„Evangelizációs tréning” – Kató Csaba katekéta interaktív előadása a Sapientián

Bevezetőjében az előadó – a coaching módszertani eszközét használva – jelezte, hogy a folyamatért ő vállalja a felelősséget, de szeretné, ha a közönség is hozzáadna a tartalomhoz az előadás során. Egy áttekinthető vázlattal indította az este témáját. Az evangelizáció kapcsán felvázolt öt kérdést a táblára, majd ezek mentén haladt az interaktív előadás. Meséket olvasott fel, és azok kapcsán kérdezte a megjelentek személyes véleményét, hogy kinek-kinek mit jelent egy-egy történet az evangelizáció szempontjából. Maga az előadás tréninghez hasonló elemeket is tartalmazott, az érdeklődők kétfős csoportokban egymás felé fordulva osztották meg gondolataikat a felvetett témáról, a végén pedig arra kérte a diakónus őket, hogy egyetlen szóval foglalják össze, mit jelentett számukra az este.

Kató Csaba az Istenre való figyelem fókuszát tartja az evangelizáció kulcsának. Hiszen Isten a küldő, és mi az ő küldöttjeiként visszük az örömhírt. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen az a kép, ahogyan Isten bennünk él, és az is, hogyan viseljük gondját istenképünknek. Ugyanakkor a küldött a másik fontos pont, tehát önmagunkat, önképünket is gondoznunk, formálnunk kell. A kereszténység egyik nagy erőssége, hogy önreflektív vallás, lelkiismeret-vizsgálattal. A katekézis legfőbb eszköze maga a katekéta. Ilyen értelemben a személyünkkel hitelesítjük Isten üzenetét, mert az örömhír örömmel tölti el azt, aki élteti. A következő kérdésre – mit hirdet a küldött? – a válasz Krisztus személyében fogalmazható meg. Ugyanis Krisztusban jött közel hozzánk az Isten. Kinek hirdetjük? Itt találkozik az istenkép és az emberkép, hiszen az evangelizációban ezek a legfontosabb szempontok, hogy milyen kép él bennünk az Istenről, és mennyire él bennünk tiszta kép az emberről.

Ennek kapcsán elhangzott a következő történet is: „Volt egyszer egy ember, akinek nem működött jól a házassága. Amikor tanácsot kért, így szólt a tanácsadó: »Meg kell tanulnod meghallgatni a feleségedet.« A férfi megfogadta a tanácsot, majd visszajött egy hónap múlva, és arról számolt be, hogy megtanulta meghallani a feleségének minden szavát, amit mond. Ekkor nevetve azt mondta a tanácsadó: »Akkor most menj haza, és halld meg minden szavát, amit nem mond ki«.” Három lépésre lehet osztani azt a folyamatot, amivel az evangelizációt elkezdhetjük: érdeklődni, érteni és értékelni. Az érdeklődés nem egyszerűen egyfajta kíváncsiság, hanem hinnünk kell abban, hogy ha a másiktól őszintén megkérdezzük, hogy hogy van, bennünk Krisztus tekintetével fog találkozni. Ha tényleg fontos nekünk a másik, akkor találkozhat általunk Isten érdeklődésével. A megtérés mindig így kezdődik, hogy valakiben Isten érdeklődő szavával találkozunk.

A következő kérdés, hogy mindezt hogyan tesszük. Kató Csaba Timothy Radcliffe domonkos teológus szavait idézte az evangelizációról: „Nehogy abban a naivitásban éljünk, hogy mi visszük el Istent a másiknak. Isten bennünk él.” Tudunk-e ezzel a tisztelettel odalépni a másikhoz? Nem olyan módon, hogy van valami kincsünk, amit odaadunk annak, akinek nincs, hanem úgy, hogy tudatában vagyunk, mekkora kincsünk van, és ez a másiké is. Annyit tudunk tenni, hogy segítünk abban, hogy rádöbbenjen, mekkora kincs birtokában van, hiszen a végtelen Isten él benne. Egészen más, ha nem úgy nézek a másikra, hogy „te szegény”, hanem úgy, hogy „te gazdag”. Azt adjuk, amire az illetőnek szüksége van, Pál apostol hasonlatával élve: ha a tejet tudja megemészteni, akkor azt adjunk, ne szilárd táplálékot.

Ha valakit változásra akarunk meghívni – ami az evangelizáció értelemében a megtérést jelentené –, azt érzésekkel tehetjük. Érzést érzéssel válthatunk ki: jó, ha az öröm átjárja azt, aki mást örömre hív meg. Hiszen a mi megérintettségünkön, örömünkön keresztül érinti meg Isten embertársainkat.

Fotó: Merényi Zita

Papp Emese/Magyar Kurír