Ferenc pápa: Jézussal való élő kapcsolatunk építi az Egyházat – VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2014. augusztus 24., vasárnap | 18:28

Az Egyház mint Isten népe szeretettel és bizalommal kapcsolódik Istenhez – mondta Ferenc pápa augusztus 24-én, az Úrangyala elimádkozásakor. Hangsúlyozta, Jézus olyan Egyházat akart, amely nem a származáson, hanem a hiten alapszik. A pápa köszöntötte Ukrajnát nemzeti ünnepe alkalmából. A Vatikáni Rádió tudósítása.

„Jézussal való kapcsolatunk építi az Egyházat” – mondta Ferenc pápa. Az Úr a közösséget épületként képzeli el. A pápa emlékeztetett rá, hogy Jézus, amikor hallja Simon őszinte hitvallását, „sziklának” nevezi őt, és kinyilvánítja szándékát, hogy Egyházát erre a hitre építi. Péter apostol úgy vallotta meg hitét Jézusban, mint „Krisztusban, aki az élő Isten Fia”. Hite, és nem érdemei miatt Jézus ezt mondja neki: „Te Péter vagy. Erre a sziklára építem Egyházamat.”

A vasárnapi evangéliumi szakaszról szólva (Mt 16,13–20) Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy álljanak meg egy pillanatra ezen a ponton. Gondolkozzunk el, hogy Jézus Simonnak adja ezt az új nevet: „Péter”, ami arámi nyelven „Kéfa”-nak hangzik, és „sziklát” jelent. A Bibliában ez a szó, „szikla”, Istenre utal. Jézus Simonnak adja ezt a nevet, nem emberi tulajdonságai vagy érdemei miatt, hanem azért, mert őszinte és szilárd hittel rendelkezik, ami felülről jön, a mennyei Atya nyilatkoztatta ki számára.

Ferenc pápa megállapította: Jézus nagy örömet érez szívében, mert felismeri Simonban az Atya kezét, a Szentlélek működését. Felismeri, hogy az Atyaisten Simonnak „megbízható” hitet adott, amelyre Ő, Jézus építheti Egyházát, vagyis közösségét.

Jézus életet ad Egyházának, egy olyan népnek, amely nem a származáson, hanem a hiten, vagyis a Vele való kapcsolaton, a szeretet és a bizalom kapcsolatán alapul. Tehát ahhoz, hogy Jézus megkezdhesse egyháza építését, szüksége van olyan tanítványokra, akiknek szilárd, megbízható hitük van. Erről kell megbizonyosodnia az útnak ezen a pontján.

Az, ami egyedüli módon Szent Péterrel történt, az ma is megtörténik minden kereszténnyel, aki őszinte hitet érlel Jézus Krisztusban, az élő Isten Fiában. A mai evangélium mindnyájunkhoz szól. Ha az Úr szívünkben nem tökéletes, de őszinte, valódi hitet talál, akkor Ő bennünk is élő köveket lát, amelyekkel építheti közösségét.

Ferenc pápa hozzátette: Milyen a te hited? Mindenki adjon választ erre a kérdésre szívében. Milyen a te hited? Mit talál az Úr bennünk: sziklaszilárd szívet, vagy olyat, amit homokra építettünk, ami kételkedik, bizalmatlan, hitetlen? Jót tesz nekünk ma, ha erre gondolunk.

Ezen közösség alapköve Krisztus, az egyedüli szegletkő. Péter a kő, mint az Egyház egységének látható alapja. Minden megkeresztelt arra kapott meghívást, hogy felkínálja Jézusnak saját hitét, amely szegényes, de őszinte, hogy Ő tovább folytathassa Egyházának építését a világ minden részén.

Napjainkban is az emberek azt hiszik, hogy Jézus nagy próféta, a bölcsesség mestere, az igazságosság mintaképe. És Jézus ma is felteszi a kérdést tanítványainak: Hát ti kinek tartotok engem? A pápa feltette a kérdést: Mit válaszolunk? Gondolkozzunk el ezen, de mindenekelőtt imádkozzunk az Atyaistenhez, hogy választ adjon. Szűz Mária közbenjárására imádkozzunk az Úrhoz, hogy adja meg nekünk a kegyelmet: válaszoljunk őszinte szívvel: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Ferenc pápa hangsúlyozta a hitvallás fontosságát, ezért arra kérte a híveket, hogy háromszor ismételjék meg vele együtt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa gondolatai „Ukrajna szeretett földje” felé irányultak. Imádkozott Ukrajna minden fiáért és lányáért, béke és biztonság utáni vágyukért, amelyet a szűnni nem akaró feszültség és konfliktus fenyeget. Mindez nagy szenvedést okoz a polgári lakosság körében.

„Ajánljuk az Úr Jézus és a Szűzanya oltalmába az egész nemzetet, és imádkozzunk az áldozatokért, családjukért és minden szenvedőért” – hangzott Ferenc pápa felhívása, majd a Szent Péter teret megtöltő híveknek elmondta, hogy levelet kapott Ukrajnából egy püspöktől, aki megannyi fájdalomról számolt be.

A pápa a zarándokcsoportok közül külön köszöntötte azt a 600 bergamói fiatalt, akik gyalog érkeztek Assisiből Rómába, püspökük vezetésével. „Kedves fiatalok, térjetek haza azzal a vággyal, hogy mindenkinek tanúságot tesztek a keresztény hit szépségéről” – mondta a Szentatya.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria