Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezette a húsvéti vigíliát és pénzt adott a szegényeknek

Ferenc pápa – 2014. április 19., szombat | 22:55

A teljesen sötétbe borult Szent Péter-bazilikában kezdődött a vigília szertartása, amelyen Ferenc pápa tíz embert keresztelt meg, olaszokat és külföldieket is – tudósít az MTI.


A szertartás a bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet és a húsvéti gyertyát.

Innen Ferenc pápa és a vele koncelebráló kétszáz pap a bazilika főhajóján át az oltárig haladt. A Szent Péter-bazilika teljes csendben és sötétben volt, csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világították meg. A bazilikában akkor gyulladtak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. A szertartás során megszólaltak a bazilika három napja néma harangjai is.

Beszédében Ferenc pápa úgy fogalmazott: a krisztusi feltámadással a szeretet melege és fénye éledt fel. „Ezt vigyük el mi is a világ legtávolabbi részére is fivéreinket és nővéreinket segítve!" – hangoztatta a pápa.

Ferenc pápa aktualizálta húsvét üzenetét – írja a Vatikáni Rádió. Az evangéliumról beszélve kifejtette: Valamennyiünknek van egy „galileai” kezdetünk Jézussal való utunkon, kezdve keresztségünkkel, hitünk meggyökerezésén át keresztény tapasztalatainkig. Elmenni Galileába ezt jelenti: visszatérni ahhoz az izzó pillanathoz, amikor Isten kegyelme megérintett engem utam kezdetén. Attól a szikrától ma is meggyújthatom tüzemet, minden nap, és meleget és fényt vihetek testvéreimnek. E szikrától meggyullad az alázatos öröm, amely nem sérti mások fájdalmát és elkeseredését, jó és szelíd öröm. A keresztény életében tehát van egy Galilea a keresztségtől kezdve: találkozás Jézussal, aki magához hívott, akit követtem, hogy részt vegyek küldetésében. Visszatérni Galileába azt jelenti, hogy megőrizzük elevenen emlékezetünkben a hívást, amikor utamon Jézussal találkoztam, amikor irgalommal rám tekintett és követésére hívott. Emlékezem a pillanatra, amikor tekintetünk találkozott, és megéreztette velem, hogy szeret.

Ma, ezen az éjszakán, mindannyian kérdezzük meg magunktól: hol van az én Galileám? Mikor találkoztam Vele? Emlékezem rá? Vagy talán elfeledtem? Olyan ösvényekre tévedtem, amelyek elfeledtették velem e találkozást? Uram, segíts: mondd meg, hol van, melyik életmozzanatom az én Galileám! Tudod, szeretnék oda visszatérni, hogy találkozzam Veled, és hagyjam, hogy átöleljen irgalmasságod!” Ne féljetek, térjetek vissza Galileába!

A vigília szertartásán az egyházfő tíz személyt részesített a keresztség, elsőáldozás és bérmálkozás szentségében. A legfiatalabb közöttük hét éves, a legidősebb 58 éves volt. Olaszországból, Franciaországból, Fehéroroszországból, Szenegálból, Libanonból és Vietnámból érkeztek.

A Vatikán szombaton bejelentette, hogy miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a keresztutat vezette, két bizalmasa, Konrad Krajewski pápai főalamizsnás és Diego Ravelli pápai szertartásmester végigjárta a Termini római központi vasúti pályaudvaron éjszakázó hajléktalanokat, és mindegyiküknek egy-egy borítékot adott át. Ebben a pápa húsvéti üdvözlete volt és fejenként 50 euró (több mint 15 ezer forint) készpénz. Ugyanezt kapták egy másik római pályaudvaron, valamint a Santa Maria Maggiore bazilikánál lévő hajléktalanok is. A Vatikán nem közölte, hogy hány ember részesült segítségben. Karácsonykor Ferenc pápa tömegközlekedési jegyeket és telefonkártyákat küldött a római hajléktalanoknak.

Fotó: Europress/AFP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria