A pápa videoüzenete mianmari útja elé: A látogatás a reménység és a bátorítás ideje legyen

Ferenc pápa – 2017. november 18., szombat | 12:45

November 27-étől, jövő hétfőtől lesz vendége a pápa Mianmarnak, egészen csütörtök délig, amikor a szomszédos Bangladesben folytatja apostoli útját. A Szentatya november 17-én videoüzenettel fordult a délkelet-ázsiai ország lakóihoz.

„Miközben mianmari látogatásomra készülök, baráti szóval szeretném köszönteni az egész népet. Azért jövök, hogy hirdessem Jézus Krisztus evangéliumát, a kiengesztelődés, a megbocsátás és a béke üzenetét. Látogatásom szeretné megerősíteni Mianmar katolikus közösségét az istenhitében és evangéliumi tanúságtételében, mely a férfi és nő méltóságát tanítja, és azt kéri, hogy nyissuk meg a szívünket mások, főként a szegények és rászorulók előtt” – szól a pápai üzenet.

„A tisztelet és a bátorítás lelkületével szeretném meglátogatni a nemzetet, hogy minden erejével egyetértést és együttműködést tudjon teremteni a közjó szolgálatában. Olyan korban élünk, amelyben hívő és nem hívő emberek mind nagyobb szükségét érzik a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek, és úgy kell, hogy támogassák egymást, mint az egyetlen emberi család tagjait. Hiszen mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.

Tudom, hogy Mianmarban nagyon sokan fáradoznak a látogatásom előkészítésén, és ezt nagyon köszönöm. Mindenkitől kérem, imádkozzon azért, hogy ez az idő, a veletek töltött napok a reménység és a bátorítás ideje legyen mindenki számára. Rátok, családjaitokra, az öröm és a béke áldását kérem. Hamarosan találkozunk!” – zárul Ferenc pápa videoüzenete.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria