Gyertyát gyújtottak a szegény családokért

Külhoni – 2014. október 19., vasárnap | 11:21

Negyvenöt településén lobbantak fel október 17-én a szolidaritás és a remény jegyében meggyújtott mécsesek lángjai a romániai Caritas-szervezetek által hagyományosan megrendezett „Egymillió csillag” nevet viselő szolidaritási akció keretében – tájékoztat a Szatmári Friss Újság.

Szatmárnémetiben immár hatodik alkalommal rendezték meg az eseményt, a kedvezőtlen időjárás miatt ezúttal a Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában. A jelenlévőket Schönberger Jenő püspök köszöntötte. Elmondta: a kedvezőtlen időjárás ellenére az égiek segítik a rendezvényt, hiszen azzal, hogy szolidaritást vállalunk a rászorulókkal, egyúttal rájuk irányítjuk a figyelmet.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet újonnan kinevezett vezérigazgatója, Láng László elmondta, hogy a mostani jótékonysági akcióból befolyó pénzösszeget rászoruló családok segítésére fordítják. Az igazgató hangsúlyozta: a szolidaritási akciónak az adománygyűjtésen kívül az a célja, hogy felébressze az empátiát a szenvedők iránt.

Löchli Terézia Tündér, a Caritas menedzsment-tanácsadója kiemelte: 2014 a szatmári Caritasnál a családok éve, melynek mottója: „A család ereje a közösség ereje”.

A rendezvényen felléptek a The Big Band (a Caritas erdődi önkénteseinek együttese), a Szatmárnémeti Művészeti Iskola diákjai és Jánosi Csaba előadó.

Az esős időjárás ellenére Nagykárolyban is megtartották a gyertyagyújtást a helyi Caritas szervezésében a Román Katona Emlékműve előtti téren. Az eseményen többek között részt vettek a piarista nővérek neveltjeikkel, a Kulturális Központ munkatársai, valamint a Kalazanci Szent József Római Katolikus Gimnázium igazgatónője és az iskola több diákja. Többen elmondták, azért jöttek, mert úgy érezték, jelenlétükkel és a szimbolikusan meggyújtott gyertyával talán ők is segítenek, tesznek valamit a rászoruló családokért.

Fotó: frissujsag.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria