Ferenc pápa sajtótájékoztatója visszaúton az Egyesült Arab Emírségekből

2019. február 7. csütörtök, 14:22

Február 5-én az Egyesült Arab Emírségekből hazatérőben a Szentatya beszélgetett az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Főleg az útról, a főimámmal közösen aláírt dokumentumról kérdezték, de szóba került Venezuela helyzete, és a nőkkel, szerzetesnőkkel szembeni szexuális visszaélések témája is.

A sajtótájékoztató teljes magyar fordítását közreadjuk.

Alessandro Gisotti:

– Szép délután kívánok, Szentatya, szép délutánt mindannyitoknak! Mi, újságírók, gyakran használjuk a „történelmi” jelzőt, és időnként figyelmeztetnek is bennünket, hogy egy kicsit túl gyakran használjuk, viszont azt hiszem, erre az útról ezt megalapozottan kijelenthetjük. Sokan használták ez a jelzőt, számos nyelven. Időtartamát tekintve valóban rövid út volt, horizontját tekintve viszont hosszú távú, és sokan remélik, hogy gyümölcsei, melyek e napok magjaiból születnek, hosszan tartóak lesznek. Az utazás mai programja egy sok népből álló néppel való találkozás volt: a helyi szervezők azt mondták, hogy mintegy száz nemzetiség volt jelen [a misén]. Tegnap pedig ez a valóban rendkívüli értékű dokumentum [közös nyilatkozat az emberi testvériségről], egy meglepetés, egy azon meglepetések közül, amelyekről fontosságuk miatt a kollégák – felteszem – örömmel tudósítottak. Nem tudom, Szentatya, a kérdések előtt akar-e mondani egy rövid bevezetőt.

Ferenc pápa:

– Mindenekelőtt jó napot kívánok, és megköszönöm társaságotokat. Túl rövid út volt, ugyanakkor hatalmas élmény. Azt hiszem, minden út történelmi, és minden egyes napunkkal írjuk életünk mindennapos történelmét. Egyetlen történet sem kicsi, egyetlen sem. Minden történet nagy és méltósággal rendelkezik, még ha csúnya is, mert a méltóság elrejtőzött, ugyanakkor az mindig felszínre is jöhet! Nagyon köszönöm együttműködéseteket!

Alessandro Gisotti:

– A hagyományt követve a helyi újságírók kérdéseivel kezdjük. Ez a gazdag tartalmú dokumentum valóban sok kérdést felvet, erősen elgondolkodtat. Szentatya, az első kérdező Imad Atrach, a Sky News Arabiától.

Imad Atrach:

– Szentatya, melyek lesznek ennek az útnak a közeli eredményei, és milyen benyomás alakult ki Önben az országról, az Egyesült Arab Emirátusokról?

Ferenc pápa:

– Egy modern országot láttam, lenyűgözött a város, a város tisztasága… És kicsi érdekességek is: ahogyan a virágokat öntözik ebben a sivatagban. Ez egy modern ország, sok idejövő népet befogad. Olyan ország, amely a jövőbe tekint. Sok egyéb dolog között például a gyermekek nevelése: a jövőbe tekintve nevelik őket, mindig. Így magyarázták nekem. Aztán egy másik dolog, ami megragadott, a víz problémája: a jövő, a közeljövő számára próbálnak vizet nyerni a tengerből, és ihatóvá tenni azt, ugyanígy a levegő pártartalmából is próbálnak vizet nyerni… Mindig új megoldásokat keresnek. Azt is hallottam valakitől: „Eljön a nap, amikor nem lesz olajunk, és készülünk arra a napra, mert több teendőnk lesz.” Ez tehát olyan ország, amely a jövőbe tekint. Azután úgy tűnt nekem, hogy nyitott, nem zárt ország. A vallásosság is: az iszlám egy nyitott, nem zárt iszlám, párbeszédet folytató, testvéri és békés iszlám. Ebben a tekintetben hangsúlyozom a hivatást a békére, amelyet jelenlévőnek éreztem, annak ellenére, hogy vannak háborús nehézségek a térségben, de ezt éreztem. Azután nagyon megérintett a találkozó a bölcsekkel [az Idősek tanácsával], az iszlám bölcseivel; mély dolog; sokfelől jöttek, sok kultúrából. És ez ennek az országnak a nyitottságát is mutatja egy bizonyos térségi, egyetemes, vallási párbeszédre. Azután nagyon erős benyomást tett rám a vallásközi találkozó: erős kulturális esemény; és azután – említettem beszédemben – az is jelentős dolog, amit tavaly csináltak [a konferencia] a gyermekek védelméről a médiában, az interneten. Mert a gyermekpornográfia ma már valóban „iparág”, mely sok pénzt hoz és kizsákmányolja a gyermekeket. Ez az ország felfigyelt rá, és pozitív lépéseket tett. Biztosan vannak problémák és negatív vonások, de egy kétnapos út során ezek a dolgok nem látszanak, vagy ha látszanak, akkor elfordítja az ember a fejét… És köszönöm a fogadtatást!

Alessandro Gisotti:

– Most Nour Salman fog kérdezni Öntől, ő az Emirates News Agencytől jött.

Nour Salman (angolul):

– Szentatya, nagyon köszönöm ezt a lehetőséget! A kérdés, amelyet fel kell tennünk: most, hogy Abu-Dzabiban aláírták az emberi testvériségről szóló nyilatkozatot, hogyan fogják alkalmazni azt a jövőben? És mit gondol őnagyságának, Mohamed Bin Zájidnak arról a bejelentéséről, hogy megépítteti a Szent Ferenc-templomot és Ahmed el-Tajjeb imám mecsetjét?

Ferenc pápa:

– A dokumentum sok reflexióval és imádsággal készült. A főimám a maga csapatával, és én is a magaméval sokat imádkoztunk, hogy sikerüljön megfogalmazni ezt az okmányt. Mert számomra egyetlen nagy veszély van ebben a pillanatban: a pusztítás, a háború, a gyűlölködés közöttünk. És ha mi, hívők nem tudjuk megfogni egymás kezét, ha nem tudjuk megölelni és megcsókolni egymást, és ha nem tudunk imádkozni is együtt, hitünk vereséget szenved. Ez a dokumentum az Istenben való hitből születik, aki mindenki Atyja, és a béke Atyja, aki elítél minden pusztítást, minden terrorizmust, a történelem első terrorizmusától, Káinétól kezdve. Ez a dokumentum majdnem egy éven keresztül született, elküldtük, választ kaptunk, imádkoztunk… De nem hoztuk eddig nyilvánosságra, bizalmasan kezeltük, hogy érlelődhessen, hogy ne szülessen meg a gyermek idő előtt, hogy kifejlődve, éretten szülessen meg. Köszönöm!

Alessandro Gisotti:

– Szentatya, mielőtt meghallgatnánk a következő kérdést, az Alittihad újságírója egy ajándékot szeretne átadni [egy festményt ad a pápának]. Most pedig Joerg Seisselberg kolléga fog kérdezni, aki a német ARD munkatársa.

Joerg Seisselberg:

– Szentatya, találkozásokkal, benyomásokkal, képekkel teli út volt. Érkezésének képe is megmaradt emlékezetemben: katonai tiszteletadással fogadták, katonai repülőgépekkel, amelyek a vatikáni színeket rajzolták az égre. Azt kérdezem magamtól: hogyan illik ez Ferenc pápához, ahhoz a pápához, aki békeüzenettel érkezik? Mit érez és mit gondol ezekben a pillanatokban? És még e témakörön belül: felhívása a jemeni békéért milyen reakciókat kapott találkozásai során? Ezek reményre adnak okot, hogy üzenetét elfogadják, hogy lépéseket fognak tenni a béke felé Jemenben? Köszönöm!

Ferenc pápa:

– Köszönöm! A fogadtatás minden gesztusát a jóakarat gesztusaként értelmezem. Mindenki a saját kultúrája szerint csinálja. És mit találtam itt? Olyan nagy fogadtatást, hogy mindent meg akartak tenni, kicsi és nagy dolgokat, mert érezték, hogy a pápa látogatása jó dolog. Valaki azt mondta, hogy áldás is: ezt Isten tudja, de ők ezt, ha jól értelmezem, jó dolognak érzik, és éreztetni akarták, hogy szeretettel fogadnak. A háborúk problémájáról: Ön egyet említett. Tudom, nehéz véleményt mondani két nap után, és azután, hogy néhány emberrel beszéltem erről a témáról; de azt mondhatom, hogy jó szándékot találtam békefolyamatok elindítására. Ezt [a hozzáállást] találtam egy kicsit közös nevezőnek, amikor háborús helyzetekről beszéltem. Ön egyet, Jemen helyzetét említette. Jó szándékot találtam békefolyamatok elindítására.

Alessandro Gisotti:

– Most a La Stampától Domenico Agasso tesz fel Önnek kérdést. Ez a második pápai utazása, de az első alkalom, hogy kérdezhet a repülőn tartott sajtótájékoztatón. Parancsolj, Domenico!

Domenico Agasso:

– Szentatya, a testvériség dokumentumának tegnapi történelmi aláírása után, Ön szerint, ennek milyen következményei lesznek az iszlám világban? Itt főleg a Jemenben és a Szíriában zajló konfliktusokra gondolok. És milyen következményei lesznek a katolikusok között, figyelembe véve azt a tényt, hogy a katolikusok egy része azzal vádolja Önt, hogy engedi, hogy a muszlimok saját céljaik elérésének eszközéül használják?

Ferenc pápa:

– Nem csak a muszlimok! Vádolnak, hogy engem mindenki kihasznál, az újságírók is! Ez a munká[m]hoz tartozik. De szeretnék egy dolgot mondani. Ezt egyértelműen kijelentem: katolikus szempontból a dokumentum egy milliméterrel sem tér el a II. vatikáni zsinattól. Idézi is néhány helyen. A dokumentum a II. vatikáni zsinat szellemében készült. És mielőtt döntést hoztam volna, azt mondtam: „Így jó lesz, így zárjuk le – legalábbis részemről –, elolvastattam néhány teológussal, és hivatalosan a Pápai Ház teológusával is, aki egy domonkos szerzetes, a domonkosok szép hagyományával, nem azért, hogy boszorkányüldözésbe kezdjen, hanem hogy lássuk, mi a helyes, és ő jóváhagyta a dokumentumot. Ha valaki kényelmetlenül érzi magát, megértem, ez nem mindennapi dolog, és ez nem egy lépés hátra, ez egy lépés előre, de olyan előrelépést jelent, amelyet ötven év után teszünk meg a zsinat után, amelynek ki kell bontakoznia. A történészek azt mondják, száz év kell ahhoz, hogy egy zsinat gyökeret eresszen az Egyházban. Félúton vagyunk. És ez elbizonytalaníthat, engem is. Elmondom, láttam egy mondatot [a dokumentumban], és azt mondtam magamban: „Nem tudom, biztosan jó-e ez a mondat.” A zsinat egyik mondata volt! Engem is meglepett! Az iszlám világban különböző vélemények vannak, vannak radikálisabbak, és mások, amelyek nem azok. Tegnap a bölcsek tanácsában volt legalább egy síita is, nagyon nagy egyetemességgel, és jól beszélt… Lehetnek köztük – nem ismerem jól –, de lehetnek véleménykülönbségek… Ez egy folyamat, és a folyamatok érettséghez vezetnek, mint a virágok, a gyümölcsök esetében.

Alessandro Gisotti:

– Köszönjük, Szentatya! Most áttérünk a francia nyelvű csoporthoz. Matilde Imberty következik, a Radio France-tól.

Matilde Imberty:

– Jó estét kívánok, Szentatya! Ön most fejezte be az Emírségekben tett látogatását, és hamarosan Marokkóba megy: az is fontos út lesz. Ha jól értjük, úgy döntött, az iszlám jól meghatározott képviselőivel beszél. Ez [tudatos] területválasztás? Azután, még az iszlámmal kapcsolatban, a tegnap aláírt történelmi dokumentum nagyon ambiciózus az oktatás terén: Ön szerint valóban megérintheti-e muszlim hívőket? Köszönöm!

Ferenc pápa:

– Tudom és azt hallottam néhány muszlimtól, hogy [az emberi testvériségről szóló dokumentumot] tanulmányozni fogják az egyetemeken, legalábbis az al-Azhar egyetemen biztosan, és az iskolákban is. Tanulmányozzák, nem rájuk erőltetik. Ezt [mondom], kezdve az Ön kérdésének végével. Aztán, egy kicsit véletlenszerű a két út közelsége, mert én el akartam menni Marrákesbe, a találkozóra [az ENSZ globális egyezményéről szóló csúcstalálkozóra], de közbeszóltak protokolláris nehézségek: nem mehettem el egy nemzetközi találkozóra anélkül, hogy ne látogattam volna meg korábban az országot, de arra nem volt időm. Ezért elhalasztottuk a látogatást, amelyre röviddel ezután kerül sor. Az államtitkár ment el Marrákesbe. Ez egy diplomáciai kérdés, és udvariassági is, de nem így terveztük. Marokkóban is Szent II. János Pál nyomdokait fogom követni, aki elment oda: ő volt az első, aki elment oda. Kellemes utazás lesz. Más arab országokból is érkeztek meghívások, de idén nincs rá idő. Talán jövőre, én vagy a másik Péter, majd meglátjuk, melyikünk megy el. Köszönöm!

Alessandro Gisotti:

– Maria Sagrario Ruiz, a Radio Nacional de Españától. Köszönöm!

Maria Sagrario Ruiz  (spanyolul):

– Jó estét kívánok, Szentatya! Spanyolul teszem fel a kérdést. A vatikáni diplomáciának nagy hagyománya van abban, hogy a kis lépéseknek ezt a diplomáciáját gyakorolja a közvetítésben konfliktusok esetén. Konkrétan szeretnék emlékeztetni 1978-ra, amikor közvetítő tevékenységével II. János Pál elkerülte a háborút az Ön országa, Argentína és Chile között. Tegnap megtudtuk, hogy Nicolás Maduro – és térjünk vissza Venezuelára – levelet küldött, mert újra akarja indítani a párbeszédet; a levél Parolin államtitkárnál van, aki tökéletesen ismeri azt az országot. Minden szem, sok szem most Ferenc pápára és a Vatikánra szegeződik. Mit csinál a Vatikán, vagy mit tervez csinálni? Ön azt mondta, hajlandó közvetíteni, ha felkérik. Most hogy állunk, hol tartunk?

Ferenc pápa:

– Köszönöm! Az Argentína és Chile közötti közvetítés valóban bátor tett volt II. János Pál részéről, aki elkerült egy kitörni készülő háborút. Vannak kis lépések, az utolsó pedig a közvetítés. Vannak kis, kezdeti, segítő lépések, de nemcsak a Vatikánban, hanem minden diplomáciában: közelíteni egymáshoz, hogy megindulhasson a párbeszéd. Ez történik a diplomáciában. Úgy vélem, az államtitkárság jól el tudja magyarázni az összes lehetséges lépést. A mostani utazás előtt megtudtam, hogy egy diplomáciai borítékban érkezett egy levél Madurótól. Még nem olvastam el. Meglátjuk majd, mit lehet tenni. De ahhoz, hogy – vegyük az utolsó lépést – közvetítéssel élhessünk, mindkét fél akaratára szükség van: mindkét félnek kérnie kell. Ez volt Argentína és Chile esetében. A Szentszék Venezuelában jelen volt a párbeszéd idején, amelyen ott volt az Ön honfitársa, Rodríguez Zapatero is: az első találkozón Tscherrig érsek volt ott, majd Celli érsek folytatta. Akkor „egér született”: semmi eredmény, kudarc. Most, nem tudom, megnézem majd azt a levelet, és meglátom, mit lehet tenni. De az alapfeltétel az, hogy mindkét fél kérje. Mi mindig készen állunk. Ugyanaz, mint amikor az emberek a plébánoshoz mennek, mert probléma van a férj és a feleség között. Az egyik jön, és mi azt mondjuk neki: „De a másik fél jön vagy nem jön? Ő akarja vagy nem akarja?” Mindig mindkét fél, ez a titka. Ez érvényes az országokra is, olyan feltétel, amely gondolkodni készteti őket, mielőtt facilitációt, egy megfigyelő jelenlétét vagy közvetítést kérnének. Mindkét fél, mindig. Köszönöm! És… elmegyek oda, Spanyolországba!

Alessandro Gisotti:

– Most pedig Nicole Winfield kérdez, az Associated Presstől.

Nicole Winfield:

– Szentatya, múlt héten a L’Osservatore Romano női melléklete közzé tett egy cikket, amely elítélte a megszentelt nők szexuális bántalmazását az Egyházban – felnőtt nőkét, szerzetesnőkét – a klérus részéről. Néhány hónappal ezelőtt a női szerzetesrendek nagyobb elöljáróinak nemzetközi uniója is nyilvánosan szóvá tette ezt a problémát. Tudjuk, hogy a [püspöki konferenciák elnökeinek] a gyűlése a Vatikánban néhány hét múlva a gyermekbántalmazással foglalkozik majd, de gondolhatjuk-e, hogy a Szentszék tehet valamit, hogy ezt a problémát is kezelje, talán egy dokumentum vagy irányelvek megfogalmazásával? Köszönöm!

Ferenc pápa:

– Válaszolok erre, maradj itt, de először szeretném befejezni az utazás témáját, azután elsőként a te kérdésedre válaszolok. Jó lesz így?

Alessandro Gisotti:

– Akkor, amíg Nicole itt marad, María Angeles Aconde fog kérdezni, aki a Rome Reportstól jött.

María Angeles Aconde (spanyolul):

– Jó estét kívánok, Szentatya! A spanyol nyelvi csoport nevében teszem fel a kérdést. Találkozót tartott az Idősek Tanácsával. Amennyire lehetséges, amennyit elmondhat nekünk: milyen témákat érintettek, és Ön azzal a benyomással tér-e vissza Rómába, hogy üzenete elérte beszélgetőpartnereit?

Ferenc pápa:

– Az idősek valóban bölcsek. Először a főimám beszélt, azután mindegyikük a legidősebbel kezdve, aki spanyolul beszélt – igen, mert Mauritániából származott, és ott megtanult spanyolul, idős, nyolcvanéves volt –, a legfiatalabbig, aki a titkár volt, és keveset beszélt, de mindent egy prezentációban mondott el, ez az ő szakterülete, kommunikátor. Tetszett nekem ez a találkozó, gyönyörű volt. A kulcsszóval kezdtek beszélni: „bölcsesség”, majd „hűség”. Hangsúlyozták, hogy az élet útja során növekszik ez a bölcsesség és erősödik a hűség, és abból születik a népek közötti barátság. Különbözőek voltak… Nem tudom, hogyan magyarázzam el: az egyik síita, a többiek különböző árnyalatokkal… És a bölcsességnek és a hűségnek ez az útja elvezet a béke építéséhez, mert a béke a bölcsesség és a hűség műve, az emberek közötti, népek közötti hűségé. Úgy éreztem, valódi bölcsek között voltam; és ez biztosítékot jelent a főimám számára, az, hogy mellette van ez a tanács.

Angelina:

– Azt hiszem, elégedett lehetett…

Ferenc pápa:

– Igen, nagyon elégedett. Köszönöm!

Alessandro Gisotti:

– Itt van Sofia Barbarani is, a The Nationaltől, amely nagyon fontos újság Abu-Dzabiban.

Sofia Barbarani:

– Jó napot kívánok, a kérdés, amelyet fel akartunk tenni Önnek az abu-dzabi újságírók csoportjának nevében: ma egy kislány odavitt Önnek egy levelet – láttuk –, odafutott Önhöz, amikor az autóban volt. Tudni szeretnénk, elolvasta-e már a levelet, tudja-e, miről szól…

Ferenc pápa:

– Nem volt rá időm. A levelek ott vannak, csoportosítják őket, hogy később elolvashassam.

Sofia Barbarani:

– Elmondaná, milyen benyomást tett Önre, amikor látta ezt a kislányt Ön felé közeledni?

Ferenc pápa:

– Bátor az a kislány! Megállították, de én szóltam: „Nem, hagyjátok idejönni!” Annak a kislánynak van jövője, van jövője! Hadd mondjam azt: szegény leendőbeli férje! [Nevet, nevetnek.] Van jövője, bátor. Tetszett nekem, mert bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyesmit meg merjen csinálni. Aztán egy másik kislány követte, ketten voltak: a másik látta, és ő is felbátorodott.

Alessandro Gisotti:

– Még vannak kérdések az úttal kapcsolatban: Inés San Martín és Franca Giansoldati, ha nagyon gyorsak lesztek.

Franca Giansoldati:

– Szentatya, el-Tajjeb imám megemlítette, elítélte az iszlamofóbiát, az iszlámtól való félelmet. Miért nem hallottunk valamit a krisztianofóbiáról [a keresztényektől való félelemről], vagy legalább a keresztények üldözéséről?

Ferenc pápa:

– Valójában én beszéltem a keresztények üldözéséről, nem akkor, de gyakran beszélek róla. Ezen látogatás során is beszéltem róla, nem emlékszem, hol, de beszéltem róla. Nem tudom, azt hiszem a dokumentum inkább az egységről és a barátságról szól, de kiemeltem ezt. Most jut eszembe: a dokumentum is elítéli, elítéli az erőszakot. Vannak csoportok, amelyek muszlimnak mondják magukat – bár a bölcsek azt mondják, hogy az nem az iszlám –, és üldözik a keresztényeket. Emlékszem arra az apukára Leszbosz szigetén, három gyermekkel. Harmincéves lehetett, nem több, sírt, és azt mondta nekem: „Én muszlim vagyok, a feleségem keresztény volt, és jöttek az Iszlám Állam terroristái, meglátták a keresztet, és azt mondták neki: »Térj meg!« Ő viszont azt felelte: »Nem, én keresztény vagyok.« És ott, előttem elvágták a torkát.” Ez a terrorista csoportok mindennapi kenyere. Nemcsak a keresztényekkel szemben, hanem a pusztítás, az ember elpusztítása. Ezért a dokumentum erősen elítélőleg szól erről.

Alessandro Gisotti:

– Még mindig az útról, Inés San Martín a Cruxtól.

Inés San Martin (spanyolul):

– Szentatya egy olyan kérdés, amely valójában a kollégám által feltett kérdéshez kapcsolódik, mert nem volt időnk egyeztetni. De, amint mondtam Önnek a legutóbbi utazás során, lehetőségem volt interjút készíteni Moszul érsekével Irakban, aki mindig azt mondja, hogy várják Önt, és tagadja, hogy erről a püspökök beszélnének, hanem egyszerűen csak várják. Ön beszélt a vallásszabadságról, azt mondta, hogy a vallásszabadság túlmutat az istentiszteleti szabadságon. Mondana egy kicsit többet erről a témáról? Mert ma elmentünk, illetve épp visszatérünk egy olyan országból, amely a toleranciájáról ismert, mégis, a katolikusok közül sokan, akik ma ott voltak a sportközpontban [a misén], amióta megérkeztek az Egyesült Arab Emírségekbe, először csak ma mutathatták meg nyilvánosan hitüket és hiedelmeiket. Tehát történhet-e olyan változás, amely egyszerűen túlmutat a mai napon?

Ferenc pápa (spanyolul):

– A folyamatoknak vannak kezdőpontjai, nemde? Előkészíthetünk egy cselekedetet, aztán ez a cselekedet megvalósul, utána pedig már van egy „előtte” és egy „utána”. Úgy gondolom, hogy a szabadság mindig folyamatban valósul meg, folyamatban kell előrehaladnia, mindig többet, nem szabad megállnia. Lenyűgözött egy beszélgetés, amelyet indulásunk előtt egy tizenhárom éves fiúval folytattam Rómában, aki látni akart engem, látni akart, és én válaszoltam neki, azt mondta ugyanis: „Nos, néhány dolgot érdekesnek találok, de szeretném elmondani Önnek, hogy én [a pápa innentől olaszul folytatja], szeretném elmondani Önnek, hogy ateista vagyok. Mit kell tennem, nem hívőként, hogy a béke emberévé váljak?” Azt mondtam neki: „Tedd azt, amit érzel”, és beszéltem hozzá egy kicsit. Tetszett nekem a fiú bátorsága: ateista, de keresi a jót, keresi ezt az utat. Ez is egy folyamat, amelyet tiszteletben kell tartanunk és kísérnünk kell. Kísérni kell a jóra irányuló összes folyamatot, mindenkiét, bármilyen „színű” legyen is. És azt hiszem, ezek előrelépések. Köszönöm!

Alessandro Gisotti:

– Szentatya, az időnk lassan lejár, viszont adnia kell még egy választ…

Ferenc pápa:

– Igaz, a nőkkel való rossz bánásmód probléma. Merem azt mondani, hogy az emberiség még nem érett, a nőt még mindig „másodosztályúnak” tekintik. Kezdjük innen: ez egy kulturális probléma. Aztán eljutunk a nők legyilkolásáig. Vannak olyan országok, ahol a nők bántalmazása eljut a nőgyilkosságig. Mielőtt elérkeznénk az Ön konkrét kérdéséhez, egy érdekesség, amit mondtak nekem, de nézzenek utána, hogy igaz-e vagy sem. Azt mondták, hogy a női ékszerek eredete egy nagyon ősi országban keresendő – nem tudom, valamelyik keleti országban –, ahol az volt a törvény, hogy elzavarták, elbocsátották [elvetették] az asszonyt. Ha a férj, abban az országban – nem tudom, igaz-e vagy sem –, azt mondta neki: „Menj el”, abban a pillanatban, azzal, amit viselt, el kellett távoznia, anélkül, hogy bármit magához vehetett volna. És akkor a nők elkezdtek maguknak ékszereket készíteni, aranyból és drágakövekből, hogy valamiből meg tudjanak élni. Nem tudom, igaz-e vagy sem, de érdekes. Nézzenek utána!

Most nézzük az Ön kérdését [a klerikusok szerzetesnőkkel szembeni visszaéléséről]. Igaz, az Egyházon belül voltak klerikusok is, akik ezt tették; egyes kultúrákban ez egy kicsit erősebb, mint másokban; ez nem olyasmi, amit mindenki tesz, de voltak papok és püspökök is, akik ezt tették. És azt hiszem, ezt még mindig teszik, mert ez nem olyan dolog, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor észreveszed, véget ér. A dolog folytatódik. Már egy ideje dolgozunk ezen. Felfüggesztettünk néhány papot, akiket el is küldtünk emiatt. És – nem tudom, hogy az eljárás befejeződött-e – fel kellett oszlatnunk néhány női szerzetesrendet, amely erősen kötődött ehhez; egyfajta romlottság volt benne. Nem mondhatom: „Az én házamban ilyen nincs…” Ez igaz. Kell-e valami többet tenni? Szándékunkban áll-e megtenni? Igen. De ez egy út, amely régóta elkezdődött. Benedek pápának volt bátorsága feloszlatni egy bizonyos szintű női kongregációt, mert kialakult a nők manipulációja, szexuális manipulációja is [amint azt a sajtóközpont ideiglenes igazgatója, Alessandro Gisotti elmagyarázta: amikor a Szentatya a rabszolgaság fogalmát használta a sajtótájékoztatón, akkor „manipulációt” értett rajta, a hatalommal való visszaélést, amely szexuális bántalmazásban is megnyilvánul] papok vagy az alapító részéről. Néha az alapító elveszi a szabadságot, megfosztja a szerzetesnővéreket szabadságuktól, eljuthat idáig.

Benedek pápáról szeretném hangsúlyozni, hogy ő olyan ember, akinek volt bátorsága ahhoz, hogy sok dolgot megtegyen ezzel kapcsolatban. Van egy anekdota: őneki kezében volt minden papír, rendelkezett minden dokumentummal egy szerzetesi szervezetről, amelyen belül korrupció volt, szexuális és gazdasági is. Ő [bíborosként] elment, de szűrők voltak, és nem tudott elérkezni [az igazságig]. A végén a pápa [Szent II. János Pál], azzal a szándékkal, hogy feltárja az igazságot, gyűlést hívott össze, és Joseph Ratzinger odament a dossziéjával és az összes papírjával. És amikor visszatért, azt mondta a titkárának: „Tedd a levéltárba, a másik fél nyert.” Nem szabad megbotránkoznunk ezen, ezek egy folyamat lépései. De aztán, amikor pápa lett, az első dolog, amit mondott, az volt: „Hozd ide nekem a levéltárból azokat az iratokat”, és belekezdett… A Benedek pápáról szóló „folklór” megmutatja, mennyire jó ő, igen, mert jó, jó, egy darab kenyér is rosszabb nála, ő jó! De gyengének is mutatja, pedig gyengeségből semmi sincs benne! Erős ember volt, következetes ember. Ő elkezdte… És ott, abban a szerzetesi kongregációban létezett ez a probléma, amit Ön említett. Imádkozzon, hogy tudjunk előrehaladni! Én előre akarok haladni… Vannak esetek, némely kongregációban, különösen újakban, és néhány térségben több, mint másokban. Igen, így fest a dolog. Dolgozunk.

Alessandro Gisotti:

– Köszönjük, Szentatya! És köszönöm mindnyájatoknak! De itt a végén van itt egy meglepetés az egyik kolléganőnk számára, aki egy fontos, nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett.

Ferenc pápa:

– Azt mondták nekem, hogy 150. születésnapját ünnepeljük Valentinának [nevet, nevetnek] [Valentina Alazrakinak ez a 150. pápai utazása]. De én nem látom túlságosan mumifikáltnak! Olyan asszony, akinek érdekes gyökerei vannak. Egyszer mondtam neki: „Ha Ön elmegy vérvételre, zavarba fogja hozni a hematológust!”

Nagyon köszönöm! Imádkozzatok értem, ne felejtsétek el, szükségem van rá! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Tv2000

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

16:42
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

16:00
Útravaló – 2019. február 16.

Útravaló – 2019. február 16.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. február 16.

Mai evangélium – 2019. február 16.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 8,1–10

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle