Ferenc pápa sajtótájékoztatója a Strasbourgból Rómába tartó repülőgépen

Kitekintő – 2014. november 26., szerda | 12:51

A Szentatya november 25-i, Strasbourgban az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsnál tett látogatása után a Rómába vezető repülőúton hagyományos módon sajtótájékoztatót tartott.


A sajtótájékoztató kezdetén Federico Lombardi szentszéki szóvivő Ferenc pápához fordulva kifejezte elismerését a Szentatya két fontos beszéde kapcsán, majd átadta a szót az újságíróknak.

A francia állami televízió képviseletében Renaud Bernard  tette fel kérdését, amely a pápa első, az Európai Parlamentben elmondott beszédére vonatkozott. Utalt arra a megállapításra, amelyben a Szentatya kifejtette: kerülni kell, hogy a multinacionális hatalmak megsemmisítsék a népek valódi önmegvalósításának erejét. „Ezek szerint lehet-e azt mondani, hogy a pápa szociáldemokrata?” – tette fel a kérdést az újságíró.

Ferenc pápa így válaszolt: „Kedves barátom, ez egyfajta leszűkítés lenne! Ha így fogalmaznék, olyan lennék, mint egy rovargyűjtő: »Ez egy szociáldemokrata rovar…« Nem, nem mondanám: nem tudom, hogy egy pápa szociáldemokrata-e, vagy sem. Én nem merném magamat az egyik vagy a másik oldalhoz tartozónak minősíteni. Azt merem állítani, hogy mindez az evangéliumból jön: ez az evangélium üzenete, amit magába foglalt az egyház társadalmi tanítása. Én ebben az esetben, konkrétan, a szociális és a politikai kérdésben, amelyekkel foglalkoztam, soha nem szakadtam el az egyház társadalmi tanításától. Az egyház társadalmi tanítása az evangéliumból és a keresztény hagyományból származik. Erről beszéltem. A népek önazonossága evangéliumi érték, vagy nem? Ebben az értelemben mondtam. De megnevettettél, köszönöm szépen!”

A Le Figaro munkatársa ezekkel a szavakkal fordult a pápához: „Szentatya, az emberek Strasbourgban csalódottak voltak. Nem bánta meg, hogy nem kereste fel a székesegyházat, amely idén ünnepli fennállásának millenniumát? Mikor látogat el először Franciaországba, és hová? Talán Lisieux-be?”

Ferenc pápa elmondta, hogy még nincs tervbe véve egy franciaországi látogatás, de minden bizonnyal elmegy Párizsba. Emellett felmerült, hogy Lourdes-ot is felkeresse. „Kértem, hogy legyen a programban egy olyan város is, ahová még soha nem látogatott el pápa, hogy köszönthessem a lakóit” – tette hozzá a Szentatya, majd elmagyarázta: nem kereshette fel a székesegyházat Strasbourgban, mert akkor látogatása olyan lett volna, mint egy Franciaországnak szóló apostoli út.

Az újságírók az Iszlám Államról és a terroristákkal folytatott párbeszédről is kérdezték Ferenc pápát a Strasbourgból Rómába tartó repülőgépen. A Szentatya a párbeszéd lehetőségéről ezt mondta: „Én soha nem tekintek semmit elveszettnek. Soha. Talán nem lehet párbeszédet folytatni, de soha ne zárjuk be az ajtót. Ez nehéz, majdhogynem lehetetlen, de az ajtó legyen mindig nyitva.” 

Giacomo Galeazzi, a La Stampa munkatársa az olasz újságírók nevében megkérdezte, hogy a pápa tisztelője-e Szent Józsefnek, és tart-e szobájában Szent József-kegyszobrot. A pápa igennel válaszolt, és hozzátette: „Szent József idáig minden kérésemben közbenjárt.”

Az olasz újságíró a pápa Európa Tanácsban mondott beszédéből a transzverzalitás fogalmát emelte ki, utalva a nemzedékek közötti egyezmény szükségességére.

Ferenc pápa a repülőgépen tartott sajtókonferencián ismételten hangsúlyozta: a transzverzalitás (a geometriai-fizikai kifejezésből származó jelentés itt: az önnön szempontjain felülemelkedni képes, a másik felé nyitott hozzáállás, együttműködő megközelítés – A szerk.) jelentőségét. A fiatal politikusokkal, különböző pártok és nemzetek képviselőivel folytatott vatikáni beszélgetései során a pápa látta, hogy a transzverzalitás felé közelítenek, ami értéket jelent. Nem félnek attól, hogy elrugaszkodjanak saját hovatartozásuktól. Nem tagadják meg hovatartozásukat, de kilépnek belőle, hogy párbeszédet folytathassanak. „Bátrak! Követni kell példájukat a nemzedékek közötti párbeszédben is. Európának erre van szüksége: ki kell lépnie, hogy párbeszédet folytasson máshonnan származó emberekkel” – hangsúlyozta a Szentatya.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria