Ferenc pápa: Fogjanak össze a keresztények és muzulmánok az erőszak ellen

Kitekintő – 2014. november 28., péntek | 18:13

Ferenc pápa november 28-án, háromnapos törökországi útja során, látogatást tett a Török Vallásügyi Hivatalban, ahol annak elnöke, Mehmet Görmez fogadta. A Diyanet a legmagasabb szunnita iszlám vallási hatóság Törökországban.

A vallási vezetők kötelessége, hogy fellépjenek az emberi méltóság és jogok megsértése ellen. Az emberi élet szent, ezért a vallási indokból elkövetett erőszakot a leghatározottabban el kell ítélni, mert a Mindenható az élet és a béke Istene. Az Istent imádóknak pedig testvérként kell együtt élniük, az etnikai, vallási, kulturális vagy ideológiai különbözőségek dacára – hangoztatta Ferenc pápa pénteken délután Ankarában, a Török Vallásügyi Hivatalban (Diyanet) mondott beszédében. A Diyanet elnöke, Mehmet Görmez fogadta a pápát a hivatalban, majd a magánbeszélgetést követően a sajtó nyilvánossága előtt köszöntötte őt.

A Diyanet a legmagasabb szunnita iszlám vallási hatóság Törökországban. Mint ismeretes, a lakosság 99,8%-a muzulmán, ennek ellenére az ország laikus állam, mióta Atatürk 1924-ben eltörölte a kalifátust és az iszlám törvény minisztériuma helyére fölállította a Vallásügyi Hivatalt. A katolikusok mindössze 53 ezren vannak. 1923 óta minden vallási kisebbség egyenlő jogokat élvez Törökországban. Az alkotmány garantálja a lelkiismereti, vallási és véleménynyilvánítási szabadságot minden állampolgára számára.

Ferenc pápa beszédében rámutatott, hogy a vallási vezetők közötti jó kapcsolat és párbeszéd óriási jelentőségű. Azt üzeni, hogy igenis lehetséges a kölcsönös tisztelet és barátság a különböző vallási csoportok között. Erre ma égető szükségünk van, amikor a vallási és etnikai háborúk és konfliktusok ölnek és pusztítanak világszerte, amikor az éhség és a szegénység százmilliókat sújt, a környezetet pedig súlyos károk érik.

Igazán tragikus a helyzet a Közel-Keleten, főként Irakban és Szíriában, ahol nyomasztó a humanitárius válság. Sok gyermek, édesanya, idősek, kitelepítettek és menekültek esnek áldozatul az erőszaknak. Nagy aggodalomra ad okot a tény, hogy egy szélsőséges és fundamentalista csoport egész közösségeket – köztük a keresztényeket és a jazidiakat – embertelenül üldözi etnikai és vallási hovatartozásuk miatt. Elűzték őket otthonaikból, menekülniük kellett, hogy mentsék életüket és ne kelljen megtagadniuk hitüket. Az erőszak lesújtott a szent épületekre, vallási jelképekre és kulturális örökségükre is, mintha minden nyomot el akarnának törölni, eltüntetve a másik emlékezetét is – sorolta szomorúan a pápa.

Az erőszakot csak összefogással lehet legyőzni, a kormányok, a politikai és vallási vezetők, a civil társadalom és minden jóakaratú ember részvételével. A keresztények és a muzulmánok felbecsülhetetlen lelki értékek letéteményesei, melyek között hasonló vonásokat is találunk: az irgalmas Isten imádása, utalás Ábrahám prófétára, az imádság, az alamizsna, a böjt. Ha ezeket őszintén megéljük, akkor átalakíthatjuk az életünket és szilárd alapot teremthetünk az emberi méltóság és testvériség számára. Mindkét vallás elismeri az emberi személy szent mivoltát, és ez együttérzésre, szolidaritásra és tényleges segítségre ösztönöz a rászorulók iránt. A pápa elismerését fejezte ki az egész török népnek, muzulmánoknak és keresztényeknek, a konfliktusok elől menekülő emberek százezreinek befogadásáért.

A Szentatya örömmel állapította meg azt is, hogy jók a kapcsolatok a Diyanet és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa között. A további együttműködést bátorítva megállapította: minden olyan kezdeményezés, amely az őszinte párbeszédre irányul, a remény jele egy olyan világ számára, amelynek nagy szüksége van a békére, a biztonságra és a jólétre.

Fotó: Ansa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria