„A csillagokat nézzétek, ne a lábatokat” – Elhunyt Stephen Hawking, korunk egyik legnagyobb fizikusa

Kitekintő – 2018. március 14., szerda | 19:32

Bár azt vallotta, hogy nem volt szükség Isten beavatkozására a világ teremtéséhez, 1986-ban mégis kinevezték a Pápai Tudományos Akadémia tagjává, és négy pápával is találkozott. 2018. március 14-én elhunyt Stephen Hawking.

„Figyeljetek oda, hogy a csillagokat nézzétek, ne a lábatokat. Bármilyen nehéz is az élet, valamit mindig lehet tenni, valami mindig sikerülhet” – vallotta Stephen Hawking, korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusa. 

Bár azt vallotta, hogy nem volt szükség Isten beavatkozására a világ teremtéséhez, 1986-ban mégis kinevezték a Pápai Tudományos Akadémia tagjává, és négy egyházfővel is találkozott: 1975. április 9-én VI. Pállal, 1981. október 3-án II. János Pállal, 2008. október 31-én XVI: Benedekkel és 2016. november 28-án Ferenccel.

„Stephen Hawking halála nagy veszteséget jelent nemcsak tudományos művei miatt, amelyek oly sok tudóst és laikust lelkesítettek, hanem intellektuális téren tanúsított becsületessége miatt is, amellyel a tudományos kutatáson kívül eső témákhoz viszonyult” – hangsúlyozta halálának hírére Tomasz Trafny, a Kultúra Pápai Tanácsának tagja, a tudomány és hit kapcsolatával foglalkozó bizottság elnöke. Hozzátette: azt a tanítást hagyja ránk, hogy az igazi tudós elméje nyitott marad, és nem zárkózik be előítéleteibe. Ösztönzést ad a teológusok számára is, hogy elmélyítsék tudományos ismereteiket, hogy valóban hatékony, élő párbeszédet folytathassanak a tudomány világával.

Ferenc pápával való 2016-os találkozása szívélyes volt, annak ellenére, hogy a pápa a hitet képviseli, és azt tartja, Isten irgalma végtelen, míg Hawking a tudományban hitt, és azt tartotta, az univerzum végtelen. 2016-ban Hawking egy konferenciára érkezett Rómába, melynek középpontjában a Big Bang elmélet állt – s amelyet egy Georges Lemaître (1894–1966) nevű katolikus pap fejtett ki először 1927-ben.

Hawking pár nappal a találkozás előtt úgy nyilatkozott, azt kérdezni, mi volt a Big Bang előtt, tökéletesen értelmetlen, nagyjából olyan, „mintha megkérdeznénk: mi van a Déli-sarktól délre”.

„Egy győzelmes élet, melyet a mérhetetlen szenvedés árnyékában élt le – írta róla James Martin SJ. – A nagy gondolkodó nem hitt Istenben, de nekem úgy tűnik, egész életével Isten mélységes szeretetét és határtalan kreativitását nyilatkoztatta ki. Nyugodjék békében, és ismerje meg az univerzum misztériumait a maguk teljességében.”

Forrás: Vatican News; Cultura.va; Aleteia

Fotó: Vatican News; ANSA

Magyar Kurír
(tzs–vn)

Kapcsolódó fotógaléria