Ferenc pápa a sajtó munkatársainak: Az Egyház az újságírók oldalán áll!

Ferenc pápa – 2019. május 20., hétfő | 17:02

Ferenc pápa május 18-án a vatikáni Apostoli Palotában fogadta az Olaszországban működő külföldi újságírók szövetségének tagjait. A Szentatya beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Örömmel üdvözöllek benneteket, családjaitokkal együtt, néhány nappal azután, hogy sok országban most tartották a tömegkommunikáció világnapját. Köszönöm a leköszönő elnöknek, Esma Çakir asszonynak és az új elnöknek, Patricia Thomas asszonynak hozzám intézett szavait.

Először is szeretném elmondani, hogy nagyra értékelem munkátokat; az Egyház nagyra értékel benneteket, akkor is, amikor ujjatokat a sebre helyezitek, és a seb éppen az egyházi közösség testén van. Értékes a munkátok, mert hozzájárul az igazság kereséséhez, és csak az igazság tesz szabaddá bennünket. Ehhez kapcsolódóan szeretném megismételni, amit Szent II. János Pál mondott, amikor harmincegy évvel ezelőtt meglátogatta szövetségetek székhelyét: „Az Egyház a ti oldalatokon áll. Akár keresztények vagytok, akár nem, az Egyházban mindig kellő tiszteletet találtok munkátokért, és a sajtószabadság elismerésével találkoztok” (1988. január 17.: Insegnamenti XI, 1 [1988], 135).

Nélkülözhetetlen szerepet töltötök be, és ez nagy felelősséget is ró rátok: megköveteli, hogy különös gondot fordítsatok a cikkeitekben használt szavakra, a közleményeitekben továbbított képekre, mindarra, amit a közösségi médiában megosztotok. Ezért ma megismétlem a digitális korszakban mindenkire vonatkozó buzdítást: amint azt XVI. Benedek mondta, „a tömegtájékoztatás hajlamos mindig azt éreztetni velünk, hogy mindnyájan »nézők« vagyunk, mintha a rossz csak másokat érintene, és bizonyos dolgok velünk sohasem történhetnek meg. Ehelyett mindannyian »szereplők« vagyunk, és mind a rossz, mind a jó tekintetében viselkedésünk kihatással van másokra” (Beszéd Piazza di Spagnán, 2009. december 8.: Insegnamenti V, 2 [2009], 672). Ezért arra buzdítalak benneteket, hogy az igazság és az igazságosság irányítsa munkátokat, hogy a tájékoztatás valóban olyan eszköz legyen, amely épít, és nem pusztít; amely abban segít, hogy találkozzunk, és ne egymásnak essünk; hogy párbeszédet folytassunk, és ne csak a magunkét mondjuk; hogy helyes irányt találjunk, és ne eltévedjünk; hogy megértsük, és ne félreértsük egymást; hogy békében éljünk, és ne gyűlöletet szítsunk; olyan eszköz legyen, amely azoknak ad szót, akiknek nincs szavuk, és nem hangosbeszélőként szolgálja a leghangosabban kiabálókat.

Felkeltette figyelmemet az elnökötök beszédében elhangzott sok hivatkozás az alázatra; végül is a szervezetetek székhelye épp a Via dell’Umiltà-n [az Alázat útján] van. Az alázat lényegi fontosságú a lelki élet terén, de hozzátenném, hogy a ti szakmátoknak is alapvető összetevője lehet. Valamelyiktek azt mondhatná nekem: „Atyám, a mi munkánkban más dolgok számítanak: a szakmaiság, a hozzáértés, a történelmi emlékezet, a kíváncsiság, az írás- és kutatókészség, a helyes kérdésfeltevés, a gyors összefoglalás, a nagyközönség előtti gyors érthetővé tétele annak, ami történik…” Ez mind igaz, mindazonáltal az alázatosság lehet tevékenységetek igazi kulcsa.

Mindannyian tudjuk, milyen nehéz és mekkora alázatot követel az igazság keresése. És mennyivel könnyebb nem feltenni túl sok kérdést, megelégedni az elsőként adódó válaszokkal, leegyszerűsíteni, a felszínen, a látszatnál maradni; megelégedni az olcsó megoldásokkal, amelyek nem ismerik azt a fáradságos vizsgálódást, amely képes bemutatni a valós élet bonyolultságát. Az elsőre nem mindent tudás alázata az, ami ösztönzi a kutatást. A már eleve mindent tudás feltételezése az, ami akadályozza azt.

Az alázatos újságíró nem középszerű újságírót jelent, hanem olyat, aki tisztában vannak azzal, hogy egy cikkel, egy Twitter-üzenettel, egy élő televíziós vagy rádiós kapcsolással jót, de ha nem figyelmes és gondos, kárt is okozhat felebarátjának és néha egész közösségeknek. Itt például arra gondolok, hogy bizonyos „harsány” címek a valóság hamis képét adhatják. A helyesbítés mindig szükséges, ha téved az ember, de nem elég a jó hírnév helyreállításához, különösen egy olyan korban, amikor az interneten keresztül egy hamis információ oly mértékben terjedhet, hogy teljesen igaznak tűnik. Ezért nektek, újságíróknak mindig gondolnotok kell a rendelkezésetekre álló eszköz erejére, és ellen kell állnotok annak a kísértésnek, hogy nem kellőképpen ellenőrzött híreket tegyetek közzé.

Egy olyan korban, amikor sokan hajlamosak arra, hogy mindent és mindenkit megítéljenek, az alázat az újságírónak is segít abban, hogy ne siesse el a dolgokat, hogy próbáljon megállni, megtalálni az időt, ami a megértéshez szükséges. Az alázat segít, hogy megértéssel közeledjünk a valósághoz és másokhoz. Az alázatos újságíró megpróbálja helyesen, a maguk összetettségében megismerni a tényeket, mielőtt elmondaná és kommentálná őket. Nem szaporítja „a felesleges szlogeneket, amelyek ahelyett, hogy elindítanák, gátolják a gondolkodást” (Beszéd a TV2000 vezetőinek, alkalmazottainak és munkatársainak, 2014. december 15.). Nem alkot sztereotípiákat. Nem elégszik meg olyan kényelmes hozzáállással, amely „úgy mutat be egyeseket, mintha képesek lennének megoldani az összes problémát, vagy épp ellenkezőleg, mint bűnbakokat, akik mindenért felelősek” (ibid.).

Egy olyan korban, amikor különösen a közösségi médiában, de nem csak ott, sokan erőszakos és becsmérlő nyelvet használnak, olyan szavakat, amelyek megsebzik és sok esetben tönkreteszik az embereket, a nyelvet inkább kalibrálni kell, és ahogy szent védőszentetek, Szalézi Szent Ferenc mondja a Filóteában: úgy kell használni a szót, mint a sebész használja a szikét (vö. 29. fejezet). Egy olyan korban, amikor túl sok ellenséges szó hangzik el, amikor rosszat mondani másokról, sokak számára szokássá vált, az emberek beskatulyázásával együtt, mindig emlékeznünk kell arra, hogy minden embernek megvan a maga elidegeníthetetlen méltósága, amelyet soha nem lehet elvinni tőle. Egy olyan korban, amikor sokan hamis híreket terjesztenek, az alázat megakadályozza, hogy a félrevezetés romlott ételét árusítsd, és arra hív, hogy inkább az igazság friss kenyerét kínáld.

Az alázatos újságíró szabad újságíró. Szabad a kényszerítő tényezőktől. Szabad az előítéletektől, és ezért bátor. A szabadság bátorságot igényel!

Fájdalommal hallgattam a statisztikai adatokat azokról a munkatársaitokról, akiket bátor és odaadó munkájuk közben öltek meg sok országban, akik azon fáradoztak, hogy tájékoztassanak, mi történik a háborúkban és a drámai helyzetekben, amelyek között sok fivérünk és nővérünk él a világban. A sajtónak és a véleménynyilvánításnak a szabadsága fontos mutatója egy ország egészségi állapotának. Ne felejtsük el, hogy a diktatúrák egyik első intézkedése az, hogy megszüntetik vagy látszólagossá teszik a sajtószabadságot, nem adnak szabadságot a sajtónak. „Szabad újságírásra van szükségünk, amely az igaz, a jó, az igazságos szolgálatában áll; olyan újságírásra, amely a találkozás kultúrájának kialakítását segíti” (Pápai Twitter-üzenet, 2019. május 3.). Olyan újságírókra van szükségünk, akik az áldozatok oldalán, az üldözöttek oldalán, a kirekesztettek, elutasítottak, hátrányosan megkülönböztetettek oldalán állnak. Rátok és munkátokra van szükség, hogy segítséget kapjunk ahhoz, hogy ne feledkezzünk el a sokféle szenvedésről, amelyek nem gyakran kerülnek reflektorfénybe, vagy ha igen, akkor is csak rövid időre, hogy aztán újból a közöny homályába hulljanak. Most eszembe és szívembe jut az a kérdés, amelyet egyikőtök tett fel nekem nem régiben: „Ön mit gondol az elfelejtett háborúkról?” Milyen elfelejtett háborúkról? Azokról, amelyek még mindig folynak, de amelyeket az emberek már elfelejtenek, amelyek nem szerepelnek az újságokban, a médiában. Vigyázzatok: ne feledkezzetek el a valóságról pusztán azért, mert már nem jelent szenzációt! Nem, a valóság folytatódik, mi folytatjuk. Ez egy szép szolgálat! Konkrétan ott vannak például a társadalom által elfelejtett háborúk, amelyek még mindig zajlanak.

Ezért szeretném megköszönni, amit csináltok. Mert segítetek nekünk, hogy ne felejtsük el azokat az életeket, amelyeket már azelőtt kioltanak, mielőtt megszületnének; azokat az életeket, amelyek alighogy megszületnek, elhalnak az éhségtől, a nélkülözéstől, gondozás hiányától, a háborúktól; a katonagyermekek életét, a megerőszakolt gyermekek életét. Segítetek nekünk, hogy ne felejtsük el a hitük vagy etnikai hovatartozásuk miatt üldözött megannyi nőt és férfit. Hadd kérdezzek valamit: ki beszél ma a rohingjákról? Ki beszél ma a jazidi nőkről? Elfeledkeztünk róluk, és ők továbbra is szenvednek. Ti segítetek, hogy ne felejtsük el, hogy azok, akik természeti csapások, háborúk, terrorizmus, éhezés és szomjazás miatt arra kényszerülnek, hogy elhagyják szülőföldjüket, nem számok, hanem mindegyikük egy arc, egy élettörténet, egy boldogság utáni vágy. Elnökötök a bevándorlókról beszélt: nem szabad elfelejtenünk ezt a Földközi-tengert, amely lassanként temetővé válik.

Az alázatos és szabad újságíró igyekszik a jóról beszámolni, még akkor is, ha gyakoribb az, hogy a rosszról szerzünk tudomást. Ami engem mindig megerősített püspöki szolgálatomban, annak felfedezése, mennyi jó dolog történik körülöttünk, hányan áldozzák fel magukat – akár hősiesen is –, hogy segítsék idős szüleiket vagy beteg gyermeküket; hányan dolgoznak nap mint nap mások szolgálatában; hányan nyújtják ki segítő kezüket ahelyett, hogy elfordulnának. Kérlek benneteket, továbbra is számoljatok be a valóságnak arról a részéről, amely – hála Istennek – még mindig a legnagyobb: azoknak az embereknek a valóságáról, akik nem adják át magukat a közömbösségnek, akik nem menekülnek el az igazságtalanság láttán, hanem türelmesen, csendesen építenek. Egy óceánnyi jó van, ami megérdemli, hogy ismert legyen, és amely erőt ad reményünknek. Az életről való beszámolásban nagyon jó szemük van a nőknek, és örömmel látom, hogy szövetségetekben a nők hozzájárulását teljes mértékben elismerik. A nők jobban látnak és jobban értenek, mert jobban éreznek.

Végezetül szeretnélek biztosítani benneteket arról, hogy nagyra értékelem azt az elkötelezettséget, amellyel munkátokat végzitek, amely, ha a szolgálat szellemében élitek, küldetéssé válik. Apostoli útjaim során tudatosíthatom, milyen sok fáradsággal jár munkátok. Sőt, távol éltek származási országotoktól, és annak az országnak a tükrévé váltok, amelyben dolgoztok, meg tudjátok ragadni pozitív és negatív tulajdonságait. Arra hívlak benneteket, hogy olyan tükör legyen, amely tud reményt tükrözni, reményt ébreszteni. Kívánom, hogy alázatos és szabad nők és férfiak legyetek, olyanok, akik értékes nyomot hagynak a történelemben.

Köszönöm nektek ezt a találkozót! Megáldalak benneteket, szeretteiteket, és megáldom munkátokat is. Kérlek, ti is imádkozzatok értem. Most pedig szeretnék áldást adni mindannyitokra. Tudom, hogy nem vagytok mindnyájan hívők, és ezért csendben, magamban mondom el az áldást, mindnyájatokért. Isten áldjon meg mindnyájatokat, áldja meg mindnyájatok szívét! Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria