Ferenc pápa lelkigyakorlata: „Felölteni Illés köntösét”

Február 27-én, pénteken délelőtt tartotta meg Bruno Secondin kármelita atya az utolsó elmélkedését Aricciában, Ferenc pápa és a Római Kúria lelkigyakorlatán Felölteni Illés köntösét: a testvériség prófétái címmel. A Királyok második könyvének 2. fejezete beszéli el Illés próféta küldetésének végét és karizmája átadását a tanítvány-Elizeusnak. A „tűz és köntös” fogalompárban foglalta össze a prédikátor mondanivalóját, elsősorban a lelkigyakorlatos résztvevők számára: „a tűzben elemésztődött-elragadtatott próféta arra hív bennünket, hogy a hétköznapi elfoglaltságainkhoz visszatérve legyünk az újdonság ösvényeinek kikémlelői magunk és mások számára, öltsük magunkra Illés köntösét, örökségét és induljunk a frontok felé, mint a testvériség prófétái!”

A Szentírás elmondja Illés próféta és a tanítványai – köztük Elizeus – kapcsolatát, az égbe való ragadtatását tüzes szekéren, Elizeus prófétai megbizatását és működése kezdetét, ahogy önmagából kivetkőzik, majd felölti a mester köntösét. A gyengédséggel teli történet mintegy feloldja az Illés prófétát jellemző keménységet, a próféta valamiképpen tanul a tanítványától, aki ugyanis szívélyes és türelmes. Ebből adódjék a mi készségünk is a tanulásra, még a tanítványainktól is! – hangsúlyozta a kármelita atya. 

Mester és tanítványa együtt kelnek át a Jordánon, mely a múlt és a jövő kapcsolatában Jézusra és a Keresztelőre emlékeztet. Elizeus gondosan kíséri a mesterét, átveszi tőle utolsó értékes útmutatásait. Nekünk is szükségünk van tanítókra – buzdított P. Secondin – lelkivezetőkre, akik képesek kísérni bennünket, máskülönben bürokratákká válunk.

A tüzes szavú próféta egész élete végül tűzben emésztődik el, mintegy holokausztként – folytatta Secondin atya. – Elizeus szemlélője Mestere elragadtatásának, ezért is nyeri el Illés örökségét, melyet a prófétai köntös jelképez. A kormányzás, az istentisztelet, a prófétálás, a tudás karizmája tűzben adatik át, egy megélt igazságban, mely elégeti-elemészti az akadályokat és képes új utakat nyitni. Elizeus kivetkőzik önmagából és a köntösbe öltözködik. Élned kell azt, amit a köntös jelképez: a tüzet, a szolgálatot és a küzdelmet.

A fiatal tanítvány, visszatérve a társaihoz, érzi a küldetés súlyosságát, nagyságát. Fél. A Jordán partján így kiált fel: „Hol van az Úr, Illés Istene? Ám éppen ekkor kezdődik a küldetése, amikor a köpenyt kézben tartva, ráüt a Jordán vízére, mely kettéválik, megnyílik és utat enged. Mindnyájunknak meg kell tudni nyitni a zűrzavar örvényein átvezető utat, mely átvezet az életbe és a hűségbe – értelmezte jelképesen a kármelita atya a bibliai szakaszt, majd egy személyes küldetést rótt minden jelenlévőre: Visszatérve a városba, elhagyva ezt a magányt, melyben egy kicsit elrejtőztünk, nekünk hasonlóképpen el kell fogadnunk, hogy a többiek meglássák bennünk Illés próféta szellemét, mely ránk szállott. Lássák meg ezt a tekintetünkről, a stílusunkról, azon képességünkről, hogy új utakat tudunk nyitni, a szabadság útját. Lássák meg rajtunk abból a képességből, hogy meg tudunk ölelni minden halottat, visszatérítve őket az életbe. Hadd lássák rajtunk az emberek, nemcsak az imádság köntösét, hanem azt a képességet, mellyel utat nyitunk e világ kaotikus „Jordánjainak” a közepén. Ezért a kormányzás és a liturgikus ünneplés karizmájához az egyházban tartozzék hozzá a „prófétai küldetés” is!

Bruno Secondin atya, jóllehet egész héten át hűségesen tolmácsolta a Szentírást, mégsem bibliai igével búcsúzott, hanem Illés próféta tüzes képénél maradva Gustav Mahler osztrák zeneszerzőtől idézett: „A hagyomány megőrzi a tüzet, és nem imádja a hamut!”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír