Hétvégén kezdődik a megszentelt élet éve

Megszentelt élet – 2014. november 26., szerda | 16:30

A megszentelt élet évét Magyarországon november 30-án, vasárnap a Szent István-bazilikában 10 órakor kezdődő ünnepélyes szentmise keretében nyitja meg Erdő Péter bíboros – tájékoztatott a Szerzetesteológiai Intézet.

 
A szentmisén, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, részt vesz Peter Turkson bíboros is, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke. 

Magyarországon jelenleg 24 férfi szerzetesrend, 47 női szerzetesrend, emellett 22 egyéb „megszentelt életet élő” társaság és társulás működik, amelyek  a 2015-ös évre több országos, egyházmegyei és rendi, regionális szintű programmal, projekttel készülnek. A megszentelt élet évének koordinálását a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája és a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája által működtetett iroda végzi.

„Ezeken a programokon keresztül is szeretnénk mi, a megszentelt életet élők egymás felé lépni, egymást jobban megismerni, növekedni az együttműködésben; szeretnénk az egyházban érthetőbbé és ismerhetőbbé válni, hogy megoszthassuk azt az ajándékot, amelyet meghívó Istenünk bízott ránk. Egyúttal a társadalom felé is érdemben kívánunk nyitni: megmutatni azt, hogy karizmáink megélésével hogyan kerülünk eleven kapcsolatba szociális kérdésekkel, gondokkal és az ezekkel élő emberekkel” – hangsúlyozta Ulrik M. Monika SSND, a szerzetesi iroda vezetője.

A Ferenc pápa által világszerte meghirdetett megszentelt élet éve 2016. február 2-áig tart. A szervezők külön weboldalt indítanak a tematikus év alkalmából.

A Magyar Kurír azzal emeli ki a megszentelt élet évének jelentőségét, hogy oldalán a korábbi Megszentelt élet almenü főmenüvé lép elő. Az év során portálunk két kezdeményezéssel jelentkezik, amelyekről a későbbiekben számolunk be.

Fotó: Imagine Sisters

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria