Hatezer rózsafüzért ajándékozott Ferenc pápa a névnapja alkalmából

2019. április 23., kedd | 18:49

Az ajándékot Konrad Krajewski bíboros, a pápa jótékonysági hivatalának vezetője adta át a diákoknak, akiknek április 23-án, kedden, Szent György napján Mario Delpini milánói érsek szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában.

A hatezer diák részvételével zajló római zarándoklatra egy kateketikai program keretében került sor. A milánói fiatalok holnap, a szerdai általános kihallgatás során találkoznak Ferenc pápával is. A Szentatya Krajewski bíboroson keresztül azt kérte tőlük, hogy bízzák magukat a rózsafüzér rendszeres imádságával a Szűzanyára, akihez május hónapban az egész Katolikus Egyház fohászkodik. A rózsafüzérek az idei panamai ifjúsági világtalálkozóra készültek szentföldi olajfák felhasználásával. A jeruzsálemi karitász szegényeknek, fogvatartottak családjainak és menekülteknek adott ezzel munkát tizenegy kézműves műhelyben.

A római Termini pályaudvaron működő karitászkonyhát látogató szegényeknek egy 20 kilogrammos húsvéti csokitojást ajándékozott a pápa. Ezt az ajándékot szintén Krajewski érsek és munkatársai vitték el a nélkülözőknek.

Ferenc pápa szülei – José Mario Bergoglio és Regina María Sívori – Argentínában kötöttek házasságot, és elsőszülött gyermeküket, aki 1936. december 17-én született, György, azaz Jorge névre keresztelték. 

Szent György (271 körül – 303. április 23.) a római impérium katonájaként teljesített szolgálatot, és Diocletianus császár uralkodása alatt szenvedett vértanúságot. Az egész kereszténység Keleten és Nyugaton egyaránt szentként tiszteli. Egyike a leghíresebb katonaszenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ábrázolják, és számos ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

21:44
a-feltamadasba-vetett-hit-mi-remenyunk-bemutattak-szabo-ferenc-sj-ket-uj-konyvet
Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

20:18