Havasi József volt szalézi tartományfőnök 90. születésnapját ünnepelték Péliföldszentkereszten

2019. március 19., kedd | 18:22

A szalézi közösségekből érkező rendtársak, munkatársak és a Szalézi Család tagjai a péliföldszentkereszti kegytemplomban gyűltek össze március 14-én, hogy Havasi József atyával, az újrakezdés éveinek legendás hírű tartományfőnökével együtt ünnepeljenek és adjanak hálát.

Isten éltessen, Havasi atya! „Főnök!” És köszönjük a Jóistennek a kegyelmeket, az erőt, a lendületet, a vidámságot, amit neked adott, és általad nekünk – köszöntötte elődjét Ábrahám Béla tartományfőnök. – Nemrég ünnepeltük, hogy 90 éves a tartomány, most pedig azt ünnepeljük, hogy 90 éves vagy, atyám. Egy kép ugrik be: amikor 1991-ben Budapesten, a Szent Család-templomban elkezdődött az új magyar szalézi élet – én akkor diakónus voltam –, akkor igen sok ősz hajú, idős, de szemünkben fiatal és erős, lendületes szalézi atya kezdte újra a szerzetesi életet. Most pedig egy fiatal, nemzetközi, és remélem, hogy legalább annyira hívő és erős közösség van körülöttünk, mint akkor volt. Nagy történet, hosszú út ez, amit néhány éve egy interjúkötetben is olvashatunk, melynek ez a címe: Józsikám, újrakezdjük! Ez jellemezte a te szalézi életedet is: az újrakezdés. Akár itt, akár sok más helyen, sokszor. Köszöntünk szeretettel! Kívánunk jó erőt, egészséget, vidámságot, lendületet továbbra is! Köszönjük a Jóistennek, hogy nekünk adott! Isten éltessen, atyám! – zárta köszöntőjét a tartományfőnök.

Havasi József megköszönve a jókívánságokat kiemelte, hogy néha maga sem hiszi el, hogy már 90 éves, de amióta elkezdett betegeskedni, rájött, hogy a lélek erős ugyan, de a test erőtlen. Elmondta, hogy kétszer volt már a halál torkában, de mindkétszer „visszaküldték”, mert még van tennivalója itt. Megköszönte a rendtársainak, hogy az első perctől kezdve mellette voltak, és velük együtt sikerült felépíteni a tartományt. Mindig megtapasztalta a Jóisten segítségét és áldását, ezért hálát akar adni Neki, és megköszönni az édesanyját, aki nélkül nem lett volna az, aki lett. Az ünnepelt biztatott mindenkit, hogy bizalommal kérjen Jézustól, végül pedig kiemelte védőszentjét, Szent Józsefet, aki számtalanszor segített neki.

A szentmisét rendtársaival együtt mutatta be Havasi atya. A zenei szolgálatot a szalézi alapítású nyergesújfalui Szent Cecília kórus tagjai látták el Lengyel Ákos kántor vezetésével. A szertartás után a szalézi nővérek, a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola tanári karának küldöttsége és a kórus tagjai is köszöntötték az ünnepeltet, majd terített asztal mellett folytatódott az ünneplés.

Az újraindulás utáni első novíciusok közül Andrásfalvy János mondott pohárköszöntőt, Csány Péter pedig humoros-érzelmes visszaemlékezéssel köszöntötte egykori elöljáróját. Ezt további meglepetések sora követte, és a vidám adomázás és a születésnapi torta sem maradhatott el.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
latni-az-ures-sirt-es-hinni
Látni az üres sírt és hinni

Húsvétvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,1–9)

16:00
istenkereses-es-beavatas-beszelgetes-katekumenatus-gyakorlatarol
Istenkeresés és beavatás – Beszélgetés a katekumenátus gyakorlatáról

A nagyböjt végéhez közeledve a budai ciszterci Szent Imre-plébánián Kató-Bellavics Ágota katekétával, valamint a keresztelésre készülő Pataki Barbarával és Burján Tamással beszélgettünk hitről, beavatásról.

13:00
Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle