar Kurír