Ferenc pápa vízkeresztkor: Ha nem vittünk ajándékot Jézusnak, még megtehetjük!

2019. január 6. vasárnap, 18:01

Január 6-án, vízkereszt ünnepén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét. Beszédében azt javasolta, vegyünk példát az evangéliumi bölcsekről, akik engedték, hogy Isten vezesse őket, a szeretet alázatos tettében már Jézust követték, amikor eredeti tervüket megváltoztatták.

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Epifánia: a szó az Úr kinyilvánulását jelenti, aki – miként azt a szentleckében (vö. Ef 3,6) Szent Pál mondja – kinyilatkoztatja magát az összes népnek, akiket ma a bölcsek képviselnek. Így feltárul a mindenkiért jött Isten csodálatos valósága: Isten minden nemzetet, nyelvet és népet elfogad és szeret. Ennek jelképe a fény, mely mindent elér és megvilágít.

Nos, ha Istenünk mindenki előtt kinyilvánítja is magát, meglepetést kelt, ahogyan kinyilvánítja. Az evangélium nagy jövés-menésről tudósít Heródes király palotájánál, miközben Jézust királyként mutatja be: „Hol van a zsidók most született királya?” (Mt 2,2), kérdezik a bölcsek. Megtalálják majd, de nem ott, ahol gondolták: nem a jeruzsálemi királyi palotában, hanem egy egyszerű betlehemi lakhelyen. Ugyanez a paradoxon jelenik meg karácsonykor, amikor az evangélium az egész föld összeírásáról beszél Augustus császár és Quirinus kormányzó idejében (vö. Lk 2,2). De az akkori hatalmasok közül senki sem vette észre, hogy a történelem királya az ő idejükben született. Sőt, amikor harmincévesen Jézus nyilvánosan nyilvánítja ki magát, Keresztelő János előkészítő munkája után, az evangélium ismét ünnepélyesen mutatja be a környezetet, felsorolja az összes akkori, világi és vallási „nagyságot”: Tibériusz császár, Poncius Pilátus, Heródes, Fülöp, Lüszaniasz, Annás és Kaifás főpapok. Majd így fejezi be: „az Úr szava elhangzott Jánoshoz a pusztában” (Lk 3,2). Tehát egyetlen nagyhoz sem, hanem egy olyan emberhez, aki visszavonult a pusztába. Íme, a meglepetés: Isten nem a világ rivaldafényében nyilvánítja ki magát.

Hallva ezeknek a neves személyiségeknek a névsorát, megkísérthetne, hogy a „reflektorokat rájuk irányítsuk”. Azt gondolhatnánk: jobb lett volna, ha Jézus csillaga Rómában a Palatinus dombon jelent volna meg, ahonnan Augustus uralkodott a világon; az egész birodalom rögtön kereszténnyé lett volna. Vagy ha Heródes palotáját világította volna meg, akkor ő rossz helyett jót tehetett volna. De Isten fénye nem ahhoz megy, aki saját fényében ragyog. Isten ajánlatot és nem erőszakot tesz; világít, de nem vakít el. Mindig erős a kísértés, hogy összetévesszük Isten fényét a világ fényeivel. Hányszor követtük a hatalom és a rivaldafény csábító csillogását, meggyőződve, hogy jó szolgálatot teszünk az evangéliumnak! De így rossz helyre irányítottuk a reflektorokat, mert Isten nem ott volt. Az ő kedves fénye az alázatos szeretetben ragyog. Azután hányszor próbáltunk mint Egyház saját fényünkben tündökölni! De nem mi vagyunk az emberiség napja! Mi a hold vagyunk, mely, a maga árnyaival, visszatükrözi az igazi fényt, az Urat. Az Egyház a „mysterium lunae” [a hold misztériuma], és az Úr a világ fénye (vö. Jn 9,5). Ő, és nem mi.

Isten fénye ahhoz jut el, aki befogadja. Izajás próféta az olvasmányban (vö. Iz 60,2) arra emlékeztet bennünket, hogy az isteni fény nem akadályozza meg, hogy sötétség és sűrű köd borítsa be a világot, de felragyog abban, aki kész befogadni. A próféta felhívással fordul mindenkihez: „Kelj fel, öltözz fénybe!” (Iz 60,1). Fel kell állni, fel kell kelni ülő helyzetünkből, és el kell kezdeni járni. Máskülönben mozdulatlanok maradunk, mint a Heródes által megkérdezett írástudók, akik jól tudták, hol született a Messiás, de nem mozdultak meg. Azután Istenbe, a fénybe kell öltöznünk mindennap, míg Jézus mindennapi öltözetünkké nem lesz. Ám ahhoz, hogy felöltsük Isten öltözetét, mely egyszerű, mint a fény, előbb le kell vetnünk a hivalkodó ruhákat. Különben azt tesszük, amit Heródes, aki az isteni fény helyett jobban szerette a siker és a hatalom fényeit. A bölcsek ellenben beteljesítik a jövendölést, felkelnek, hogy fénybe öltözzenek. Egyedül ők látják a csillagot az égen: az írástudók sem, Heródes sem, senki Jeruzsálemben. Ahhoz, hogy megtalálják Jézust, másik útvonalat kell választaniuk, eltérő utat kell követniük, az övét, az alázatos szeretet útját. És azon ki is kell tartani! A mai evangélium ugyanis azzal zárul, hogy a bölcsek, miután megtalálták Jézust, „másik úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12). Másik úton, Heródesétől eltérő úton. A világétól különböző úton, ilyen az útja azoknak is, akik karácsonykor Jézus körül voltak: Mária, József és a pásztorok. Ők a bölcsekhez hasonlóan elhagyták otthonukat és zarándokká lettek Isten útjain. Mert csak az talál rá Isten misztériumára, aki elhagyja saját földies ragaszkodásait, hogy útra keljen.

Ez ránk is érvényes. Nem elég tudni, hol született Jézus, mint az írástudók, ha nem érjük el azt az „hol”-t. Nem elég tudni, hogy Jézus megszületett, mint Heródes, ha nem találjuk meg őt. Amikor az ő hol-ja a mi hol-unkká válik, amikor az ő mikor-ja a mi mikor-unkká válik, az ő személye a mi életünkké, akkor a jövendölések beteljesednek bennünk. Akkor Jézus megszületik belül, és értem élő Istenné lesz. Testvéreim, ma arra kapunk meghívást, hogy utánozzuk a bölcseket. Ők nem vitatkoznak, nem, mennek; nemcsak néznek, hanem belépnek Jézus házába; nem helyezik magukat a középpontba, hanem leborulnak előtte, aki a középpont; nem ragaszkodnak előzetes terveikhez, hanem készek arra, hogy más utakra lépjenek. Gesztusaikban szoros kapcsolatban állnak az Úrral, gyökeresen nyitottak feléje, teljesen be vannak vonódva őbeléje. A szeretet nyelvén beszélnek vele, ugyanazon a nyelven, amelyet Jézus, még csecsemőként, már beszél. A bölcsek ugyanis nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak, hanem hogy adjanak. Kérdezzük meg magunktól: karácsonykor vittünk valamilyen ajándékot Jézusnak, az ő ünnepére, vagy csak egymást ajándékoztuk meg?

Ha üres kézzel mentünk az Úrhoz, ma jóvátehetjük. Az evangélium ugyanis egyfajta kis ajándéklistát kínál nekünk: arany, tömjén és mirha. A legdrágább elemnek tartott arany arra emlékeztet, hogy Istennek kell adnunk az első helyet. Imádnunk kell őt. De ahhoz, hogy ezt megtehessük, el kell magunktól venni az első helyet, és önmagunkat rászorulónak kell tartanunk, nem lehetünk önelégültek. És akkor itt van a tömjén, amely az Úrral való kapcsolatunkat jelképezi, az imádságot, mely illatfelhőként száll Istenhez (vö. Zsolt 141,2). De, ahogy a tömjénnek ahhoz, hogy illatosítson, égnie kell, úgy az imádságnak is egy ideig „égnie” kell, rá kell szánnunk az időt az Úrért. És ezt valóban tenni kell, nem csak szavakkal! Ha már a tetteknél járunk, itt van a mirha, a kenet, amellyel szeretetben megkenték az Úr testét, miután levették a keresztről (vö. Jn 19,39). Tetszik az Úrnak, amikor gondjainkba vesszük a szenvedéstől meggyötört testeket, az ő leggyengébb testét, azokét, akik lemaradtak, akik csak elfogadni tudnak, anélkül, hogy bármiféle anyagi dolgot tudnának cserébe adni. Értékes az Úr szemében az irgalmasság azok felé, akik nem tudják azt viszonozni, az ingyenesség. Értékes az Úr szemében az ingyenesség! A most véget érő karácsonyi időszakban ne mulasszuk el az alkalmat, hogy egy szép ajándékot vigyünk a mi királyunknak, aki nem a világ fényűző színpadain, hanem Betlehem fénylő szegénységében jött el mindenkiért. Ha megtesszük, ránk ragyog az ő világossága!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
pro-cultura-hungarica-dijat-kapott-bojte-csaba
Pro Cultura Hungarica díjat kapott Böjte Csaba

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, január 22-én a budapesti Hagyományok Házában.

09:51
zenari-biboros-budapesten-keresztenyek-irgalmas-szamaritanusok-sziriai-foldi-pokolban
Zenari bíboros Budapesten: A keresztények irgalmas szamaritánusok a szíriai földi pokolban

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.

2019. január 22. kedd