Hídemberek – Erdő Péter adta át az első nyolcvanöt romapasztorációs munkatárs oklevelét

2017. március 20. hétfő 00:10

Március 19-én, vasárnap délután Esztergomban a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházban hálaadó szentmisét celebrált Erdő Péter bíboros, prímás majd ezt követően a Szent Adalbert Központban átadta a „Roma lelkipásztori munkatárs segítő képzés” végzős hallgatói részére a tanúsítványokat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Noha mintegy kétszázan vagyunk, családias körben ünneplünk Erdő Péter bíboros, prímás, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és a többi lelkipásztor köré gyűlve, az esztergomi bazilika oltára körül. Sok a gyerek, sok a család, mindenki ünneplőben. A miatyánkot egymás kezét fogva mondják a résztvevők, ez jó kifejezője összetartozásuknak és összetartásuknak. Sokfelől érkeztek, jeles eseményre: nyolcvanöten közülük romapasztorációs lelkipásztori munkatársi oklevelet vehetnek át ma. Ők az elsők, akik ezt a képzést elvégezték.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!

A szamariai asszony története két síkon játszódik párhuzamosan. Egyrészt egy reális történés-sorral állunk szemben. Jézus megy Jeruzsálemből Galileába. És nem a Jordán menti forróságtól nehéz utat választja, hanem – mint annak idején a legtöbben – Szamárián keresztül, a hegyek között megy föl Galileába. Ezen az úton közismert volt az a kút, amelyet Jákob kútjának neveztek. Nagyon könnyű azonosítani. A régészek feltárták, ismerjük a helyet. Ezt a kutat Krisztus előtt kb. 1000-ben kezdték el használni és Krisztus után 500-ig még használták. Nem sok kút volt arrafelé. Krisztus megáll a kútnál és a szamariai asszonnyal beszédbe elegyedik. Nem véletlen a történetben, hogy az asszony megütközéssel fogadja ezt. Miért? Volt a törvényben olyan előírás, hogy férfinak nem szabad egy asszonyt megszólítani, vagy hogy egy rabbinak nem szabad ezt megtenni? Ilyen előírásról Jézus korából nem tudunk, de az biztos, hogy nagyon illetlen dolognak számított, később tiltották is. Szamaritánus asszonyt megszólítani pedig – megint csak későbbről maradtak az emlékeink, körülbelül száz évvel későbbről – tisztátalanná tevő dolog volt, ugyanis vallási értelemben tisztátalannak minősítették a szamaritánus nőket a zsidók.

És Jézus, a Jeruzsálemből jövő vándor, a kortársak szemében: a rabbi, megszólítja a szamariai asszonyt. Nemcsak megszólítja, hanem inni kér tőle. Sokszor úgy gondoljuk, hogy ellenséges viszonyban levő emberek között a közeledésnek az első lépése lehet, ha valamilyen segítséget, szívességet kérünk a másiktól. Talán első pillanatban el is csodálkozik majd rajta, hogy ez hozzám mer fordulni egy ilyen kéréssel? Talán mégsem vagyunk olyan rosszban? És az asszony készségesnek mutatkozik, hogy vizet adjon neki. De azután tovább folyik a beszélgetés, és Jézus kezdi lassan elárulni magát. Lépésről lépésre. Beszél a vízről, beszél arról, hogy ő tud vizet adni, örök életre szökellő vizet. És az asszony fokozatosan érti meg. Először fizikai valóságában gondolja, honnan meríthetne Jézus vizet, mikor olyan mély a kút és nincs neki edénye. Később azonban lassan ráébred, hogy itt más vízről van szó. Aki ebből iszik, nem szomjazik. Majd a külsőből ráébred a lélek valóságára: nem fizikai értelemben vett italról van itt szó, hanem valami többről. Talán arról, ami az ember belső életéhez szükséges. Talán arról, amit üdvösségnek nevezhetünk. És közben az asszony elkezd töprengeni. Hallunk a saját életéről, szól a férjéről, majd Jézus mond neki valamit. Azt mondja: öt férjed volt, de aki most van, az sem az igazi férjed.

Két vonalon fut az elbeszélés. Kútról és vízivásról van szó a felszínen, kegyelemről és üdvösségről a mélyben. Most megint két vonalon fut az elbeszélés, az asszony az üdvösség témája kapcsán a saját életére kezd gondolni. Igen, a saját életére, a férjére, a múltjára. De közben felsejlik a szamaritánusok egész népének helye is az üdvösség történetében. Hiszen az Ószövetségből tudjuk, hogy öt istent imádtak, s mikor az Úr hitére tértek, őt sem igazán, őt sem tiszta módon imádták. Öt férjed volt, és aki most van, az sem az igazi. Az asszony egész népének üdvössége és személyes sorsa is ott van ebben a pár mondatban. És világossá válik Jézus szerepe is, aki mégis ezt az üdvösséget akarja megadni. Annak az asszonynak a saját élete után, és annak az egész népnek a hosszú történelmi sorsa után. És fokozatosan bontakozik ki, hogy Jézus nemcsak próféta, hiszen ez hangzik el először, „próféta vagy, látom”, hanem ő a Messiás. Megvallja, hogy ő a Messiás. De ez a Messiás nemcsak a zsidóság Szabadítóját jelenti, hanem az egész világ Üdvözítőjét. A szamaritánusokét is, mindenkiét, aki bizalommal fordul hozzá. Ő a mi Megváltónk is: minden nép szabadítója. Mert Istennek kedves minden nép és minden ember. Csodálatos terve van mindenki számára.

Ezért olyan nagy öröm és ünnep számunkra, hogy a mai napon a szentmise után diplomákat adhatunk a roma lelkipásztori munkatársképzés résztvevői számára. Hálát adunk Istennek, hogy ez a képzés létrejött. Hálát adunk mindazokért, akik kitartottak és áldozatot vállaltak. Kérjük Isten áldását az összes résztvevőre, hogy ők is a maguk közösségében Jézus örömhírének munkatársai legyenek!


Boldog Ceferino, könyörögj értünk! Ámen.

* * *

A mise végén Székely János megköszöni a bíborosnak, hogy annyira szívén viseli a romák sorsát, és ennek egyik fontos jeleként említi meg a Boldog Ceferino Intézet 2015-ös létrehozását, amely a lelkipásztori munkatársak képzését a romák javára elindíthatta. Aztán a vendégek felé fordul, és így szól: „Krisztus és az egyház számít rátok!” A bíboros válaszában hangsúlyozza, mekkora szükségük van egymásra romáknak és nem romáknak, majd a 2007-es Városmisszió mottóját idézi: „Jövőt és reményt adtam nektek.” A képzés és ez a mai nap is erről a közös jövőről és reményről szól – teszi hozzá.

Átvonulunk a Szent Adalbert Központba. A díszteremben megkezdődik a tanúsítványok átadóünnepsége. A szót Farkas Gábor, a képzés szervezője viszi. Néhány mondatban visszatekint a magyarországi romapasztoráció múltjára, azokra a jó hagyományokra, amelyekre az intézet képzése már építhetett. Azoknak az erőfeszítéseire, akik már korábban is sokat tettek a romákért, szociális és lelki felemelésükért egyaránt. Az intézet képzései Esztergomban, Vácon, Máriabesnyőn, Máriapócson, Miskolcon és Kazincbarcikán zajlottak, nyolcvanöten vették sikerrel az akadályokat, jó néhányan közülük annyira kiváló eredménnyel, hogy közösségszervezői oklevelet kapnak (míg a többiek hivatalos megnevezése lelkipásztori segítő).

A tanúsítványok átadása előtt először Csemer Csaba számol be a képzéssel kapcsolatos érzéseiről. „Az előbb csak nekünk misézett a bíboros, ezért nem félek kimondani: történelmet csináltunk. Jelentem: én készen állok. Igyekezzünk, hogy ne hozzunk egymásra szégyent! Úgy érzem, ez a nap megkoronázása mindannak, ami velem eddig az Egyházban történt. Hiszek benne, hogy ez a társadalom javát is szolgálja.”

A Csaba után megszólaló Csupor Dánielné Zsófia, aki nem romaként szintén elvégezte a képzést, a romák és nem romák közötti béke szolgálatát tartja az egyik legfontosabb feladatának.

A tanúságtételek után rövid műsor következik. Először kislányok táncolnak, nagyon bájosan, aztán két nagyobb lány következik. Mindkét produkció lelkes tapsra és mosolyra készteti a közönséget és a bíborost is.

A tanúsítványokat ő adja át. Hosszú percekig tart, míg mindenki sorra kerül: fiatalok és középkorúak egyaránt vannak a végzettek között, de az idősebbek vannak többségben.

A cigány himnusz után fogadás és azzal párhuzamosan, a rektori hivatal irodájában sajtótájékoztató kezdődik. Székely püspök arról beszél: mindannyiunk, az egész ország számára mennyire fontos, hogy romák és nem romák testvérekként tudjanak egymásra tekinteni. Élhető jövőre, kibontakozásra csak így van esély, teszi hozzá. Aztán az oktatás, a munkához juttatás és a szívek gyógyításának fontosságáról beszél. Kiemeli az Egyház által fenntartott hatvankét közösségi ház jelentőségét, amelyekben baba-mama klubok, tanodák, családsegítők működnek. A lelkipásztori munkatársak ezeknek a házaknak a megerősítéséhez járulhatnak hozzá, gyakran közfoglalkoztatottakként. Azokon a vidékeken, ahol sok roma él, közösségszervezőkként és -vezetőkként sokat tehetnek az övéikért, véli. Az, hogy kevés a pap, szomorú dolog, de annak, hogy emiatt egyre több állandó diakónus és világi munkatárs kapcsolódik be a lelkipásztorkodásba, örvendetes fejlemény. Hatékonnyá teheti a munkájukat, hogy nem egyből a templomba hívják a romákat, hanem a közösségi házak programjaiba vonják be őket, ami hozzájárul a helyi közösségek erősödéséhez.

Bari József lelkipásztori munkatárs, a képzés egyik oktatója afféle hídemberekként, tolmácsokként tekint a végzettekre, akik hozzásegítik a romákat és az egyháziakat egymás jobb megértéséhez. „Cigánynak lenni az esetek jelentős részében annyi, mint megvetettnek lenni, ezt a magam példájából is tudom – mondja. – Amikor egy elutasított csoporthoz tartozó embert befogadnak, szeretnek, az gyógyulást és hazaérkezést jelent a számára. Ez az, amit egész életemben kerestem, és tudom, hogy sok sorstársam ugyanígy van ezzel. Ezért hiszek annyira a romapasztorációban.”

„2015 őszén indítottuk a képzést – meséli Farkas Gábor. – Több mint tíz éven át szociális területen dolgoztam, gyerekvédelemmel foglalkoztam, és családterapeuta is vagyok. Székely püspök úr kért fel az oktatás megszervezésre és egy országos közfoglalkoztatási program beindítására. Azok számára, akik tevékenyek a cigánypasztorációban, és munkanélküliek. Ma negyvennégy helyszínen kétszáznégy munkatárs e program keretében dolgozik. Sokan már korábban is aktívak voltak, önkéntesként, fizetés nélkül végezték fontos tevékenységüket a közösségük javára szerte az országban. Így viszont ma már mind a Boldog Ceferino Intézet munkatársai. Egyházi és társadalmi téren egyaránt hasznos, hogy így egymásra találtunk. Hogy tenni tudunk egymásért. Mi értük, ők az Egyházért”.

Boldog Ceferino Intézet

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2014. december 3-ai ülésén alapította meg a Boldog Ceferino Intézetet, melynek elsődleges feladata a cigányok lelkipásztorko­dásával megbízott lelkipásztorok és lelkipásztori mun­katársak tevékenységének segítése, számukra képzések és konzultációs fórumok biztosítása. Az elmúlt évben az ország 6 pontján 130 résztvevő számá­ra indult el a „Hit Iskolája” címmel a cigánypasztorációs munkatársak képzése. Lebonyolításában egyházi és világi személyek, cigányok és nem cigányok, egyaránt nagy lelkesedéssel vesznek részt. A tanulók számára is nagy örömöt jelent ez a képzés. Nem csupán a munkalehetőség lebeg előttük, hanem egy belső késztetés, hogy szolgálják az Isten, valamint az Egyház és a cigányság ügyét. A cigány közösségek nyitottan fogadták a kezdeményezést és olyan helyszínekről, ahol már évek, évtizedek óta folyik cigánypasztoráció (Esztergom, Hodász, Kaposfő, stb.), illetve a cigánypasztorációba most bekapcsolódó településekről (Mezőkovácsháza, Alsóvadász, stb.) nagy számban jelentkeztek az intézet képzésére.


Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
jo-hir-gyermekre-vagyoknak
Akiknek a NaPro-módszer segített – Exkluzív interjú a Záhonyi házaspárral

A NaPro Technológia a gyermekre vágyó meddő párok számára nyújt természetes segítséget. Záhonyi Kata és Lajos is ezt az – Egyház által javasolt – eljárást választották, annak ellenére, hogy a próbálkozás nehéz évei alatt általában a mesterséges megtermékenyítés módszereit ajánlották nekik.

2017. szeptember 24. vasárnap
fiatalok-zarandoklata-auschwitzban-valamennyien-lehetunk-beke-kezmuvesei
Fiatalok zarándoklata Auschwitzban: „Valamennyien lehetünk a béke kézművesei”

Szeptember 23-án ért véget a krakkó-auschwitzi találkozó, amelyre a Szent Egyed közösség ötszáz fiatalt hívott Kelet-Közép Európából: meghallgatták egy túlélő tanúságtételét, ellátogattak az emlékhelyekre, és együtt gondolkodtak arról, hogyan tudnak fiatalként egy erőszak nélküli világot építeni.

2017. szeptember 24. vasárnap