Fiatalok tettek tanúságot országszerte a tisztaság értékéről

Hazai – 2015. október 8., csütörtök | 11:42

Az Országos Lelkipásztori Intézet kezdeményezése nyomán idén hetedszerre szervezték meg a „Tiszta szerelem. Lehetséges?” mottójú imaestet október 7-én. Az eseményről Kiss Mónika SSS tájékoztatta szerkesztőségünket.

Az imaesten fiatalok tettek tanúságot a tisztaság értékéről Magyarország szinte minden egyházmegyéjében és a határokon túli magyarlakta településeken.

Bíró László püspök mutatott be szentmisét a budapesti Örökimádás-templomban. A prédikációt Roska Péter atya mondta, aki hangsúlyozta: nem mindegy, hogy egy fiatal pár tisztán készül-e a házasságra, hiszen valójában a szüzesség a legnagyobb ajándék, amit egy házaspár egymásnak adhat a házasságban. Egyben Jézusra irányította a figyelmet, aki által még sebzett életek is rendkívül gyümölcsözővé, gyógyítóvá válhatnak.

A szentmise után két házaspár tett tanúságot a házasságig vezető útjukról, a tisztaság értékéről, mely sokszor nagyon megszenvedett valóságnak mutatkozik, de érdemes megküzdeni érte.

A szentségimádásban Jézus a szimbolikusan megépített Jákob kútjánál várta a fiatalokat, egyedülállókat és együtt járókat, és az élő vizet ígérte és nyújtotta nekik, akárcsak egykor a szamariai asszonynak.

A három budapesti helyszín mellett idén Győr, Eger, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kisvárda, Nyíregyháza, Martély, Pécs, Piliscsaba, Sülysáp, Szombathely, illetve a határokon túlról Érsekújvár, Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy fiataljai kapcsolódtak be a közös imába.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria