Ferenc pápa délelőtti programja Albániában

Kitekintő – 2014. szeptember 21., vasárnap | 15:22

A Szentatya vasárnap délelőtt 9 órakor érkezett meg Tirana nemzetközi repülőterére, amelyet Teréz anyáról neveztek el. A délelőtti eseményekről a Vatikáni Rádió tudósít.

Az apostoli nuncius és a protokollfőnök köszöntötték a fedélzeten a pápát, akit a repülőgépről leszállva Edi Rama, albán miniszterelnök fogadott, és a reptér VIP-várójában néhány perces találkozóra került sor.

Ezt követően a konvoj az elnöki palotához hajtott, ahol az államfő, Bujar Nishani várta a Szentatyát. Az elnöki palotához vezető 18 km hosszú úton a pápát hívek ezrei üdvözölték. Az államfővel folytatott megbeszélést követően került sor az albán hatóságokkal, a diplomáciai testülettel és az ország egyes vallási vezetőivel való találkozóra. Majd Ferenc pápa a tiranai Teréz anya téren délelőtt 11 órától szentmisét mutatott be és délben elimádkozta a hívekkel az Úrangyala-imádságot.

A Tiranába vezető úton Ferenc pápa a béke és a derű üzenetét küldte Olaszországnak. „Most, amikor apostoli látogatásra indulok az Albán Köztársaságba, örömmel fordulok minden olaszhoz, hogy szeretetteljes üdvözletemet és jókívánságaimat küldjem, a béke és a derű kívánságaival együtt” – írta táviratában a Szentatya, amelyet Giorgio Napolitano olasz államfőnek küldött.

Válaszában az olasz elnök kiemelte, hogy a nemzetközi közösség nagy érdeklődéssel tekint a pápa albániai útjára, amely egyben megnyugvást jelent azoknak, akik életüket fájdalmas áldozatok árán is a párbeszéd és a béke előmozdításának szentelik egy olyan régióban, ahol még komoly feszültségek vannak jelen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria