Ferenc pápa a megszentelt élet évének zárásán: Legyetek a találkozás emberei!

2016. február 2. kedd 22:34

Február 2-án este a pápa a megszentelt személyekkel közösen mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilikában. A megszentelt élet évét hivatalosan lezáró ünnepen Ferenc pápa a találkozás, az ámulat és a hála fontosságát hangsúlyozta. Homíliáját és a mise utáni beszédét teljes terjedelmében közöljük.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Egy egyszerű, alázatos, ugyanakkor nagyszerű jelenetnek vagyunk szemtanúi: Mária és József elviszik Jézust a jeruzsálemi templomba. Ez a gyermek olyan, mint sok más gyermek, mint minden gyermek, mégis egyedülálló: az Egyszülött, aki mindenkiért jött. Ez a gyermek elhozta nekünk Isten irgalmasságát és gyengédségét: Jézus az Atya irgalmasságának arca. Ez a jelenet az az ikon, amelyet az evangélium mutat fel nekünk a megszentelt élet évének, ennek a nagy lelkesedéssel megélt évnek a végén. Ez az év most beletorkollik az irgalom tengerébe, a szeretetnek ebbe a határtalan misztériumába, melyet a rendkívüli szentévben megtapasztalunk.


A mai ünnep neve – főleg Keleten – a találkozás ünnepe. A felolvasott evangéliumi szakaszban valóban találkozásokról hallunk (vö. Lk 2,22–40). A templomban Jézus hozzánk érkezik, mi pedig hozzá közeledünk. Nézzük csak a találkozást az agg Simeonnal, aki Izrael hű várakozását és a szívnek az ősi ígéretek beteljesedése miatti örvendezését képviseli. Csodáljuk meg az idős prófétaasszonnyal, Annával való találkozást is, aki örvendezni kezd és dicséri Istent, amikor meglátja a gyermeket. Simeon és Anna a várakozás és a prófétaság, Jézus pedig az újdonság és a beteljesedés. Jézus Isten örök meglepetéseként jelenik meg előttünk, ebben a mindenki érdekében született gyermekben összetalálkozik az – emlékezésből és ígéretből létrejött – múlt a reményteli jövővel.


Ebben a megszentelt élet kezdetét láthatjuk.  A hivatást ugyanis nem a mi tervünk indítja el, melyet „íróasztalnál” eszeltünk ki, hanem az Úr kegyelme, amely elér bennünket egy életünket megváltoztató találkozáson keresztül. Aki valóban találkozik Jézussal, nem maradhat ugyanolyan, mint korábban. Ő az az újdonság, amely mindent megújít! Aki átéli ezt a találkozást, az tanúvá válik, mások számára is lehetővé teszi a találkozást, és a találkozás kultúrájának előmozdítójává válik, elkerülve az önmagunk körül forgást, azt, hogy magunkba zárkózva éljünk.


A Zsidóknak írt levél szakasza, melyet hallottunk, arra emlékeztet minket, hogy maga Jézus annak érdekében, hogy találkozhasson velünk, nem habozott osztozni emberi létállapotunkban: „A testvéreknek közös a testük és a vérük, s ebből Jézus is részt vállalt” (Zsid 2,14). Jézus nem „kívülről” mentett meg minket, nem maradt kívül drámánkon, hanem osztozni akart életünkben. A megszentelt férfiaknak és nőknek az a feladatuk, hogy konkrét, prófétai jele legyenek Isten ezen közelségének, az osztozásnak korunk embere gyengeséget, bűnt és sebeket hordozó állapotában. A megszentelt élet valamennyi formájának, mindegyiknek saját jellegzetességei szerint, az a feladata, hogy folytonosan a küldetés állapotában legyen, és osztozzon „a ma élő emberek örömeiben és reményeiben, fájdalmaiban és aggodalmaiban, főleg a szegényekében és a szenvedőkében” (Gaudium et spes, 1).


Az evangélium azt mondja, hogy „Jézus apja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit róla mondtak” (Lk 2,33). József és Mária megőrzik ámulatukat ezen a világossággal teli és a népeknek reményt jelentő találkozáson. Mi is mint keresztények és mint megszentelt személyek az ámulat őrei vagyunk. Ezt az ámulatot mindig meg kell újítanunk; jaj a lelki életben való megszokásnak, jaj, ha karizmáinkat elvont tanba pároljuk: az alapítók karizmáit – miként más alkalmakkor mondtam – nem szabad palackba zárni, azok nem múzeumi tárgyak. Alapítóinkat a Lélek vezette, és nem féltek bepiszkítani kezüket a mindennapi élettel, az emberek problémáival, bátran végigjárták a földrajzi és egzisztenciális peremterületeket. Nem álltak meg az akadályok és mások értetlensége előtt, mert megőrizték az ámulatot a Krisztussal való találkozáson. Nem háziasították az evangélium kegyelmét, szívükben mindig egészséges nyugtalanság élt az Úr miatt, égető vágy élt bennük, hogy elvigyék őt másoknak, ahogyan Mária és József vitte a templomba. Nekünk is az a feladatunk, hogy bátor és prófétai döntéseket hozzunk!


Végezetül a mai ünnepből megtanuljuk a Jézussal való találkozásért és a megszentelt élet hivatásának ajándékáért érzett hála megélését. Köszönetmondás, hálaadás: eucharisztia. Milyen gyönyörű, amikor megszentelt személyek boldog arcát látjuk, még ha korban előrehaladottak is, mint Simeon vagy Anna, elégedettek és hálásak hivatásukért. Ez a szó összefoglalhatja mindazt, amit megéltünk a megszentelt élt évében: hála a Szentlélek ajándékáért, aki különféle karizmák által szüntelenül élteti az egyházat.


Az evangélium ezzel a mondattal zárul: „A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne” (Lk 2,40). Azt kérjük, hogy Mária anyai közbenjárására az Úr Jézus növekedni tudjon bennünk, és hogy valamennyiünkben erősödjön a találkozás utáni vágy, az ámulat őrzése és a hála öröme. Akkor majd az ő világossága vonzani tud másokat is, és ők is találkozhatnak az Atya irgalmával.

 * * * 


Sokak meglepetésére a szentmise után a Szentatya nem a sekrestyébe vonult, hanem kiment a Szent Péter téren lévő emelvényre, és így köszöntötte az ott gyülekezőket:


Kedves megszentelt testvéreim és nővéreim! Köszönöm, hogy részt vettetek a szentmisén, bár egy kicsit hűvös van, a szívünk azonban lángol!


Köszönöm, hogy így, mindnyájan együtt fejezzük be a megszentelt élet évét. Haladjatok előre! Valamennyiünknek megvan a maga helye, a maga munkája az egyházban. Kérlek, ne feledkezzetek el első megszólításotokról, az első hívásról. Idézzétek fel! Azzal a szeretettel, amellyel egykor meghívott, az Úr ma is folytonosan hív titeket. Ne engedjétek, hogy elhalványuljon az első hívás szépsége és ámulata! És folytassátok munkátokat! Milyen szép ez! Folytatni. Mindig van, mit tenni. Ám a legfontosabb az imádság. A megszentelt élet „veleje” az imádság: imádkozzatok! És így szépen megöregszünk, érlelődünk, mint a jó bor!


Mondok nektek valamit: nagyon tetszik nekem, amikor olyan idős szerzetesekkel találkozom, akiknek ragyog a szeme, mert lobog lelki életük tüze. Nem aludt ki, nem aludt ki az a tűz! Haladjatok előre, induljatok ma, mindennap, dolgozzatok tovább, reménnyel tekintsetek a jövőbe, és szüntelenül kérjétek az Urat, hogy ébresszen új hivatásokat, s ily módon megszentelt munkálkodásunk előrehalad majd. Emlékezzetek: ne felejtsétek el az első meghívást! A mindennapi munka, aztán pedig reménykedve haladni tovább, és elvetni a jótettek magvait, hogy az utánunk jövők örökségként kapják meg, amit rájuk hagyunk.

Most pedig imádkozzunk Máriához:

Üdvöz légy, Mária…

[Áldás]

Szép estét kívánok, és imádkozzatok értem!

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
pal-feri-kilencvenkilenc-eltevedtet-keresem
Pál Feri: „A kilencvenkilenc eltévedtet keresem”

Ötven évvel ezelőtt, 1966. június 29-én született Pál Ferenc. A kerek fordulóról, ajándékokról, hivatásról, népszerűségről kérdeztük az ötvenéves Pál Ferit születésnapja alkalmából.

09:02
-probaljuk-meg-jezus-krisztust-utanozni-cserhati-ferenc-puspok-eloadasa-az-irgalmassag-eveben
„Próbáljuk meg Jézus Krisztust utánozni” – Cserháti Ferenc püspök előadása az irgalmasság évében

A budapest-józsefvárosi Szent József-templomban mutatott be szentmisét Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök június 27-én, Szent László ünnepén, majd „Irgalmasság egy püspök életében és szolgálatában” címmel tartott előadást.

2016. június 28. kedd