Főegyházmegyei tanévnyitó Egerben – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. augusztus 27., szerda | 18:42

Főegyházmegyei tanévnyitót tartottak augusztus 26-án az egri bazilikában. A rendezvényre az Egri Főegyházmegye köznevelési intézményeinek pedagógusai és lelkipásztorai kaptak meghívást. A résztvevőket Juhász Ferenc atya, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke köszöntötte – adta hírül az Egri Főegyházmegye.

A köszöntő után Soltész Miklós államtitkár, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának vezetője tartott előadást Az új tanév és az egyházi iskolák címmel. Az államtitkár hangsúlyozta: az iskolák legfontosabb feladata az életre, a családi életre nevelés.

A katolikus iskolák feladata és küldetése napjainkban című előadásában Korzenszky Richard OSB, a tihanyi bencés apátság perjele arról szólt, hogy először azt kell eldönteni, mire akarjuk tanítani a gyerekeket – arra, hogy boldoguljanak, vagy arra, hogy boldogok legyenek? „Minden ember boldog akar lenni. Ehhez szükségünk van a másikra. S hogy boldogok lehessünk, ebben nagy szerepe van a pedagógusnak. Ha a gyermek megtapasztalja, hogy vele vagyok, érte vagyok, nyert ügyem van. Az egyházi iskolákban van egy jó szellemiség, melynek lényege: fejlődni akarunk, teljesedni akarunk, és szolidárisak vagyunk azokkal, akik ránk vannak bízva” – fogalmazott a tihanyi perjel, végül hangsúlyozta: mindannyian alkalmasak vagyunk valamire. Egy pedagógus abban segít, hogy a gyermek azzá váljon, amivé ő lehet.

Az előadásokat követő szentmise a Jöjj, Szentlélek Úristen kezdetű énekkel kezdődött. Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében elmondta, a főegyházmegye köznevelési-közoktatási intézményeiben összesen 18 ezer fiatal tanul. A pedagógusok feladata, hogy segítsék kibontakozni azt a tehetséget, amely ott lapul bennük. Krisztus, a jó pásztor megvédi, ismeri és életét adja a nyájáért. Az ő példáját ajánlotta a főpásztor a pedagógusok figyelmébe, majd így fogalmazta meg feléjük kérését: tanítsuk meg a fiatalokat az élet tiszteletére és szeretetére. Mutassuk meg nekik, hogy az élet érték, amelyet meg kell becsülni, nem szabad veszélyeztetni. Aki megtanul másokért élni, boldog lesz és értékesnek érzi az életét. A katolikus iskolákban neveljük őket tudatosan az egészséges életre, tanítsuk meg őket a felelős közlekedésre, a világháló helyes használatára. Segítsünk nekik abban, hogy képesek legyenek elviselni a sikertelenséget. Vértezzük fel őket ismeretekkel. S ha el tudjuk őket vezetni a vallásos élethez, akkor olyan kapaszkodót adunk nekik, amely a legnehezebb buktatókon is képes átvezetni az embert.

A szentmise után Ternyák Csaba érsek átadta a Szent Gellért-díjakat. A katolikus oktatás és nevelés ügyéért végzett szolgálatáért a Szent Gellért-díj arany fokozatában részesült Besenyei Zoltánné, az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója és Szabó László, a jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Liska József Tagintézményének igazgatója. A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát Babusné Erki Tünde, a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola pedagógusa, Bak Mária, a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola pedagógusa, Biczó Balázsné, a felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola pedagógusa, Szedmák Istvánné, a vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola pedagógusa és Vargáné Forgács Anna, a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola igazgatója vehette át.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria