Ferenc pápa: Ne csak műveljük a földet, hanem óvjuk is!

Ferenc pápa – 2015. január 31., szombat | 16:28

Az olasz őstermelők szövetsége alapításának 70. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból fogadta képviselőiket Ferenc pápa.

Beszédében a mezőgazdasági tevékenység központi szerepére összpontosított a Szentatya, és két kritikus területet emelt ki: a szegénységet és az éhezést, illetve a föld megóvásának feladatát. Kihívásnak nevezte egy olyan mezőgazdaság megteremtését, amelynek alacsony a környezetre gyakorolt hatása. Arra hívott, hogy találjunk rá újra a föld mint anya szeretetére, és védelmezzük a földet, váljunk szövetségesévé.

A földművelők munkája valódi hivatás

Nincs emberiség földművelés nélkül – kezdte beszédét a pápa az olasz őstermelőkhöz. – A mezőgazdaságnak tehát központi szerepe van életünkben. A földművelők munkája valódi hivatás, ami megérdemli az elismerést és a megfelelő értékelést a konkrét politikai és gazdasági döntések terén is. Fontos, hogy kellő figyelmet szenteljünk annak az elterjedt jelenségnek, hogy a mezőgazdasági földeket más, látszólag nagyobb bevételt hozó tevékenységekre használják fel. Itt is a pénzisten uralkodik! Olyan ez, mint azok az emberek, akiknek nincsenek érzéseik, akik eladják családjukat, anyjukat. Itt a kísértés az, hogy eladják az anyaföldet.

Alaposan át kell gondolni az élelmiszertermelés és -elosztás rendszerét

Ferenc pápa a mezőgazdasági tevékenység kapcsán két kritikus területről szólt. Az első a szegénység, az éhezés, amely sajnos továbbra is az emberiség nagy részét érinti. Az uralkodó gazdasági rendszer sokakat kizár a föld javainak egyetemes elosztásából. A piac törvényének abszolutizálása, a kiselejtezés kultúrája és a pazarlás, amely az élelmiszerek viszonylatában elfogadhatatlan méreteket ölt, más tényezőkkel együtt nyomort és szenvedést eredményez sok család számára. Alaposan át kell tehát gondolni az élelmiszertermelés és -elosztás rendszerét.

„Ahogy nagyszüleink tanították: a kenyérrel nem játszunk. Emlékszem, gyerekkoromban, amikor leesett a kenyér a földre, azt tanultam, hogy felvegyem, megcsókoljam és visszategyem az asztalra – emlékezett a pápa. – A kenyér része az emberi élet szentségének, ezért nem kezelhető pusztán árucikként” [vö. Evangelii gaudium, 52-60].

Fontos lépéseket tenni a teremtett világ védelme érdekében 

Ezután a Szentatya felhívta a figyelmet a másik kritikus területre: „Isten arra hívja az embert, hogy ne csak megművelje a földet, hanem óvja is azt. Egyre nehezebbé válik a föld megművelése a felgyorsult klímaváltozás és a szélsőséges meteorológiai jelenségek következtében. Felmerül tehát a kérdés: hogyan termeljünk jó ételt mindenki számára, ha az éghajlati stabilitás veszélyben van a levegő, a víz és a talaj szennyezése miatt? Fontos tehát a teremtett világ védelme érdekében lépéseket tenni. Valóban sürgős, hogy a nemzetek együttműködjenek e cél érdekében.”

A földművelés hogyan jelentheti egyben a föld megóvását is?

A pápa ezt követően a jelenlegi kihívásra irányította a figyelmet: hogyan teremthetünk meg egy olyan mezőgazdaságot, amelynek alacsony környezeti hatása van? A földművelés hogyan jelentheti egyben a föld megóvását is? „Csak ha a kettő együtt jár, akkor tudnak majd a következő nemzedékek is a földön élni és megművelni azt” – hangzott a válasz a feltett kérdésekre.

Védelmezzük a földet, váljunk szövetségesévé

A Szentatya arra hívott, hogy találjunk rá újra a föld mint anya szeretetére – ahogy Szent Ferenc mondaná –, aki magához vonz, és akihez folyamatosan visszatérünk. A pápa egy javaslatot fogalmazott meg: védelmezzük a földet szövetségesévé válva, hogy továbbra is az egész emberi család életének forrása legyen Isten akarata szerint. Ez ugyanis szembeszáll a föld kihasználásával, amikor úgy tekintenek rá, mintha semmilyen kapcsolata nem lenne velünk, mintha nem lenne többé anyánk; hagyhatjuk elgyengülni, és magára hagyhatjuk, mert már nincs hasznunkra.

Ezt a szövetséget jól példázza az olasz őstermelők által követett hagyomány, amelyet emberarcú, szociális földművelésnek lehet nevezni. Ez az ember és a föld közötti szilárd és élő kapcsolatból áll. Életet adó kapcsolatról van szó, a föld nekünk adja gyümölcseit, de más értéke is van számunkra: megóvja egészségünket, nővérünk és anyánk, aki gondoskodik rólunk és egészségessé tesz minket. Az olasz őstermelők tevékenységüket alátámasztó etikai ösztönzést a katolikus társadalmi tanításból merítik. Az egyházzal való együttműködésük sok gyümölcsöt hozott az egész olasz társadalomnak.

Beszéde végén Ferenc pápa azt kívánta az olasz őstermelőknek, hogy a földművelő és a földet óvó tevékenységüket mindig megfelelően vegyék figyelembe és értékeljék a társadalomban. Adjanak elsődleges helyet az etikai szempontoknak, és keresztényként e szerint nézzenek szembe a tevékenységük során felmerülő problémákkal és kihívásokkal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria